Változik a Jasko-csapat

székelyhidi jánosszékelyhidi jános
Vágólapra másolva!
2002.06.06. 22:11
Címkék
Csütörtökön Székesfehérvárott sajtótájékoztatót tartott az Alba Volán-FeVita jégkorongszakosztálya. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató tájékoztatása szerint hétfőn megkezdte a csapat a felkészülést az új bajnoki szezonra, s a játékoskeret több helyen is változott.Hoffmann Attila és Orsó László a Dunaferrhez távozott, Medvegyev visszatért Oroszországba, a kitűnő kapus Mega pedig Szlovákiában folytatja. Bizonytalan még, hogy Holló István hova igazol, bár információnk szerint ő is visszatér a Dunaferrhez. Sike Zoltán Miskolcra ment, míg Kovács Frank – aki idén végig sérüléssel bajlódott, keveset edzett, ennek ellenére rendre vállalta a játékot és a világbajnokságot is – jelenleg Kanadában tartózkodik, és ott igyekszik egészségét visszanyerni. Ha rendbe jön, akkor Fehérvárott számítanak rá. Jelenleg hazai környezetben készül az együttes, a nyáron viszont a Tátrába utazik edzőtáborozni, s szeretnék, hogy akkor már teljes legyen a keret. Jelenleg ugyanis még csak két új hokisuk van a fehérváriaknak: a kapus Bernei Gergely a Ferencvárostól, a csatár Lubomir Rybovic Csehországból került az együtteshez. Szó esett a sikeres világbajnokságról is, amely egyértelműen pozitív hatással van a város hokiéletére. A Székesfehérvári Hűtőipari Részvénytársaság hároméves szerződése lejárt, ám Rengel István vezérigazgató és Flock Balázs, az egyesület elnöke újabb három évre szóló szerződést írt alá. A hűtőipari cég vezetője megemlítette, hogy a hokisok teljesítették a szerződésben foglaltakat, ezt bizonyítja az is, hogy a részvénytársaság igazgatótanácsa egyhangúlag döntött a szerződés meghosszabbításáról. Vladimir Horcicak személyében új szakvezető került az utánpótlás élére, a szlovák edző hazájában több élvonalbeli klubnál dolgozott, a felnőttcsapatot továbbra is Jan Jasko készíti fel.
Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
3 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
3 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
4 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
4 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
4 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik