A magyar válogatott 54 ezres stadionban játssza majd az 1000. mérkőzését

Vágólapra másolva!
2024.11.26. 17:27
Itt lép pályára a magyar válogatott március 20-án (Fotó: Getty Images)
A magyar labdarúgó-válogatott az isztambuli Ali Sami Yen Sportkomplexumban játssza történetének 1000. mérkőzését 2025. március 20-án, a Nemzetek Ligája-osztályozó első felvonásán a házigazda törökök ellen.

A magyar szövetség (MLSZ) X-oldalán jelentette be kedden a helyszínt, amely az 53 978 néző befogadására alkalmas isztambuli stadion lesz – ez a Galatasaray otthona, tehát Sallai Roland már jól ismerheti.

A visszavágót három nappal később a Puskás Arénában játssza a két csapat. A párharc győztese a következő kiírásban a Nemzetek Ligája A-ligájában szerepelhet. Mint ismert, az A jelű divízióban csoportharmadik magyarok a B-ligában csoportmásodik törököket kapta ellenfélnek a pénteki nyoni sorsoláson.

A két gárda a Nemzetek Ligája 2020–2021-es kiírásában is találkozott egymással, akkor a mieink – a koronavírus-járvány közepette – zárt kapuk mögött, idegenben Szoboszlai Dominik szabadrúgásgóljával 1–0-ra nyertek, míg hazai pályán, szintén nézők nélkül Sigér Dávid és Varga Kevin góljával tartották otthon a három pontot. Idén márciusban, barátságos mérkőzésen Szoboszlai büntetője döntött a Puskás Arénában.

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
Tegnap, 10:09

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
Tegnap, 6:38

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.11. 22:50

A 150 éve született Gillemot Ferencre emlékeztek a Fiumei úti temetőben

Magyar válogatott
2025.09.11. 18:34

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

„Jó kis csata lesz” – így várják az örmények a budapesti vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2025.09.11. 11:52

A Puskás Arénában voltak a legtöbben a szeptemberi, európai vb-selejtezőkön

Foci vb 2026
2025.09.11. 09:05

Dupla Tízes: közelebb vagy távolabb került a világbajnoki álom a válogatottól?

Magyar válogatott
2025.09.11. 08:33
Ezek is érdekelhetik