Dárdai Bence: A szívem Magyarországért dobog

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.23. 12:23
Dárdai Bence Instagram-oldalán is reagált arra, hogy a magyar válogatottat választotta (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a német élvonalbeli Wolfsburg támadója, Dárdai Bence úgy határozott, hogy a jövőben testvéreihez és édesapjához hasonlóan a magyar válogatottat szeretné képviselni, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) illetékes bizottsága pedig megadta az engedélyt az eddig a német korosztályos válogatottakban szereplő játékosnak az országváltására. Most Dárdai Bence Instagram-oldalán is reagált.

 

„Mint azt már tudjátok, hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy akárcsak a két bátyám, a jövőben én is a magyar válogatottban szeretnék játszani. Németországban születtem, Németországban nőttem fel és a Német Labdarúgó-szövetség képezett engem. Nagyon hálás vagyok ezért és mindig is az leszek. Még egy köszönet illeti mindazokat az edzőket és tisztségviselőket, akik megadták azokat a lehetőségeket nekem, amiket a német szövetségtől kaptam. Minden hálám ellenére a gyökereim Magyarországon vannak, a szívem és a családom szíve is Magyarországért dobog és nagyon örülök, hogy a magyar felnőttválogatottban játszhatok” – írta németül Instagram-oldalán Dárdai Bence, aki bejegyzését magyarul zárta.

„Már nagyon várom, hogy találkozzunk a Puskás Arénában” – fogalmazott a Wolfsburg fiatal támadója.

Legfrissebb hírek

Kegyelmi állapot után – Moncz Attila publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Kerkeznél csak hat U21-es játszott többet az elit ligákban ebben az idényben

Angol labdarúgás
13 órája

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
14 órája

Sallai Roland minden bizonnyal kihagyja a Galatasaray rangadóját

Magyar válogatott
14 órája

Marco Rossi üzent a törökök elleni visszavágó után: Minden kritikát megértek és elfogadok, amíg az kulturált

Magyar válogatott
19 órája

Népsport: negyven év után kikaptunk a franciáktól

Népsport
21 órája

Bolla Bendegúz: A világbajnoki selejtezőre ki kell egyenesednünk

Magyar válogatott
23 órája

A számok nem hazudnak – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
23 órája
Ezek is érdekelhetik