A tomaji grundtól a válogatottig – 75 éves Gellei Imre

– Megvan még a borostyánnal benőtt szülői ház Badacsonytomajon?  
– Amióta eladtuk, nem mertem arra kanyarodni. De egyszer még muszáj visszamennem.

– A faluban hallottunk dédmamájának tett, feledésbe merült gyermekkori ígéretéről: nem lett sem mozdonyvezető, sem repülőpilóta. 
– Nagyapaként látom, mit jelent egy gyermeknek a nagyszülőtől vagy dédszülőtől kapott figyelem. Meghatározó ez a korszak, nem véletlenül raktuk ki Nyilasi Tibivel Jean-Jacques Rousseau gondolatát közös MLSZ-irodánk falára: „A természet akarata az, hogy a gyermekek gyermekek lehessenek, mielőtt felnőtté válnak. Ha megpróbáljuk megbolygatni ezt a természetes rendet, akkor idő előtt felnőttek lesznek, de hiányozni fog belőlük az erő és a szilárdság.”

– Gellei Imre, a tomaji kissrác rousseau-i szellemben nőtt fel?  
– Szüleink nagy szeretetben neveltek minket nővéremmel. Édesapám a kőbányában dolgozott kőfaragóként, vagy ahogy ott mondták, ricerként. Talán kétszer látogattam meg a hegyen, megejtő volt látni, iszonyatosan kemény munkát végzett. A robbantott kőanyagot csillével vitték le a Balatonhoz, s hajóval szállították tovább. Játszott a bányászzenekarban is, társaival zenéltek, felvonultak a régi majálisokon. Miután megszűnt a bánya, vasutasnak állt. Apám megélt sok mindent, három évet töltött a Szovjetunióban munkaszolgálatosként.

– Mit mesélt erről?  
– Szinte semmit. A traumát cipelte magával. Amikor ’56-ban bejöttek az oroszok, ideg-összeroppanást kapott, tartott attól, hogy újra elviszik.

– Volt Badacsonyban szőlőjük?  
– Egy hold. Korán megtanultam metszeni, kapálni, szüretelni, bort fejteni. Engem állítottak ki az útra őrszemnek, hogy szóljak, ha jönnek a fináncok, nehogy akkor öntsék a cukrot a mustba. Előfordult, hogy édesanyánk két kiló halat barterezett másfél liter borért, megvoltak annak az időszaknak a szép pillanatai, örömei. Hozzátartozott a grund is, a foci a tomaji iskolatéren, a temető közelében.

Az interjú előtt röviden bemutatta a Kánai úti MLSZ-központban található irodáját Gellei Imre, szót ejtve a keretezett portrén látható mestereiről, Illovszky Rudolfról, Baróti Lajosról és különös büszkeséggel beszélve arról a térképről, amely a szakmai felügyelete mellett működő öregfiúk-válogatott utazásait rögzíti. A több nemzedéket érintő együttes nem szimpla túracsapat, inkább baráti társaság, amely előszeretettel vesz részt jótékonysági akciókban, segít nemes ügyeket.

– Ugorjunk egyet időben és térben: Fűzfőgyártelep, 303. számú Jókai Mór Ipari Szakmunkásképző Intézet.  
– Itt álltam munkába testnevelés tanárként, miközben a fűzfői sportegyesület módszertani előadója voltam és az általános iskolában is tartottam órákat. De hadd kanyarodjak még vissza az előzményekhez! Középiskolába a budapesti Pályafenntartási és Vasútépítési Technikumba jártam, mellette a Vasútépítő Törekvésben futballoztam. Elsőre nem vettek fel a TF-re, így kerültem haza Badacsonytomajba, ahol gyakorló technikusként a pályamester mellett dolgoztam. Közben pedig bejártam Tapolcára, ahol a MÁV TIAC NB III-as csapatában játszottam. A felnőttcsapatnál egyesek bizalmatlanul fogadtak, falusi gyereknek tituláltak, mire én mondtam, Pestről jövök. De igazán akkor tudtam elfogadtatni magam, amikor az első meccsemen gólt rúgtam. Ez a módszer később is bevált, a Honvéd Szamuely SE kalocsai katonacsapatnál, a TFSE-ben és a NIKE Fűzfői AK-nál is. Tapolcán készültem a második felvételimre a TF-re, a nyolcszoros túljelentkezés dacára ekkor már bejutottam, amelyben nagy szerepe volt két felkészítő tanáromnak, Újvári Ferencnek és Csermák József olimpiai bajnok kalapácsvetőnek. Tizenegy hónapos sorkatonai szolgálatra Kalocsára vezényeltek, ott a megyei bajnokságban szerepeltem a Szamuely SE-ben. Miután leszereltem, jött egy igazán szép időszak, négy év tanulás a főiskolán, és folytattam a futballt, a TF-fel feljutottunk az NB III-ba is. Balszélsőt játszottam, bírtam a futást, atlétikában voltak biztató eredményeim, 11.3 másodperc alatt futottam a száz métert, 175 centi magasra ugrottam.

– Budapest és Fűzfő után következett Keszthely és a kollégium 5-ös számú szobája.  
– Esküvőnk után itt indult közös életünk a feleségemmel, akivel azóta is boldog házasságban élek. Huszonhét évesen hívtak át Keszthelyre, hat évig dolgoztam a Keszthelyi Haladás edzőjeként, közben tanítottam, osztályfőnök voltam. Amikor 1983-ban megkerestek a Zalaegerszegtől, az edzői feladatok miatt félre kellett tennem a tanítást, amit azóta is sajnálok.

