Spandler Csaba: Sorsfordító lehet, ha most nyerünk

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2025.05.09. 09:55
null
Spandler Csabának péntek este mindegyik felé érkező labdát meg kell szelídítenie valahogy... (Fotó: Dömötör Csaba)
A kiesés ellen harcoló Fehérvár FC a kiváló formában lévő, az európai kupaporondra igyekvő ETO FC Győrhöz látogat, Spandler Csaba szerint nyolc nyeretlenül megvívott bajnokit követően ideje lenne győzniük.

Egyre nagyobb bajban van a Fehérvár FC. A Vidi az előző nyolc bajnokiján nem tudott nyerni, visszacsúszott a tabella nyolcadik helyére, s immár kijelenthető, hogy a kiesés ellen harcol. A Fehérvár FC, ZTE FC, Nyíregyháza hármas egyaránt 31 pontot gyűjtött, így mindhárom együttes egy pontra van a már kieső helyen álló Debrecentől.

„Nem vagyunk egyszerű helyzetben, de ez már jó néhány hete érezhető – mondta lapunknak Spandler Csaba, a Fehérvár FC 29 esztendős védője. – Az MTK Budapest ellen már lehetett látni, hogy támadóbb focit játszunk, a Paks ellen pedig ismét a szebbik arcunkat mutattuk, ha így folytatjuk, jönnek a győzelmek. Azonban ehhez stabilizálni kell a védelmünket, nem szabad súlyos egyéni hibák után gólokat kapni. Hogy van-e rajtunk teher? Egészséges nyomás van rajtunk. Nem titok, napi téma az öltözőben, hogy ideje lenne már győzni és március közepe után végre kapott gól nélküli meccset játszani. Három mérkőzés van még hátra, azért dolgozunk keményen, hogy benn maradjunk az NB I-ben. A napi munkára semmi panasz sem lehet, becsülettel tesszük a dolgunkat, és mindegy, hogy szépen vagy csúnyán futballozunk, jó eredményekre van szükség.”

Pénteken a székesfehérváriakkal éppen ellenkező utat bejáró ETO FC Győr lesz az ellenfél, a kisalföldiek kiváló formában vannak, már 13 bajnoki óta veretlenek, s a negyedik, nemzetközi kupaszereplést jelentő helyen állnak.

„A győriek elképesztő sorozatot építettek fel, kitűnő teljesítményt nyújtanak. Veszélyesek a mélységi indításaik, a támadói kifejezetten kreatívak, csapatként és egyénileg is jók. Stabil együttes, láthatjuk, hogy a közelmúltban legyőzte a Puskás Akadémiát és a Paksot is. Azonban felkészültünk belőle, igyekszünk kioltani az erősségeit, nekünk kifejezetten fontos ez a rangadó, sőt sorsfordító lehetne az ETO elleni győzelem.”

A kiesés elől menekülő Fehérvár a Győr utáni mérkőzést követően, a hátralévő két fordulóban idegenben a Ferencvárossal, majd otthon a Debrecennel csap össze.

„A Ferencváros elleni bajnoki nyilván nem lesz könnyű, a bajnoki címért harcol, azonban mi az életben maradásért… A Debrecen ellen zárunk hazai pályán, benne van a pakliban, hogy annak a meccsnek igencsak nagy tétje lesz. Nehéz bajnoki hajrá vár ránk, reméljük, jól végződik.”

NS-TIPP: MOHAI DOMINIK
A Vidi egyelőre Tímár Krisztián irányításával sem találta meg a március másodika óta keresett győztes utat, és úgy érzem, a két legnagyobb nyugat-magyarországi klub rangadóján sem sikerül neki. Ha az ETO nem válik elbizakodottá az elmúlt hónapok kitűnő teljesítménye miatt, kiütéses, négygólos győzelmet is arathat a széteső Fehérvár FC ellen.

Spandler Csabát motiválhatja a pénteki meccsen, hogy még nem volt győztes csapat tagja a győriek ellen, négy tétmérkőzésen négy vereséget szenvedett.

„Ezzel nem voltam tisztában, de akkor ezt a sorozatot is meg kellene szakítani.”

LABDARÚGÓ NB I
31. FORDULÓ
Május 9., péntek
20.00: ETO FC Győr–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Május 10., szombat
14.30: Puskás Akadémia–DVSC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.45: MTK Budapest–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
19.30: Paksi FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Május 11., vasárnap
13.00: ZTE FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
15.30: Nyíregyháza Spartacus FC–DVTK (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Ferencvárosi TC30179456–28+2860
  2. Puskás Akadémia30176749–33+1657
  3. Paksi FC30167762–43+1955
  4. ETO FC Győr301310747–35+1249
  5. MTK Budapest301271149–41+843
  6. Diósgyőri VTK301011938–45–741
  7. Újpest FC308121033–41–836
  8. Fehérvár FC30871534–45–1131
  9. Nyíregyháza Spartacus30871528–50–2231
10. Zalaegerszegi TE307101335–42–731
11. Debreceni VSC30861647–55–830
12. Kecskeméti TE304121429–49–2024

 

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt is bekerült az MLSZ elnökségébe

Labdarúgó NB I
3 órája

Nagy Dominik: „Most csak a Nyíregyháza számít” – a jövőjéről később tárgyal

Labdarúgó NB I
6 órája

2027-ig hosszabbított Hornyák Zsolttal a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás

Magyar válogatott
8 órája

A futballszuverenitás felé – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
22 órája

Ebben a mutatóban az FTC csatára Harry Kane-t is megelőzi

Labdarúgó NB II
23 órája

Barcika, DVSC, Fehérvár, Nyíregyháza, ZTE, Vasas – nagy harcban az NB I-ért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:26
Ezek is érdekelhetik