Háború vagy béke?

Szapporóban most mindenki azt szeretné, ha nem lenne háború. A szónak a szelídebb értelmében sem.Az egész az angliai világbajnokságon, 1966-ban kezdődött. Az argentin klubok ekkorra már jócskán megerősödtek, és a válogatott hatalmas önbizalommal érkezett a vb-re. A sors szeszélye azonban úgy hozta, hogy a negyeddöntőben a házigazdákkal kellett megmérkőzniük, és miután a német játékvezető kiállította az egyik játékosukat, Rattint, kikaptak egy–nullra. A másik ágon Uruguay a németekkel mérkőzött, ezen az angol bíró két uruguayit küldött le idő előtt a pályáról, és a gyepen maradt társaik képtelenek voltak megakadályozni a vereséget.Dél-Amerika felhördült, és összeesküvést emlegetett. Leplezetlenül célozva arra, hogy a FIFA akkori elnöke, Sir Stanley Rous angol, ő befolyásol mindenkit. Egy későbbi Sir, az angolok akkori kapitánya, Alf Ramsey erre egyetlen szóval reagált: animals. Azaz, nemes egyszerűséggel állatoknak titulálta az argentinokat. Lehet-e csodálni, hogy erre ők vérig sértődtek? Az eset végül odáig fajult, hogy a két ország diplomatáinak kellett közbelépniük és elsimítaniuk a bonyodalmakat.A sebek azonban csak látszólag gyógyultak be. Két évvel később az Interkontinentális (Világ-) Kupa döntőjében a Manchester United és az Estudiantes találkozott egymással. Az első meccsen az argentinok kékre-zöldre rugdosták az angolokat, akik a visszavágón fizették meg a kölcsönt, ám a boszszú nem sikeredett túl nemesre, mert végül a dél-amerikai csapat nyert. Cseppet sem mellékesen: a győztes gólt egy bizonyos Juan Ramón Verón szerezte, aki nem más, mint Argentína és a Manchester United jelenlegi csillagának, Juan Sebastián Verónnak az édesapja.Tényleg kicsi a világ.Ám a két ország közötti háború még csak ezután kezdődött, de ekkor sajnos, a szó legszorosabb értelmében a fegyverek is szerepet játszottak. Az 1982-es falklandi (más néven malvini) válságnak pusztán annyi köze volt a futballhoz, hogy a Tottenham Hotspur akkori legnagyobb sztárját, az 1978-ban világbajnokságot nyert argentin válogatott egyik legjobbját, Osvaldo Ardílest kölcsön kellett adni fél évre a Paris Saint-Germainnek. A klub vezetői ugyanis jobbnak látták az Angliában eluralkodott argentingyűlölet elől rövid időre elbújtatni Ardílest, aki csak akkor tért vissza, amikor az indulatok elcsitultak.Nem teremtett békét az 1986-os mexikói világbajnokság negyeddöntője sem, ahol – nyilván említeni sem kellene – ismét összetalálkozott a két fél. Diego Maradona nevéhez két örökké emlékezetes gól is fűződik: a másodikat egy hete választották meg a világbajnokságok történetének legszebb góljává (a felezővonalon túlról indulva az egész angol védelemből bohócot csinálva talált a hálóba), az elsővel azonban magára haragította egész Angliát. Hogy miért? Kézzel paskolta be a labdát a kapuba, a játékvezető viszont szemet hunyt a szabálytalanság felett, és az isteni Diego ismét a mennybe ment.A két válogatott legközelebbi mérkőzése sem múlt el kisebb botrány nélkül. Franciaországban újra a nyolcaddöntő hozta össze őket, az angolok remekül futballoztak – ezen a meccsen lőtte Michael Owen egy remek szólót követően emlékezetes gólját –, aztán a második félidőben David Beckham visszarúgott Diego Simeonénak, kiállították, csapata kiesett, a brit sajtó pedig jó ideig csak hülyegyerekként emlegette.És most, június hetedikén Szapporóban Argentína–Anglia mérkőzés következik az F-csoportban.A fentiek alapján cseppet sem túlzás azt állítani, hogy a sorsolás óta ez a legnagyobb érdeklődéssel várt csoportmérkőzése ennek a világbajnokságnak. Az angolok négy esztendeje fenik a fogukat az argentinokra, nagyon fáj nekik az akkori vereség, ám sokkal prózaibb oka is van annak, hogy ezúttal csak a győzelemben gondolkodnak: ha kikapnak, szinte biztosan kiesnek, a döntetlennél pedig bizonytalanná válik a sorsuk. Ám érdekes módon, a csütörtök esti két edzést követő sajtótájékoztatókon nem magáról a mérkőzésről volt a legtöbbször szó, a jellemző kérdés ez volt: háború vagy béke?Nyilvánvaló lenne a válasz, hogy természetesen béke, ám nem véletlen a feltételes mód. Az argentinok Nigéria elleni mérkőzésén a szurkolók már kifeszítettek egy "Malvin-szigetek, visszahódítunk” feliratú transzparenst, ami nem sok jót sejtet péntek estére. Pablo Aímar pedig ezt nyilatkozta: "Tudjuk, hogy Argentínában az emberek az utcára tódultak örömükben, miután legyőztük Nigériát. Biztos vagyok benne, hogy az angolok elleni siker komoly gyógyír lenne a gazdasági problémák miatt manapság sokat szenvedő népünknek. Az biztos, hogy mi támadni fogunk, mert nekünk ez a leghatásosabb fegyverünk. Pontosan tudjuk, hogy mit akarunk, ez a világbajnoki cím, és ezt el is fogjuk érni.”Magától értetődik, hogy másként fest a futball elölről és másként hátulról nézve. A középpályás Aímar után ugyanis a védő Diego Placente kissé óvatosabban fogalmazott: "Az angolok mindig kiválóan játszanak, tökéletes futballistákkal rendelkeznek, és roppant nehéz megállítani őket. Nagyon óvatosaknak kell lennünk, különösen a középpályán kell figyelnünk. Ám ugyanakkor ismerjük a stílusukat, nem hiszem, hogy péntek este változtatnának rajta, és így meglepjük őket.”
Ami a meglepetést illeti, a józan ész azt diktálja, egyik fél sem rukkol majd elő olyannal, amire a másik ne számíthatna. Gondoljunk csak arra, hogy Sven-Göran Eriksson, az angolok kapitánya edzője volt az olasz Lazióban Hernán Crespónak, Verónnak, Simeonénak, Matías Almeydának is. Ráadásul érdemes még egy névsort felidézni: Roberto Ayala, José Chamot, Almeyda, Javier Zanetti, Ariel Ortega, Verón, Simeone, Gabriel Batistuta, Gustavo López, Crespo és Marcelo Gallardo az argentinoktól, David Seaman, Sol Campbell, Beckham, Paul Scholes, Owen és Gareth Southgate az angoloktól. Ôk mind pályára léptek négy éve Franciaországban, azon a már említett emlékezetes nyolcaddöntőn, azaz a két csapat játékosainak zöme nem most mutatkozik be egymásnak. Arról nem is szólva, hogy Verón csapattársa Manchesterben Beckhamnek, Wes Brownnak, Nicky Buttnak és Scholesnak, az angolok négy játékosának.
És ehhez tegyük még hozzá, hogy 1997-ben a malajziai junior-világbajnokság negyeddöntőjében – ismét az angolok húzták a rövidebbet – az ifjonc Owent egy bizonyos Walter Samuel fogta, és ez a párharc várhatóan péntek este megismétlődik.

Visszatérve a nyilatkozatokra, Marcelo Bielsa szövetségi kapitány roppant józan hangot ütött meg. Kijelentette, hogy ő futballmérkőzésre készül, nem háborúra, ezért csak erre vonatkozó kérdésekre hajlandó válaszolni. Ez azonban nem volt igaz, mert minden konkrét kérdésre kitérően felelt, tehát néhány közhelyet leszámítva nem mondott semmit. A sajtóközpontban mellettem dolgozó argentin kolléga (akiről csak annyit tudok, hogy Pablónak hívják, és megkérdezte, mi van Kiss Lászlóval, a magyar válogatott régebbi csatárával, mert látta őt egyszer játszani, és megjegyezte a nevét, mert kiváló futballistának ismerte meg), Pablo elmondta, hogy Ayala egész biztosan nem játszhat, s valószínűleg a harmadik csoportmeccset is kihagyja majd sérülése miatt. Hozzátette: a védőt Placente helyettesíti, Claudio Caniggia viszont egészséges, s úgy tudja, Kily González is tagja lesz a kezdőcsapatnak.
Ugyancsak a józanság jellemezte a másik kapitány, Sven-Göran Eriksson szavait valamivel később, az angolok edzése után. Ô is kijelentette, hogy nem vesz tudomást a múltról, őt csak a világbajnokság, és annak is mindig a soron következő mérkőzése érdekli. Természetesen tudatában van annak, hogy milyen hangulat köríti a két válogatott mérkőzéseit, de mint mondta, ez őt nem befolyásolhatja. "Számomra az a legjobb, ha Anglia mérkőzését Argentínával futballmeccsként kezelem, nem pedig történelemként – mondta. – Ráadásul roppant nehéz meccs lesz, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy sokkal jobban játszunk majd, mint tettük azt a svédek ellen, akkor tudásunknak legfeljebb a felét nyújtottuk.”
A játékosok közül David Beckham jelent meg elsőként, és bocsánatkéréssel kezdte: "Jogosan vetették a szemünkre, hogy a svédek elleni meccs után nem köszöntük meg szurkolóinknak a buzdítást. Sajnos, elfeledkeztünk erről, ezért az egész csapat nevében bocsánatot kérünk, és pénteken győzelemmel akarjuk kiengesztelni a szurkolóinkat. Még egyszer nem engedhetünk meg magunknak olyan rossz negyvenöt percet, mint amilyen az első mérkőzés második félideje volt. A sérülésem rendbe jött, de kicsit elfáradtam, ami érthető, hiszen először játszottam a hosszú kihagyás után, ráadásul nagy volt a levegő páratartalma is. Kicsit fájt a lábam, de nem hiszem, hogy bármilyen gond lenne vele az argentinok ellen. A múlttal nem foglalkozom, nem az hajt, hogy a négy évvel korábbi hibámat helyrehozzam, hiszen az lehetetlen. A jövőnk miatt kell győzni. Azt gondolom, egész biztosan béke lesz a pályán és a stadion környékén is.”
Úgy legyen!