– Mint az iskolai órák előtt, tartsunk névsorolvasást! A Zalai Hírlap 1980. június 24-i tudósításából másoltam ki a neveket: Szécsényi, Varga, Filó, Czédula, Bagó, Szabó, Tóbiás, Fekete, Kiss, Nikitscher, Ebedli.  
– Ezzel a Keszthelyi Haladással jutottunk fel azon a nyáron az NB II-be. A keszthelyi osztályozón 1–0-ra legyőztük a Répcelaki Bányászt, Répcelakon kikaptunk 1–0-ra, jöttek a tizenegyesek. Ebedli Pista rúgta az utolsót, sokan oda sem mertek nézni, a szakosztály-igazgató olyan stresszben volt, hogy ő már a tizenegyesek előtt bement az öltözőbe.

– Zalaegerszegen két NB I-es 4. hely és egy téli teremtorna-győzelem került a statisztikákba, majd következett a Rába ETO, egy újabb idény a Keszthelyi Haladásnál, a siófoki kaland, aztán Szaddám Huszein kuvaiti hadművelete. Tényleg az iraki diktátor húzta keresztül számításait?  
– Kuvaitba készültem edzőnek, minden el volt rendezve a munkával kapcsolatban, este ment volna a gépünk Ferihegyről. Az indulás reggelén kaptuk a hírt, hogy Huszein lerohanta Kuvaitot, vissza az egész.

– Klubedzői pályája legnagyobb sikerét a Vasassal elnyert 1998-as bajnoki bronzérem jelenti. Egy korabeli kezdő tizenegy: Végh, Mónos, Juhár, Geress, Szilveszter, Galaschek, Váczi, Aranyos, Kuntics, Hámori, Pál. 
– Jó csapat, de hozzá kell tennem, hogy engem pályafutásom során sok esetben tűzoltásra kértek fel. Ha baj volt, hívtak, és elmondhatom, hogy az eredmények alapján majdnem mindenhol sikerült is előbbre lépnünk. Így volt Zalaegerszegen, Siófokon, a Vasasnál vagy később a Fradinál és a Paksnál.

– A ferencvárosi ügy ennél bonyolultabb azért: hiába végzett a csapat a 2005–2006-os idényben a hatodik helyen, visszasorolták a másodosztályba. Miként élte meg azt az időszakot?  
– Tudtam, hogy a Fradi más kávéház. Mielőtt elfogadtam az ottani ajánlatot, kikértem a három nagy öreg, Albert Flórián, Rákosi Gyula és Szűcs Lajos véleményét, és a biztatásukra mertem belevágni. A csapatot a 12. helyen vettem át, küzdelmes idők voltak, a másodosztályt nehéz volt megemészteni. Nyolc hónapig nem kaptunk fizetést, előfordult, hogy Peller Józsi galambász barátunk segítette ki a játékosokat.

– Szövetségi kapitányként 2001 szeptemberétől 2003 végéig huszonhárom mérkőzésen irányította a magyar válogatottat, ám interjúiban hasonló szeretettel emlékszik vissza az U21-es válogatott élén töltött 2000–2001-es idényre. Kiket emelne ki az akkoriban mély vízbe dobott fiatalok közül?  
– Büszkén gondolok azokra a játékosokra, akiknek segíthettem a kiteljesedésében, Gera Zoltán, Szabics Imre, Halmosi Péter, Szélesi Zoltán, Simek Péter, Lőw Zsolt, Farkas Balázs például, hogy csak néhányukat említsem.

– Újabb névsor: Király, Urbán, Dragóner, Juhár, Fehér Csaba, Lipcsei, Lisztes, Dárdai, Lőw, Tököli, Kenesei. Egy véletlenszerűen választott válogatott kezdő a kapitányi időszakából.  
– Most, hogy hallom a neveket, eszembe jut, mennyire hiányzott sérülése után Urbán Flóri a csapatból. Nem árt, ha van hátul egy őserő, amely az egész csapatot sakkban tartja.

– Nem játszott a lettek ellen sem 2003 szeptemberében, a rossz emlékű rigai Európa-bajnoki selejtezőn, amelyen a 3–1-es vereséggel gyakorlatilag elszálltak a 2004-es Eb-remények.  
– A felelősséget akkor is magamra vállaltam. Két helyen is belenyúltam a korábbi csapatba, hiába védett jól Végh Zoltán, Király Gábort tettem a kapuba, elöl pedig Fehér Miklós kezdett, aki előzőleg a szlovénoknak gólt lőtt. Fáj ma is az a vereség, már vagy százötvenszer lejátszottam fejben a történteket. Például azt, ahogy az első gól előtt kifejelik a lettek Lisztes beadását, Verpakovskis végigrohan a pályán, és a támadás végén a kapuba pattog a labda.

– Az imént megmutatta a telefonján lányunokája fényképét. Örökölte a sportszeretetet?  
– Büszke vagyok a családomra, két felnőtt gyermekemre, Ágnesre, Ákosra és természetesen Pannára, az unokámra. Tizennégy éves, előtte a jövő, kitűnően röplabdázik. Néhány hónapja adódott egy mosolyfakasztó helyzet, ezt elmesélem. Panna egyházi iskolába jár, látta, hogy az ünnepségen beszélgetek a református lelkésszel, és utóbb csodálkozva kérdezte, honnan ismerem őt. Arra nem gondoltál – fordultam hozzá –, hogy esetleg ő ismer engem?