Két gól és más semmi...

Barátságos mérkőzésen 2-2-es döntetlent játszott a magyar labdarúgó válogatott Dánia legjobbjaival. Az eredménnyel alapvetően elégedettek lehetünk. Ráadásul két olyan gólt rúgtunk, ami után valóban csettinteni lehetett. Ahogy Tőzsér átívelte a labdát Dzsudzsáknak, aki előbb tökéletesen levette azt, majd a bal alsóba küldte. Aztán a második félidőben Koman tökéletes középre ívelése és Varga Roland briliáns fejese. Ezek miatt, illetve az új debreceni aréna hangulatáért mindenképpen megérte a helyszínen megtekinteni az összecsapást.

Sajnos a televízió készülék előtt már korántsem volt ennyire rózsás a helyzet. A játékot figyelve ugyanis az lehetett az ember érzése, mint ha a Barcelona felkészülési mérkőzését nézné egy random kiscsapat ellen. És nem mi voltunk a katalánok. A dánok lényegében ellenállás nélkül jutottak el a tizenhatosunkig, ahol az első félidőben többnyire elakadtak, ám a megszerzett labdákkal nem nagyon tudtunk mit kezdeni. Két, három passz és már vissza is adtuk. Nulla felépített támadás, helyette a teljes tanácstalanságot jelző ívelgetések. Csak a szerencsének köszönhetjük, hogy az egyiknél rosszul állítottak lesre a vendég védők, és Dzsudzsák a már említett módon megszerezte a vezetést. A játékunk? Ugyanúgy bunkerfoci maradt, annyi különbséggel, hogy már okunk is volt rá, hiszen őrizni kellett az előnyt.

A második félidőben folytatódott minden, annyi különbséggel, hogy minél fáradtabb lett a csapat, a dánok annál jobban ránk tudták erőltetni az akaratukat és ez immár helyzetekben is megmutatkozott. Ha őszinték akarunk lenni, az sem lett volna túlzás, ha a mérkőzés végén a tavaly amszterdamihoz hasonló vereség áll az eredményjelzőn. Maradt a 2-2, ami baj. Azért baj, mert megtévesztő. Pintér Attila a mérkőzést sikerként értékelheti, az újság megírhatja, hogy 60 percig egyenlő ellenfelei voltunk a dánoknak, holott a valóság mindezt meg sem közelíti.

A védelem egyszerűen katasztrofális volt. Varga József megdöbbentően rosszul játszott, rengetegszer jutottak rajta túl, futották le, előzték meg. Egyértelműen látszik, hogy nem arra a posztra való, ha már játszik, a középpályán lenne a helye. A Lang-Korhut-Lipták trióról pedig egyértelműen lejött, hogy nem ehhez az iramú és minőségű játékhoz vannak szokva. Sajnos ugyanez mondható el Juhász Rolandról is, akit beállása után úgy nyomtak el és fejeltek le a dán támadók, ahogy akartak. Hiába, sajnos felette is eljárt az idő és a legnagyobb probléma nem is ez, hanem hogy nincsen kivel pótolni...

A középpályára talán a legjobb szó a láthatatlan. Az ember nézte a mérkőzést és az volt az érzése, mintha nem is lenne. Játékosaink a dán támadások szűrését nem tudták ellátni, a támadások felépítésében pedig még annyira sem vettek részt. A probléma itt leginkább a rutin hiánya. Illetve ismét kijött, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Hiába van ugyanis egy Dzsudzsák Balázsunk, akinek minden megmozdulásán látszik, hogy képzett, európai szintet képviselő játékos, ha nem kap olyan labdákat, amivel élhetne, nincsenek társai, akikkel összejátszhatna.

A támadókat ugyan lehetne értékelni, de felesleges. Egyszerűen azért, mert nem voltak játékban. Nem kaptak labdát, nem volt olyan összjáték, amiben érdemben részt tudtak volna venni. Rudolf Gergely felé ugyan néha szálltak a felívelések, de a dán védők robosztus felépítését és az ő magasságát nézve ezek eleve halálraítélt próbálkozások voltak.

Összegezzünk. A Pintér-érában egyelőre két barátságos mérkőzést játszott a válogatott: Finnország (1-2), Dánia (2-2). Ami pozitívum, idáig mindig lőttünk gólt! Ami negatívum, egyik mérkőzésen sem sikerült dominálnunk, még csak rövid időszakokra sem. Bunkerfocit játszunk, stabil védelem nélkül. NB I-es játékosokra építve próbáljuk felvenni a versenyt Európával, ami valahol becsülendő, de leginkább óriási felelőtlenség. Hiába teljesít jól ugyanis bárki a mi kis bajnokságunkban, a nemzetközi iram teljesen más. Olyan, mintha egy fiatalt az ifiből rögtön felvinnének a felnőtt csapathoz. Lehet, hogy ott bujkál benne a tehetség, de megfelelő erőnlét és rutin híján egyből nem képes felvenni a versenyt a nagyokkal. Pintér Attila megmutatoménhogyenbéegyesjátékosokkalisleheteredménytelérni taktikája egyszerűen nem életképes. Csak remélni lehet, hogy az őszi Eb-selejtezők előtt erre ő maga is rájön.