Válogatott: Juhász a fiatalokat dicsérte a tegnapi meccs után

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.08.12. 10:51
null
Juhász Roland (4) úgy érzi, jó párost alkottak Liptákkal (Fotó: Action Images)
Juhász Roland, a magyar labdarúgó-válogatott hátvédje szerint rövid kihagyás okozta a tegnapi vereséget a Wembleyben, ugyanakkor dicsérte a csapat szervezettségét, valamint a fiatal játékosokat is. Vadócz Krisztián úgy vélte, időnként sikerült jól játszanunk.

„Lipták Zolival összesen két napunk volt arra, hogy gyakoroljunk, ennek ellenére úgy érzem, egészen jól ment. Külön szeretném kiemelni Elek Ákost, aki remekül játszott, nagyszerű ütemben ért oda labdákra” - mondta a belga Anderlecht légiósa, Juhász Roland az angoloktól elszenvedett 2–1-es vereség után.
    
Vadócz Krisztián, az együttes középpályása szintén bizakodóan nyilatkozott.
    
„Ez volt az első és utolsó lehetőségünk, hogy az új szakmai stáb ötleteit kivigyük a pályára. Úgy érzem, időnként sikerült jól játszani. Sajnos a végén kissé felőrlődtünk, elfáradtunk. Három hét múlva már az utolsó bajnokságok is elindulnak, jobb formában lesznek a játékosok. Jó erőfelmérő volt, szerintem a svédek nem fognak jobban játszani, mint az angolok, így ha itt megálltuk a helyünket, szerintem ott is képesek lehetünk rá” – mondta Vadócz.

A magyar válogatott szeptember 3-án Svédországban kezdi meg a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőit.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik