A jelenlegi szabályok szerint mintegy 20 ezren szurkolhatnak majd a Puskás Arénában (Fotó: AFP)

A magyar labdarúgó válogatott három hazai mérkőzést is játszik majd a következő hónapban. November 12-én Eb-pótselejtezőn fogadja Izlandot, amit ha megnyer, részt vehet a jövő nyári kontinenstornán.

Ezt követően zárul a Nemzetek Ligája 2020–2021-es kiírásának a csoportköre. November 15-én Szerbia, 18-án pedig Törökország látogat a Puskás Arénába, ahova a jelenlegi szabályozások alapján 20 ezer néző léphet be – a magyar szövetség a jövő héten még egyeztetni fog a jövő héten az UEFA-val a pontos számról.

A magyar hatóságok eddig semmilyen korlátozó intézkedést nem vezettek be, ám az európai szövetség szabályzata kimondja: ebben a rendkívüli helyzetben egy stadion befogadóképességének maximum egyharmadát lehet értékesíteni. A rendezéshez kapcsolódó egyéb feltételek mérkőzésről mérkőzésre változhatnak.

Az MLSZ tájékoztatása szerint a jegyértékesítés első körében a már mintegy 70 ezer tagot számláló Szurkolói Klub jegyigénylését elégítik ki.