Gazdag Dániel: A holland labdarúgás az egyik legerősebb a világon

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.10.09. 11:09
Gazdag Dániel (jobbra) legutóbb a nyári Európa-bajnokságon, Németország ellen lépett pályára a magyar válogatottban – Hollandia ellen ismét lehetőséget kaphat (Fotó: Getty Images)
Négy nehéz mérkőzés vár a válogatottra a 2024-es esztendőben, első körben pénteken Hollandia, három nappal később Bosznia-Hercegovina ellen játszik Marco Rossi együttese. Gazdag Dániel, a válogatott támadója tisztában van a meccsek fontosságával.

Nehézségek ide vagy oda, a válogatott jó hangulatban készül az előtte álló két feladatra. A csapat október 11-én, pénteken idehaza Hollandia, három nappal később, kedden Bosznia-Herce­govina ellen idegenben lép pályára, fogalmazzunk úgy, egyik mérkőzés sem ígérkezik sétagaloppnak. A hollandok elleni alapból nehéz lesz, hiszen Ronald Koe­man együttese Európa élmezőnyéhez tartozik, Boszniában pedig a tét a Nemzetek Ligája A-csoportjában maradás. Marco Rossi szövetségi kapitány sem tagadta, a második összecsapás a 2024-es esztendő legfontosabb kilencven perce, és ha nem is sikerül győzni, kikapni biztosan nem szabad!

Ahogy megszokhattuk, ezúttal is a védelemben akadnak a kapitánynak gondjai, Kerkez Milos és Loic Nego sérülés miatt vált ki a hátvédsorból, míg Horváth Krisztofer hiányzása a támadószekcióban csökkentette Marco Rossi variációs lehetőségeit. A csapat a külvilágtól elzárva készül a Budapest határában fekvő Telkiben, az edzőközpontban zavartalanul hangolódhat a pénteki találkozóra. Marco Rossit ismerve ugyanis abban biztosak lehetünk, hogy ezekben a napokban csakis a pénteki, Hollandia elleni összecsapás lebeg a szeme előtt. Az edzőközpont előtt azért így is akadtak érdeklődők, a szálloda főbejáratának kapuja előtt négy-öt tagú társaság vert tanyát, hátha előbukkan valamelyik futballista a fotocellás ajtó mögül, esetleg visszainteget nekik az ablakból. A biztonság kedvéért egy-egy ereklyét is vittek magukkal, hátha valakitől sikerül egy sokat érő autogramot elcsípni.

Szervezettebbnek kell lennünk, mint Németország ellen legutóbb, hiszen a hollandok hasonló játékerőt képviselnek. Készülünk ellenük, a kedd délutáni edzésen is sok taktikai elemet gyakoroltunk.

Gazdag Dániel kisebb sérülése miatt kihagyta szeptemberben a Németország ellen 0–5-tel véget érő vereséget, és a bosnyákok elleni hazai 0–0-t is, de izomsérülése már a múlté, és újra a szakmai stáb rendelkezésére áll.

„Teljesen rendben vagyok – mondta lapunknak a Philadelphia Union támadója. – Izomsérülésem volt, de szerencsére nem súlyos. A hosszú utazás nem tett volna jót a lábamnak, kérdéses volt, hogy egyáltalán tudok-e edzeni a csapattal. A válogatott és a Philadelphia orvosi stábja egyöntetűen azt javasolta, hagyjam ki a szeptemberi két összecsapást. Persze sokkal szívesebben lettem volna akkor is a csapattal, de azért a televízióban természetesen néztem a mérkőzéseket, hiszen a tengerentúlon délutáni időpontban voltak, szóval ott ültem a képernyő előtt.”

A 28 esztendős játékos a szakmai stábhoz csatlakozó Szalai Ádámról is szót ejtett. A 86-szoros válogatott csatár immár edzőként segíti a munkát Telkiben, korábbi társainak még szokniuk kell új pozícióját.

„Nem tagadom, különös volt az első egy-két edzésen más színű szerelésben látni Ádámot – mosolygott Gazdag Dániel. – Örülünk, hogy visszatért közénk, hiszen két éve még velünk futballozott. Biztos vagyok benne, hogy nagy segítségünkre lesz. Annak idején csapatkapitányként is hatalmas szerepe volt a közösség életében a pályán és azon kívül is. Bemutatkoznia persze nem kellett senkinek, az elmúlt tíz-tizenöt esztendő meghatározó alakja volt a válogatottnál.”

