Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.05.09. 16:17
null
Csányi Sándor (Fotó: Török Attila)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) tisztújító küldöttgyűlése utáni sajtótájékoztatón Csányi Sándor, a szervezet újraválasztott elnöke többek között az NB I-ben bevezetésre kerülő „ötmagyaros” szabályról is beszélt.

Mint ismeretes, 76-ból megjelent 58 küldött – egy nem szavazat és két tartózkodás mellett – elfogadta a szövetség 2025 és 2030 közötti stratégiai programját, amelynek meghatározó pontja az 2026–2027-es idénytől bevezetésre kerülő ösztönző rendszer. Ennek értelmében az 500 millió forintos központi támogatáshoz az élvonalbeli csapatokban a mérkőzéseken átlagosan minimum öt magyar játékosnak kell egyszerre a pályán lennie, közülük legalább egy 21 éven alulinak. Jelenleg 325 millió jár annak a klubnak, amely betartja az úgynevezett fiatalszabályt, és azok az egyesületek megkapják a különbözetet, amelyek már a következő idényben megfelelnek az új előírásoknak. Ennek értelmében az 500 millió forintos központi támogatáshoz az élvonalbeli csapatokban a bajnoki meccseken átlagosan minimum öt magyar játékosnak kell egyszerre a pályán lennie, köztük legalább egy U21-es futballistának.

„Nem elfogadható, hogy az elmúlt tizenöt évben rengeteg pénzt használtunk fel, és van olyan csapat, amelyben alig van magyar játékos” – magyarázta a döntés hátterét a 72 éves sportvezető még a küldöttgyűlésen.

„Azt remélem, mind a tizenkét klubnál teljesülni fog a feltétel – szögezte le Csányi Sándor már a sajtótájékoztatón arra kérdésre, mit remél, hány NB I-es csapat tud megfelelni az új ajánlásnak. – Azért elég jelentős összegtől lehet elesni. Látható, hogy a Fradinál volt a legtöbb külföldi játékos az elmúlt idényben, de a Fradi is törekszik arra, hogy magyar fiatalokat beépítsen, az elmúlt pár meccsen már javult a helyzet. Bízom benne, hogy ha nem is a következő, de a 2026–2027-es idényben lesz annyi fiatal magyar tehetséges játékos a Fradiban is, hogy tudja teljesíteni a feltételt. Nem büntetni, hanem ösztönözni szeretnénk.”

A TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

 

 

Legfrissebb hírek

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
8 órája

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
9 órája

Marco Rossi: Hatalmas felelősséget jelent a felénk támasztott elvárás

Magyar válogatott
12 órája

Lőw Zsolt is bekerült az MLSZ elnökségébe

Labdarúgó NB I
13 órája

Csányi Sándort újraválasztották: 500 milliót bukhat, aki nem játszat öt magyar játékost, nem változik az NB I létszáma

Labdarúgó NB I
13 órája

Marco Rossi 2030-ig marad a magyar válogatott élén

Magyar válogatott
13 órája

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
14 órája

Spandler Csaba: Sorsfordító lehet, ha most nyerünk

Labdarúgó NB I
15 órája
Ezek is érdekelhetik