Győzött Cipruson a megújult U21-es válogatott

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.11.14. 15:54
Megnyerte első felkészülési mérkőzését Cipruson a megújult U21-es válogatott (Fotó: MLSZ/X)
Ciprus vendégeként megnyerte első novemberi felkészülési mérkőzését a megújult magyar U21-es labdarúgó-válogatott. A jövő ősszel kezdődő Eb-selejtezőkre készülő csapat november 19-én Görögországgal is összecsap idegenben.

A Szélesi Zoltán által irányított magyar U21-es csapat játékoskerete alaposan megváltozott, ugyanis az októberben befejeződött Európa-bajnoki selejezősorozat után elbúcsúztatták a korosztályból kiöregedő 2002-es és 2003-as születésű labdarúgókat, a szövetségi edző pedig a novemberi felkészülési mérkőzésekre számos 2004-es, illetve 2005-ös születésű játékost hívott meg.

A Ciprus elleni idegenbeli, Paralimniben rendezett meccs kezdőcsapatába Szélesi Zoltán mindössze négy olyan labdarúgót nevezett, aki korábban már játszott az U21-es korosztályban, de a megfiatalított csapat is állta a sarat a szigetországiak ellen. A labdát ugyan eleinte a hazaiak birtokolták többet, de a mieink veszélyeztettek többször és ennek meg is lett az eredménye a 66. percben: jobb oldali beadás után a hosszún, a második hullámban érkező Vancsa Zalán lövését még védte a kapus, de a kipattanót már Vajda Botond a kapuba pofozta az ötösről, kialakítva ezzel a végeredményt. 0–1

A magyar csapat Ciprusról Görögországba utazik, ahol 19-én játszik a görögökkel.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Ciprus U21–Magyarország U21 0–1 (0–0)
Paralimni
MAGYARORSZÁG U21: Dala M. (Tóth B., a szünetben) – Tóth R. (Tóth A., a szünetben), Yaakobishvili A. (Pekár, 77.), Dragóner Á. (Lányi, 61.) – Szűcs T. (Merőnyi, 87.), Csóka (Vajda B., 61.), Demeter M., Kaján (Bodnár G., 61.) – Dénes Cs. (Molnár Á., a szünetben), Vancsa (Geiger, 77.) – Vasvári (Klausz, a szünetben). Szövetségi edző: Szélesi Zoltán
Gólszerző: Vajda B. (66.)

 

Legfrissebb hírek

Népsport: Zsák Károly, az érzékeny kapus

Népsport
6 órája

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
8 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
18 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 23:37

Rossi elmondta, Szoboszlaiból nem lesz csatár; Nagy Ádám még visszatérhet

Magyar válogatott
2025.09.30. 13:30

Keretet hirdet Marco Rossi – mi is a csatárkérdésre keressük a választ

Magyar válogatott
2025.09.30. 07:42

Válogatott: a forma alapján Dárdai Bence–Nikitscher Tamás csere jöhet; mi lesz Balogh Botonddal?

Magyar válogatott
2025.09.29. 17:21

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
2025.09.29. 14:01
Ezek is érdekelhetik