Tovább él a remény - csak épp minimális

Vágólapra másolva!
2010.09.05. 10:53
null
Ijesztő U21-es kilátások: minimális az esély a továbbjutásra (fotó: Németh Ferenc)
A tíz csoportból hétben már van biztos továbbjutó az U21-es labdarúgó-válogatottak Európa-bajnoki selejtezőiben az utolsó csoportmérkőzések előtt. Románia (1. csoport), Svájc (2.), Hollandia (4.), Csehország (5.), Horvátország (7.), Ukrajna (8.) és Görögország (9.) már várhatja az október 9-én kezdődő rájátszást, amelyről a mieink viszont könnyen lemaradhatnak…

 

A 3. csoportban Wales (16 pont), Olaszország (13) és Magyarország (12) küzd a továbbjutásért – Róth Antal csapatának, sajnos, nem sok esélye maradt a kvalifikáció kivívására. A második hely elcsípéséhez ugyanis a magyaroknak mindenképpen le kellene győzniük jövő kedden a bosnyák együttest, miközben a még a csoportelsőségre is esélyes olaszoknak nem szabadna megverniük a listavezető walesieket.

De ez még nem minden: jól kellene kijönnünk a második helyezettek összevetéséből is.

Mármost erre kevés az esély. A tíz csoportmásodik közül ugyanis csak a legjobb négy vehet részt a playoffban, s az, hogy bekerüljünk a „top 4”-be, elsősorban nem rajtunk múlik.

A 4. csoport biztos másodikjait, a spanyolokat (16 pont), valamint az 5. csoport „ezüstérmesét” – a már playoff-szereplő cseheket, vagy az izlandiakat (emberek, az izlandiakat!!!) – már nem foghatjuk be, a szintén biztos második Anglia és Szlovákia pedig 14-14 pontos, és mindkét társulatra könnyű ellenfél (Litvánia, illetve a csoportutolsó Norvégia, egyaránt otthon) vár a záró körben.

Oroszország legrosszabb esetben is 15 ponttal számolhat, azonban jelenleg plusz 8 a gólkülönbsége, ami nem túl kedvező hír a magyar fiúk számára. Nem úgy az a tény, miszerint Belgiumot, ha másodikok lesznek, jobb gólkülönbséggel mindenképpen megelőzik.

Várjuk a csodát…

A MÁSODIKOK KÖZTI PILLANATNYI SORREND 
Izland 7 5 1 1 28–8 16
Spanyolország 7 5 1 1 14–5 16
Oroszország 7 5 2 14–6 15
Belgium 8 4 3 1 8–5 15
Ausztria 7 4 2 1 16–9 14
Anglia 7 4 2 1 12–7 14
Szlovákia 7 4 2 1 10–7 14
Olaszország 7 4 1 2 11–5 13
Grúzia 7 4 1 2 10–5 13
Montenegró 7 4 1 2 9–6 13
A félkövérrel szedett csapatok már biztos másodikok csoportjukban.  

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik