A Fradinál elkél az erősítés

Egy évvel ezelőtt nagy volt a boldogság az Üllői úton. Nem véletlenül, hiszen az ország legnépszerűbb együttese 1996 után ismét bajnoki aranyérmet szerzett. A siker természetesen a csapat és Csank János mesteredző közös érdeme volt. Az öröm perceiben még senki sem gondolta volna, hogy fél év sem kell, s kegyvesztetté válik az egykori szövetségi kapitány, a sikeredző… Merthogy gyötrelmes ősz, majd szebb tavasz következett. A Ferencváros indult a Bajnokok Ligája selejtezőjében, s bár a budapesti és a spliti találkozón is jól játszott, tizenegyesekkel mégis a horvát bajnok Hajduk Split jutott tovább. Pedig ekkor már a Fotex Rt. volt a csapatot működtető kft. többségi tulajdonosa. Ám hiába, mert Várszegi Gábor színrelépése még nem hozott, nem hozhatott jelentős változásokat, gondolunk itt elsősorban a keret megerősítésére. Csupán Zombori Zalán, Szabó Tibor, Alekszandar Jovics és Szkukalek Igor érkezett az együtteshez.
A kupakudarc után a bajnokságban is bukdácsolt a Ferencváros. Az első fordulóban meglepetésre kikapott a Zalaegerszegtől, mégpedig hazai pályán. Aztán a második fordulóban még ennél is nagyobb pofon érte a zöldeket, vereséget szenvedtek Kispesten. Bár a harmadik fordulóra magára talált az együttes, és ötös győzelmi sorozat következett, egy újabb hazai vereség sejttette, nehéz lesz teljesíteni a terveket. A célkitűzés ugyanis az első három hely valamelyikének megszerzése volt. Csank szerződésében is szerepelt ez a pont, s mert az ősz végén az MTK-val szemben húsz pont volt a hátrány, a ZTE-vel szemben pedig tizenegy, a csapat pedig csupán az ötödik helyen szerénykedett, a vezetés menesztette a szakembert.Ekkor alighanem kevesen hitték, hogy mégis valóra válhatnak az álmok. Ám Garami József szakmai igazgató és Pölöskei Gábor edző érkeztével szinte egy csapásra megváltozott minden. A letargikus hangulat után optimizmus lett úrrá az Üllői úton. Ehhez persze az is kellett, hogy a tulajdonos mélyen a zsebébe nyúljon, és szerződtesse Dunaújvárosból Marek Penksát, illetve a szlovén Adem Kapicot, kölcsönvegye a Vasastól Szili Attilát, és a védelem megerősítése érdekében megvegye Dragan Vukmirt. Persze a négy játékos érkezése kevés lett volna az üdvösséghez. Ahhoz, hogy a csapat végül is a második helyen végzett, kellett Garami szakmai tapasztalata, átlagon felüli pedagógiai érzéke, de nem feledkezhetünk meg a szerencséről sem.
– Milyen fizikai és morális állapotban találta érkezésekor a csapatot?
– Amolyan téli szünet utáni állapotban volt a társaság, amikor először beléptem az öltözőbe – mondta Garami József. – Viszont az első pillanatban láttam, hogy harcra készek a játékosok, és a kölcsönös ismerkedés után megfelelő viszony alakult ki közöttünk. Nem fogadtak ellenségesen, s ezt azzal is magyarázom, hogy a labdarúgók ismerték, s talán elismerték korábbi edzői munkásságomat. Tisztelettel fogadtak, szorgalmasan edzettek, becsülettel hajtottak.
– Milyen nem várt eseményekkel, gondokkal kellett megküzdenie munkája során?
– Nem igazán emlékszem arra, hogy gondjaink lettek volna, inkább a kellemes pillanatok élnek bennem. Jól sikerült a felkészülésünk, hiszen kétszer is Cipruson dolgozhattunk. Kellemes meglepetésként ért a vezetők által "ajándékba adott” egy hét, ugyanis először csak tíz napról volt szó. De mert láttuk, milyen remek körülmények vannak kint, Szeiler József ügyvezető közbenjárására még egyszer elutazhattunk. Ez az időszak azért volt jó, mert minden játékost magammal vihettem, mindenkit megnézhettem, mindenkit kipróbálhattam, és mindenki megkapta azt a terhelést, amit elterveztem. A jó felkészülés, a jó körülmények ellenére sajnos mégiscsak a bajnoki mérkőzéseken állt össze a csapat. Ennek oka, hogy a felkészülés alatt sérülések sújtottak minket.
– Három győzelem után egy nem várt vereség következett, Sopronban kapott ki a lendületbe jött csapat a Matávtól. Aztán újabb három győzelmet arattak, s mindenki azt hitte, nem jöhet újabb kudarc, ám az Üllői úton a Debrecen meglepte a csapatát.
– Sopronban nem játszottunk roszszul, mégis kikaptunk. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, jobban futballoztunk, mint a hazaiak, viszont elkerülhető gólokat kaptunk. Végig mi irányítottuk a találkozót, de sajnos nem tudtunk fordítani. Ám mert mindenki hajtott, ezért a kudarcért nem marasztalhatom el a csapatot. A Debrecentől elszenvedett vereséget azonban nem tudom hova tenni. Megmagyarázhatatlan, miért sikeredett ilyen gyengére a játékunk.
– A szurkolók szerint ezzel a vereséggel foszlottak szét a bajnoki álmaik. Egyetért-e ezzel a megállapítással?
– Nem mondanám, hogy e vereséggel eldőlt a bajnokság, mert voltak a folytatásban is olyan mérkőzések, amelyek másképpen alakulhattak volna. Egy tény: a tavaszi szereplés alapján akár bajnokok is lehettünk volna. A rájátszásban az Újpesten kívül minden csapatot megvertünk, csupán a bajnok Zalaegerszeggel játszottunk döntetlent. Igaz, tavasszal, még az alapszakaszban a későbbi bajnokot is megvertük. Úgy vélem, végül is nem érdemtelenül jutottunk az ezüstéremhez. Olyan kiváló erőkből álló csapatokat előztünk meg a tabellán, mint az MTK vagy a Dunaferr.
– Mivel lehetett elégedett, és mi az, ami miatt hiányérzete volt a bajnokság után?
– Az eredményességre nem lehet panaszom. A megszerezhető pontok mintegy nyolcvan százalékát begyűjtöttük, voltak jó mérkőzéseink, akadtak közönségszórakoztató találkozóink.
– Kivel volt maradéktalanul elégedett a csapatban, és akad-e olyan labdarúgó, aki csalódást okozott?
– Tavaszra kialakult az alapcsapat. Bár próbálkoztunk a négy–négy–kettes játékrendszerrel, a keretben futballozó játékosok képességei alapján a három– négy–hármas hadrendet alkalmaztuk, erre volt igazán alkalmas a gárda. Nos, tavasszal Szűcs – Vukmir, Dragóner, Gyepes – Kriston, Kapic, Lipcsei, Szkukalek – Pinte, Gera, Penksa alkotta együttes játszott a legtöbbször. Ôk azok, akik megvalósították elképzeléseimet. De sokat szerepelt Balog Zoltán és Szili Attila is, utóbbi megszerzését fontos eredménynek tartom. Összességében tehát elégedett vagyok a társasággal, a legjobbak között pedig Szűcs Lajost, Dragóner Attilát, Gyepes Gábort, Lipcsei Pétert, Szkukalek Igort és Gera Zoltánt említeném. Voltak, akiktől többet vártam, de a neveket inkább megtartom magamnak.
– Milyen támogatást kapott a klubvezetéstől? S mi kell ahhoz, hogy eredményesen szerepeljen a csapat az UEFA-kupában?
– A játékosok lelkiismeretesen készültek, játszottak, kihozták magukból, ami bennük volt. A vezetés pedig minden feltételt biztosított, ezúton is köszönet érte. S hogy milyen lesz a jövő? Az attól függ, megvalósulnak-e az erősítési terveink. A keretet sürgősen meg kell erősíteni, csak akkor várható el, hogy méltóképpen szerepeljünk a nemzetközi kupában. Három-négy, de leginkább öt rutinos labdarúgót kell igazolnunk. Természetesen kellenek a tehetséges fiatalok, mint például a saját nevelésű Somorjai Tamás, de még egyszer hangsúlyozom, klasszis labdarúgók nélkül nem lehetünk eredményesek.
– Fél év elteltével már mérleget lehet vonni: hogy érzi magát a Ferencváros szakmai igazgatójaként?
– Bár korábban három nagycsapatnál is dolgozhattam, az élet szép ajándékának tartom, hogy a Ferencváros trénere lehetek. Azt tapasztalom, hogy bizonyos körökben népszerűbb lettem, ám vannak olyanok is, akik most, hogy a Fradinál dolgozom, kevésbé szeretnek, mint korábban…