Hiányzik a tűz a franciákból

Miközben Dakar utcáin az elnök által szabadnappá nyilvánított péntek folyamán ezrek és ezrek táncoltak éjszakába nyúlóan, Franciaországon a letargia jelei mutatkoztak. Szenegálban érthető módon lett úrrá az eufória mindenkin, vb-újoncként levadászni a címvédőt a nyitányon, nem akármilyen tett (néhány harciasabb fiatal úr kakasokkal vonult ünnepelni, és vágta át a francia címerállat torkát a köztereken). Abdoulaye Wade köztársasági elnök nemes egyszerűséggel közölte: "A világbajnok legyőzése azt jelenti, hogy mi vagyunk a világ bajnokai.”Némi kontraszt gyanánt a francia "kolléga”, Jacques Chirac jobb híján kitelefonált Roger Lemerre szövetségi kapitánynak, és azt kérte, "tegyék túl magukat ezen a kudarcon, mobilizálják az együttest a soron következő mérkőzésekre”.
A nagypolitikairól szakmai szintre "süllyedve” megállapítható, hogy az afrikaiak nem kis meglepetésre, ugyanakkor teljesen megérdemelten győztek. Ezt Lemerre is elismerte a meccs másnapján adott higgadt értékelésében: "Pénteken kaptunk egy pofont, amihez nem vagyunk hozzászokva. Négy évig a győzelem kultúrkörében éltünk, ennek most vége: immáron a továbbjutásunk is veszélybe került. Be kell látnunk, hogy a játékosok igencsak labilis fizikális állapotban vannak, senki sem képes teljes fordulatszámon pörögni, egyesek óriási messzeségben vannak legjobb formájuktól. Ráadásul nem érzem futballistáimban azt az eltökéltséget, amely korábban jellemezte őket. Különösen az utolsó két percben üvöltött mindez róluk: ha világszínvonalú meccset akarsz vívni, túl kell szárnyalnod önnön korlátaidat. Ellenfelünk megérdemelten győzött, barátom, Bruno Metsu remek taktikát dolgozott ki: bár tudtuk előre, hogy a 4–5–1-es felállásnál az lesz a kulcs, át tudjuk-e játszani a túlzsúfolt középpályát, erre sem csapatként, sem egyénileg nem találtunk megoldást. Djorkaeff nem bizonyult Zidane méltó helyettesének: hatvan percig szenvedett, képtelen volt megfelelni a kihívásnak, ezért is kellett lecserélnem.” Claude Simonet, a francia szövetség elnöke is böcsülettel pattogtatta az ostort: "Játékosaink túlbecsülték önmagukat. A szenegáliak sokkal frissebbnek tűntek, bár meglehet, a klíma inkább nekik kedvez.”

A sajtó sem bánt kesztyűs kézzel a "kékekkel”. "Aggasztó” – ordított az egyik szalagcím, míg a L’Équipe arról írt, hogy "Félünk, láttuk azt, mi vár ránk az elkövetkező két hétben. Az, hogy a csapat képtelen volt nyomás alatt tartani egy ilyen ellenfelet egy ilyen fontos mérkőzésen, komoly kérdéseket vet fel.” A Le Figaro katasztrófának minősítette a kezdést, egyszersmind azt állítva: "…most már tényleg elhihetjük, hogy rossz formában vagyunk. Az utóbbi hetek, hónapok felkészülési mérkőzésein nem építettünk fel semmit.”
Szenegálban a média is átadta magát a gyönyör óráinak. "Szenegál ismét egy sorba helyezte nevét a világ legnagyobb nemzeteivel” – tódította a Le Matin, míg a Walfadjri cikkírója megállapította: "Oroszlánjaink megjelentek a világ futballtérképén, miután megmutatták: eljött az ő idejük.”

Eközben a semleges országok napilapjain érthető kárörvendés lett úrrá. "Francia barátaink remek bemutatkozása” – röhögött a brit Sun az ősellenségeken. "Egy biztos, a szenegáliak gól utáni táncát senki sem feledi egyhamar” – állapította meg a Münchenben készülő Süddeutsche Zeitung, míg az olasz sportnapilap, a La Gazzetta dello Sport szerint "Szenegál történelmi bemutatkozása a vb-n. A franciáknak most már győzniük kell Uruguay ellen, különben csomagolhatnak.”
Csupán az arab világ napilapjai nem vesznek részt a csapatok minősítésében: arrafelé az öles betűk egyaránt Ali Bujszaim dicsőségét zengik. A nyitó meccs arab emírségekbeli játékvezetője valóban remekelt, habár az kis túlzás, amit az Al-Khaleej című újság állított: "Mi voltunk a háromszög egyik csúcsa, a másik kettő a franciák és a szenegáliak: ez hatalmas dicsőség!”