Mivel Hollandia ellen legutóbb 2013 októberében játszott a válogatott, Gazdag Dániel pedig 2019 szeptemberében lépett pályára először a válogatottban (Monte­negró ellen idegenben, felkészülési mérkőzésen 2–1-es vereséggel debütált), pénteken először futballozhat az oranje ellen.

„Rendkívül erős a hollandok kerete, minden poszton kimagasló tudású futballistákkal. Edzőik szinte az összes kontinensen, meghatározó kluboknál dolgoznak, nyugodtan mondhatjuk, a holland labdarúgás az egyik legerősebb a világon. Semmi kétség, nehéz dolgunk lesz ellenük pénteken, de idehaza lépünk pályára, szurkolóink sokat tudnak segíteni. Egy biztos, szervezettebbnek kell lennünk, mint Németország ellen, hiszen a hollandok hasonló játékerőt képviselnek. Készülünk ellenük, a kedd délutáni edzésen is sok taktikai elemet gyakoroltunk.”

Ami pedig a jövő keddi, Bosznia-Hercegovina elleni összecsapást illeti, Gazdag Dániel is tudja, a bennmaradás szempontjából sorsdöntő mérkőzés lehet. A találkozót Zenicában játsszák, ahová sok magyar drukker is elkíséri a csapatot (550 jegyet kapott az MLSZ a házigazdától, amely egy nap alatt elfogyott), mivel a város autóval nagyjából hatórányi autóútra található Budapesttől.

„A bosnyákok elleni párharcon múlhat, hogy marad-e esélyünk benn maradni a legjobbak között, vagy sem. Nyilvánvalóan az a célunk, hogy továbbra is az A-ligában szerepeljünk. Tisztában vagyunk vele, hogy a németek és a hollandok papíron erősebbek nálunk, de ez nem azt jelenti, hogy feltartott kézzel lépnénk ellenük pályára. Bízunk benne, pénteken ismét remek hangulatban léphetünk pályára a Puskás Arénában, az én szüleim biztosan ott lesznek a lelátón. Év közben egyébként is keveset találkozunk, a meccs után legalább tudunk két-három percet beszélni.”

Az év hátralévő programja igen nehéz: a Hollandia és Bosznia-Hercegovina elleni két összecsapást követően november 16-án Amszterdamban Hollandia, három nappal később a Puskás Arénában Németország lesz az ellenfél.

NEMZETEK LIGÁJA
A3-CSOPORT
Szeptember 7.
Németország–Magyarország 5–0
Hollandia–Bosznia-Hercegovina 5–2
Szeptember 10.
Magyarország–Bosznia-Hercegovina 0–0
Hollandia–Németország 2–2
Október 11.
20.45: Bosznia-Hercegovina–Németország (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
20.45: Magyarország–Hollandia (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Október 14.
20.45: Bosznia-Hercegovina–Magyarország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.45: Németország–Hollandia (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
November 16.
20.45: Németország–Bosznia-Hercegovina – élőben az NSO-n!
20.45: Hollandia–Magyarország – élőben az NSO-n!
November 19.
20.45: Bosznia-Hercegovina–Hollandia – élőben az NSO-n!
20.45: Magyarország–Németország – élőben az NSO-n!

1. Németország

2

1

1

7–2

+5 

2. Hollandia

2

1

1

7–4

+3 

3. Bosznia-Hercegovina

2

1

1

2–5

–3 

4. Magyarország

2

1

1

0–5

–5 

A CSOPORT ÁLLÁSA

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Al-Fateh – Szaúd-Arábia), Tóth Balázs (Blackburn Rovers – Anglia)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Fiola Attila (Újpest FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szűcs Kornél (Plymouth Argyle – Anglia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Kata Mihály (MTK Budapest), Gera Dániel (Diósgyőri VTK), Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE), Schäfer András (Union Berlin – Németország)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Aszterasz Tripolisz – Görögország), Csoboth Kevin (St. Gallen – Svájc), ifjabb Dárdai Pál (Hertha BSC – Németország), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Schön Szabolcs (Bolton Wanderers – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik