„A játék képe a magyarok felfogásától függ” – a bosnyák kapitány szerint óvatosak leszünk

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
• Zenica
Vágólapra másolva!
2024.10.13. 14:42
Barbarez szerint támadóbbak leszünk, mint a hollandok ellen, de óvatosak is ugyanakkor (Fotó: Micheller Szilvia)
Ki pótolja a hiányzókat? Ez volt a fő kérdés vasárnap délben, a bosnyák labdarúgó-válogatott hivatalos sajtótájékoztatóján.

 

Sergej Barbarez szövetségi kapitányt a helyi média munkatársai arról faggatták, hogyan tervezi pótolni Adrian Barisicot és Ermedin Demirovicot. Előbbi a Basel védője, és komoly fejtörést okoz helyettesíteni, utóbbi a nemzeti csapat második számú sztárja: 2020 és 2022 között Sallai Roland klubtársa volt Freiburgban, hét gólt szerzett, két évig az Augsburgban játszott, ott már huszonhárom gólja volt két Bundesliga-idény alatt, nyáron a Bajnokok Ligájában szereplő VfB Stuttgart csapott le rá, ahol eddig hat meccsen öt gólt szerzett.

Nem baj, hogy a Németország elleni pénteki találkozó (1–2) 90+5. percben kapott sárga lapja miatt csak néző lehet hétfőn este.

,,Az egységes csapatjáték az erősségünk, így nem akarom személyekre lebontani a válaszom – mondta Sergej Barbarez. – Nyilván meghatározó játékosokról van szó, és nem bő a választék, minőségi Bundesliga-támadót egyik válogatott sem tud azonnal pótolni. Megnéztük a magyarok Hollandia elleni összecsapását, és nagyjából úgy futballoztak, ahogy mi próbáltunk a németek ellen: zárt védekezés, gyors ellentámadások. Hogy milyen lesz a játék képe hétfőn? Ez függ a magyarok felfogásától, aligha lesz ennyire védekező ellenfelünk futballja, és mi is szeretnénk többet támadni.”

A kapitány hozzátette: a bosnyák csapatnak is a három belső, két szélső védős felállás a legkomfortosabb, ebben a szisztémában tűnik leginkább stabilnak a védekezés.

,,Voltak jó periódusaink a németek ellen – mondta Sergej Barbarez. – És lesznek a magyarok ellen is, és lesz olyan is, amikor az ellenfél irányítja a mérkőzést. Nem ronthatunk neki ész nélkül az ellenfélnek, és azt gondolom, Marco Rossi csapata is óvatosan áll majd az összecsapáshoz.”

A nemzetiségi kérdés mindig fontos errefelé: a Zürich védője, Nikola Katic is bosnyák újságírói kérdésre elmondta, a csapategységet szimbolizálta, hogy a Németország elleni találkozón mindenki a szívére tett kézzel, hangosan énekelte a Himnuszt.

,,Nagyon fontos számunkra a szurkolói támogatás – mondta a védő, aki két évig a skót Rangers légiósa volt korábban. – Ebben a csapatban nincs széthúzás, egységesek vagyunk, összetartó közösség a miénk, és ezt lehetett látni a németek elleni mérkőzésen a vereség ellenére is. Erre az egységre alapozunk Magyarország ellen is.”

„Magyarország mindig ugyanazt a stílust próbálja játszani, ami nem meglepő, hiszen régóta ugyanaz az edzőjük, ez tetszik. Mindig azt a taktikát válaszd, ami működik, ennyi! Nem hiába voltak ott az Európa-bajnokságon... Ha már a játékuknál tartunk, gyakran hangsúlyozzuk a labdabirtoklást. Nos, nem tudom, megvan-e a statisztika, de Magyarország az első félidőben tizenhat százalékban birtokolta a labdát. Erről senki nem fog beszélni, hiszen az eredmény döntetlen lett. Nagyra értékelem a magyarokat, komoly válogatottnak tartom őket, így állunk ehhez a meccshez.” 

CS. M.

A mieinket is méltatta 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Al-Fateh – Szaúd-Arábia), Tóth Balázs (Blackburn Rovers – Anglia)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország, Botka Endre (Ferencvárosi TC), Fiola Attila (Újpest FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szűcs Kornél (Plymouth Argyle – Anglia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Gera Dániel (Diósgyőri VTK), Kata Mihály (MTK Budapest), Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE), Schäfer András (Union Berlin – Németország)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Aszterasz Tripolisz – Görögország), Csoboth Kevin (St. Gallen – Svájc), ifjabb Dárdai Pál (Hertha BSC – Németország), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Schön Szabolcs (Bolton Wanderers – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

A BOSNYÁK VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Osman Hadzikic (Velez Mostar), Nikola Vasilj (St. Pauli – Németország), Martin Zlomislic (HNK Rijeka – Horvátország)
Védők: Ermin Bicakcic (Eintracht Braunschweig – Németország), Amar Dedic (RB Salzburg – Ausztria), Jusuf Gazibegovic (Sturm Graz – Ausztria), Nikola Katic (FC Zürich – Svájc), Sead Kolasinac (Atalanta – Olaszország), Nihad Mujakic (Partizan – Szerbia), Stjepan Radeljic (HNK Rijeka – Horvátország)
Középpályások: Esmir Bajraktarevic (New England Revolution – Egyesült Államok), Ivan Basic (FK Orenburg – Oroszország), Dzenis Burnic (Karlsruher SC – Németország), Ifel Dakovac (Topolyai SC – Szerbia), Armin Gigovic (Holstein Kiel – Németország), Haris Hajradinovic (Kasimpasa – Törökország), Denis Huseinbasic (1. FC Köln – Németország), Dario Saric (Palermo – Olaszország), Benjamin Tahirovic (AFC Ajax – Hollandia)
Támadók: Edin Dzeko (Fenerbahce – Törökország), Haris Tabakovic (TSG Hoffenheim – Németország)
Szövetségi kapitány: Sergej Barbarez

NEMZETEK LIGÁJA 
4. FORDULÓ
A3-AS CSOPORT
Hétfő, 20.45: Bosznia-Hercegovina–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Hétfő, 20.45: Németország–Hollandia (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n! 

A3-CSOPORT

M

Gy

D

V

L-K

Gk 

1. Németország

3

2

1

9–3

+6 

2. Hollandia

3

1

2

8–5

+3 

3. MAGYARORSZÁG

3

2

1

1–6

–5 

4. Bosznia-Hercegovina

3

1

2

3–7

–4 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik