Hóbor és Rádi sípol a röplabda világbajnokságon

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2002.05.31. 22:19
Címkék
A nemzetközi hadszíntéren leggyakrabban megforduló két magyar röplabda-játékvezető a következő hónapokban is testhez álló feladatokat kap, sőt az olimpiát követő legrangosabb tornán, a világbajnokságon jutnak lehetőséghez. Hóbor Bélát már régóta nagy becsben tartja a Nemzetközi Röplabdaszövetség (FIVB), hiszen az elmúlt négy esztendőben minden jelentős viadalon számítottak rá: az 1998-as férfi világbajnokságon a Jugoszlávia–Kuba elődöntőben, 1999-ben és 2001-ben a Világliga fináléjában, 2000-ben az olimpiai győzelemért folyó Jugoszlávia–Oroszország csatában, 2001-ben a férfi-Európa-bajnokság döntőjében fújta a sípot – mindannyiszor közmegelégedésre. Az idén a második felnőtt-világbajnokságára (szeptember 28.–október 13.) kapott küldést, és miután repülőjegye az argentínai csúcstalálkozó végéig szól, megint eljuthat az aranymeccsig. A dél-amerikai országba legutóbb 1999-ben, a Világliga fináléjára, Mar del Platába szólította a kötelesség. Persze szeptemberig sem tétlenkedik – a Világliga alapszakaszának első hétvégéjén Szentpétervárott tartózkodik, ahol a nagy küzdelmet ígérő orosz–kubai párharc egyik dirigense lesz, júliusban pedig a női Grand Prix szokásos délkelet-ázsiai állomásain vezet meccseket. Míg Hóbor Béla inkább a férfi röplabdában tette le névjegyét, Rádi Gyula a női vonalon tett szert elismertségre. Ebből adódik, hogy őt a németországi női világbajnokságra jelölték, szintén a torna végéig. Ez az első vb-je, pontosabban a junior férfiak hasonló szintű vetélkedésében érdekelt volt tavaly: az elődöntőt vezette Lengyelországban. Ugyancsak küldést kapott az idén a Világligára: júliusban a portugál–brazil és a kínai– venezuelai párharc egyik játékvezetője lesz. Az 50. életévét május 19-én betöltött Rádi Gyulát egyébként Belgiumhoz köti a munkája, és a helyi bajnokságban fújja sípot – így fordulhatott elő, hogy a női pontvadászat egyik elődöntő-mérkőzésére és a férfibajnoki finálé (Maaseik–Rooselare) második találkozójára is megbízást kapott a tavasszal.
Legfrissebb hírek

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
4 órája

Szerdai sportműsor: Ferencváros–Noa visszavágó a BL-ben

Minden más foci
4 órája

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
4 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
5 órája

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
5 órája

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
5 órája
Ezek is érdekelhetik