„A viadal, amiről sosem tudtuk, hogy szükségünk van rá” – Szoboszlai és Güler szócsatája a nemzetközi sportsajtót is bejárta

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.03.24. 20:06
null
Arda Güler és Szoboszlai Dominik párharca sokáig emlékezetes marad (Fotó: Getty Images)
A török válogatott a magyarok elleni kettős győzelemmel feljutottak a Nemzetek Ligája A-ligájába. Arda Güler és Szoboszlai Dominik a pályán és azon kívül is egymásnak feszült, ez pedig nem kerülte el a nemzetközi sportsajtó figyelmét. A Real Madrid játékosának játékpercei kapcsán korábban Vincenzo Montella, a törökök szövetségi kapitánya és Hakan Calhanoglu is megszólalt, Güler a magyarok elleni győzelem után a mieink kemény játékstílusáról és a török válogatott erősségéről beszélt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Szoboszlai Dominik és Arda Güler nemcsak a mérkőzésen szólalkozott össze, hanem a párharc után a közösségi médiában is üzentek egymásnak. A magyar válogatott az  „1088” üzenettel utalt az NSO posztja alatt arra, hogy a török támadó ennyi játékpercet kapott a Real Madridban az idényben. Güler erre így reagált Instagram-oldalán: „Ez a srác egy vicc. Hat gól nem elég ahhoz, hogy csendben maradj?” 

Kettejük szócsatája a nemzetközi sportsajtót is bejárta. „A viadal, amiről sosem tudtuk, hogy szükségünk van rá” – írta posztjához a Bleacher Report, amely az eddigi történések mellé egy pattogatott kukoricás képpel mutatja, hogy várja a fejleményeket.

A liverpooli thisisanfield.com oldal is megemlékezik az esetről hozzátéve, hogy míg Güler 1088 játékpercet töltött a pályán a Real Madridban, addig Szoboszlainál ugyanez a mutató 2887 perc a Liverpoolban. Megemlítik, hogy a Fenerhahcénál 16 évesen debütáló Güler 2023 júliusában hatéves szerződést kötött a spanyol csapattal, továbbá azt, hogy Güler lett a török labdarúgó-válogatott legfiatalabb (18 év 3 hónap 25 nap) gólszerzője tétmeccsen, de minden mérkőzést figyelembe véve még továbbra is egy korábbi Liverpool-játékos, Nuri Sahin vezet, aki 17 évesen talált a németek kapujába 2005-ben.

A talksport Güler játékpercei kapcsán hozzáteszi, hogy első madridi idényében csak 13 mérkőzésen mindössze 442 percet kapott Carlo Ancelottitól, ennek már több mint a duplájánál jár a 2024–2025-ös idényben, bár 30 meccsből csak tízszer volt kezdő. Güler játékmennyisége kapcsán a török válogatott vezetőedzője, Vincenzo Montella így nyilatkozott: „Ő egy kivételes labdarúgó. Mindannyian ismerjük a tehetségét és azt, hogy mit tud hozzátenni.” 

„Nem tudom, hogy mi a helyzete a Real Madridnál, ezért nem akarok túlságosan belekeveredni ebbe a helyzetbe, de szerintem megérdemli, hogy több játékpercet kapjon. Arda nagyon fontos nekünk, olyan mint egy kistestvér.” – tette hozzá Hakan Calhanoglu.

„A magyar sztár Szoboszlai nem tudta megemészteni a vereséget, megtámadta Arda Gülert! A török válaszolt: ez a fickó egy vicc?”emlékezik meg az esetről a Fanatik. A török portál ezt követően Arda Güler mérkőzés utáni nyilatkozatát idézi: „Nagyon boldog vagyok. Egyik török játékos sem fél az ilyen durva játéktól. Három évig veretlenek voltak, de ennek vége. Ahogy Szoboszlairól is mondtam, megpróbáltak megijeszteni a keménységükkel, de egy török játékos nem fél.”

„Remek csapat vagyunk, remélhetőleg ezt folytatjuk. Megmutattuk, hogy készek vagyunk, a játékunk sokat fejlődik, nem félünk a nagyoktól sem, ezt minden alkalommal megmutatjuk” idézi Güler szavait a szintén török Fotomac.

„Lövések dördültek. Szoboszlai Dominik a játékidőt célzó megjegyzéseket tett Arda Gülerre a Magyarország–Törökország összecsapáson történt heves szóváltás után – a Real Madrid sztárja viccnek nevezte a Liverpool játékosát” – írja a Goal.com.

A Bleacher Report mellett Fabrizio Romano, a Sporbible, az ESPN és a TNT Sport is megemlékezett  Szoboszlai és Güler szóváltásáról.

 

Legfrissebb hírek

Belealudt a WHU elleni meccsbe a Liverpool, de Van Dijk kései góljával nyerni tudott

Angol labdarúgás
2025.04.13. 16:57

Mohamed Szalah: Most az a legfontosabb, hogy bajnokok legyünk!

Angol labdarúgás
2025.04.12. 07:16

Torghelle Sándor: Nem voltunk rosszabbak, mint a mai válogatott, csak más a megítélés

Magyar válogatott
2025.04.10. 21:36

Kiderítettük, melyik vízilabdázónk lehetett volna akkora futballista, mint Szoboszlai Dominik

Vízilabda
2025.04.08. 17:52

Szoboszlait lecserélték, a Liverpool kikapott a Fulham vendégeként

Angol labdarúgás
2025.04.06. 16:58

Feldhoffer Bálint második lett egy törökországi egynapos kerékpárversenyen

Kerékpár
2025.04.06. 14:54

Az Arsenal elleni rangadó bajnokavató is lehet Szoboszlaiék számára

Angol labdarúgás
2025.04.04. 14:17

Leon Myrtaj a Tottenhamtől jöhet a magyar válogatotthoz

Angol labdarúgás
2025.04.04. 08:36
Ezek is érdekelhetik