FIFA: Dárdai Bence már márciusban magyar válogatott lehet – hivatalos

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.02.22. 10:44
Dárdai Bence tavaly novemberben még a német U19-es válogatott színeiben lépett pályára a mieink ellen (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) országváltásokat rögzítő platformján megjelent, hogy az eddig a német korosztályos válogatottakban szereplő Dárdai Bence februári hatállyal a németről a magyar szövetségre vált. Ennek értelmében már a márciusi Nemzetek Ligája-meccseken pályára léphet a magyar válogatottban, ha Marco Rossi meghívót küld neki.

 

A Wolfsburg középpályása, a korábbi szövetségi kapitány és játékosként 61-szeres válogatott Dárdai Pál legifjabb fia, a 19 éves Dárdai Bence januárban a Nemzeti Sportnak nyilatkozott arról, hogy kíváncsi Marco Rossi szövetségi kapitány vele kapcsolatos terveire.

„Hallottam, amit Marco Rossi szövetségi kapitány rólam mondott. Nagyon kíváncsi vagyok az elképzeléseire" – mondta akkor Dárdai Bence.

Azóta pedig Marco Rossi is egyértelművé tette, január végén, az M4 Sportnak adott nyilatkozatában, hogy amint azt a szabályok lehetővé teszik, meg fogja hívni a Wolfsburg futballistáját a magyar válogatottba.

Ha minden a dolgok rendje szerint történik, akkor meg fogom hívni, amint lehetséges lesz” – fogalmazott a kapitány.

 

A bejegyzés a FIFA oldalán, ami mutatja, hogy Dárdai Bence országváltási kérelmét jóváhagyták (Forrás: knowledge.fifa.com/change-of-association-platform)

Nos, a jelek szerint minden rendben ment, a FIFA jóváhagyta a magyar szövetség országváltásra vonatkozó kérését, és ezt már rögzítette is az ezzel foglalkozó platformján februári hatállyal. A berlini születésű, eddig a német korosztályos válogatottakban szereplő Dárdai Bence két bátyjához, Dárdai Mártonhoz és ifjabb Dárdai Pálhoz hasonlóan így pályára léphet a magyar válogatottban. Rossi fenti nyilatkozata alapján alighanem erre már márciusban, a törökök elleni Nemzetek Ligája-meccseken sor kerülhet, és a szakember számíthat a Wolfsburg tehetségére az őszi vb-selejtezőkön is. Csakúgy, mint Kerkez Milosra, aki a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt arról, hogy ha meghívót kap, áll a kapitány rendelkezésére.

Légiósok
2025.02.22. 07:12

Kerkez Milos: Nagy álmom kijutni a világbajnokságra

„A válogatottság megtiszteltetés, ha hívnak, jövök!” – beszélgetés a magyar nemzeti csapat és a Bournemouth szárnyvédőjével.

 

 

 

Legfrissebb hírek

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
7 órája

Güler fejbe vágta Szoboszlait – animációs mémvideó is született a szócsatáról

Magyar válogatott
16 órája

Vb-selejtező: a magyar válogatottat a 2. helyre várják a csoportjában

Foci vb 2026
16 órája

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
16 órája

Kijózanító pofonok – Cselőtei Márk publicisztikája

Magyar válogatott
2025.03.24. 22:40

Dupla Tízes: realitás vagy a Marco Rossi-éra mélypontja a válogatott szereplése? 

Magyar válogatott
2025.03.24. 18:48

Dupla Hamar Istvántól és Cristiano Ronaldótól – bemutatjuk vb-selejtezős ellenfeleinket

Foci vb 2026
2025.03.24. 16:41

„Ez a srác egy vicc. Hat gól nem elég ahhoz, hogy csendben maradj?” – Arda Güler válasza Szoboszlainak

Magyar válogatott
2025.03.24. 16:27
Ezek is érdekelhetik