Bíztató igazolások

Vágólapra másolva!
2014.01.29. 21:01
Új ívet vehet a pályafutása két külföldön játszó labdarúgónknak, miután elsőre úgy tűnik, jó döntést hoztak és szerencsés helyre sikerült...

Új ívet vehet a pályafutása két külföldön játszó labdarúgónknak, miután elsőre úgy tűnik, jó döntést hoztak és szerencsés helyre sikerült eladniuk magukat.

Tőzsér Dániel a szezon végéig az angol másodosztályú Watford csapatát erősíti. Anglia a magyar játékosok szempontjából az utóbbi években felemás helyszínnek bizonyult. Futballistáink képesek voltak nagy sikerek elérésére (Gera Zoltán, Bogdán Ádám), de az is előfordult, hogy nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy mindenki várta volna (Németh Krisztián, Gulácsi Péter). A Championship azonban mindenképp jó terep arra, hogy valaki formába lendüljön és Tőzsérre a Genoa kispadja után ez rá is fér. A lehetőséget jó lenne megragadni, hiszen a középpályás idén lesz 29 éves és mind saját pályafutása érdekében, mind a válogatott miatt hasznos lenne, ha a genki időkhöz hasonló formát mutatna.

Érdekes egybeesés, hogy Priskin Tamás is megjárta már Watfordot, igaz ő most Oroszország után nem Anglia, hanem nyugati szomszédunk felé vette az irányt. És bár még nem teljesen hivatalos, de ha nem jön közbe semmi, másfél évig az Austria Wien csapatát erősítheti. Priskinre Tőzsérhez hasonlóan szintén ráfér a játék. Kérdés, hogy a novembertől tartó kényszerpihenője (emlékezhetünk, anyagi problémák miatt ekkor bontott szerződést klubjával) miatt milyen formában van jelenleg. Mindenesetre az orosz bajnokság után (ami egyébként sem fekszik a magyar futballistáknak) felüdülés lesz az osztrák Bundesligában látni Tamást, aki remélhetőleg néhány góllal hamar leteszi névjegyét és Pintér Attila is postázhatja neki a meghívót. Sok olyan gólpasszra lenne ugyanis szükségünk a 2016-os Eb-hez, mint amit 2011-ben Rudolfnak adott a svédek elleni selejtező utolsó perceiben, persze akkor sem tiltakoznánk, ha mostantól inkább magára vállalná a góllövést.

Legfrissebb hírek

A magyar válogatottba is bekerülne Szűcs Kornél, a Plymouth Argyle védője

Légiósok
2024.09.15. 20:34

Eb-negyeddöntőt ért a törököknek a hősies védekezés

Foci Eb 2024
2024.07.02. 20:42

Dráma! Az osztrákok 0.1 másodperccel a vége előtt lőtt góllal győzték le a finneket a hoki-vb-n

Jégkorong
2024.05.16. 19:24

Ausztria: kilyukadt a gyomra, megműtötték a legendás játékost

Minden más foci
2023.12.29. 10:38

Ausztria: Alaba tizedszer lett az Év labdarúgója hazájában

Minden más foci
2023.12.22. 09:34

Real Madrid: újabb alapember szenvedett térdszalagszakadást, vége az idényének

Spanyol labdarúgás
2023.12.18. 11:41

Női kézi-vb: Brazília 14 gólos sikert aratott; Angola először nyert a tornán

Kézilabda
2023.12.08. 17:02

Felkészülés: Sanét kiállították, a németek simán kikaptak az osztrákoktól

Minden más foci
2023.11.21. 22:45
Ezek is érdekelhetik