Nagy Zsolt: A tanácsom Gergényinek? Passzoljon Szoboszlainak, és nem lesz gond

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.09.02. 16:11
Nagy Zsolt és Gergényi Bence (Fotó: Török Attila)
A magyar labdarúgó-válogatott szombaton Düsseldorfban Németország elleni kezdi meg szereplését a Nemzetek Ligájában. A csapat hétfőn találkozott Telkiben, ahol a Puskás Akadémia védője, Nagy Zsolt, illetve az Újpest abszolút válogatott újonca, Gergényi Bence válaszolt a kérdésekre.

A Puskás Akadémia játékosa, Nagy Zsolt elképesztő formában van eddig az évadban: 9 meccsen 5 gólt szerzett és 4 gólpasszt adott. A kollégák arra keresték a választ, hogy vajon minek köszönhető a formája.

„Talán a sérülésből úgy tudtam visszajönni, annyi energiával, hogy akkor valami elindult bennem. Szerencsére ezt hétről hétre tudtam fokozni gólokkal és gólpasszokkal. Elsősorban az volt a célom, hogy visszaverekedjem magam a válogatottba. Ez sikerült, ami még egy lendületet adott, erőt, hogy rátegyek még egy lapáttal. A tavaszom jól is sikerült, és szerencsére most is tudtam ezt folytatni.”

Ennek ellenére a Fiorentina ellen nem sikerült bejutni a Konferencialiga főtáblájára, pedig nagyon közel járt hozzá a Puskás Akadémia.

„Még mindig csalódott vagyok, mert úgy érzem, tovább kellett volna jutnunk, de túltettük magunkat rajta, és így néhány nappal később már mindenki pozitívan fogja fel, amiből erőt tudunk meríteni.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte: posztriválisával, Kerkez Milossal milyen a kapcsolata.

„Nagyon jó a viszonyunk, ki tudjuk hozni egymásból a maximumot. Arra törekszünk mind a ketten, hogy a legjobbat nyújtsuk az edzésen, aztán majd a kapitány eldönti, kit küld a pályára.”

És vajon milyen tanácsokkal látta el a mellette álló újoncot, Gergényi Bencét?

„Passzolja Dominiknek a labdát, és nem lesz gond – tegye be a bankba. A viccet félretéve, ha higgadtan fog játszani, akkor nem lehet gond.”

 

Végül arról is beszélt, mivel lenne elégedett a Nemzetek Ligája idei kiírásában:

„Kiegyeznék a tavaly elért pontszámmal és gólkülönbséggel. De nagyon erős csoportban vagyunk, mindegyik meccsünk nagyon kemény lesz.”

Az Újpest FC játékosa, Gergényi Bence abszolút újoncként van ott a keretben.

„Elég változatos volt az elmúlt évem: tavaly ilyenkor igazoltam Fehérvárra, nagyon jó évet zártunk a csapattal. Most nyáron Újpestre igazoltam, ahol remekül érzem magam, jó formában vagyok, talán ennek köszönhető a válogatott meghívó.”

Marco Rossi szövetségi kapitányt viszont már régebbről ismeri:

„A Honvéd akadémiáján nevelkedtem, volt szerencsém néhány alkalommal edzeni a felnőttcsapatnál akkoriban, amikor Marco Rossi volt a vezetőedző. Arra emlékszem, hogy már akkor is az ötvédős rendszert favorizálta, és Kispesten is kitűnő munkát végzett.”

A TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

A MAGYAR VÁLOGATOTT EDZÉSÉNEK SAJTÓNYILVÁNOS RÉSZE

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Tóth Balázs (Blackburn Rovers – Anglia)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Gergényi Bence (Újpest FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Vas Gábor (Paksi FC), Yaakobishvili Antal (Girona – Spanyolország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Le Havre – Franciaország), Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE), Schäfer András (Union Berlin – Németország), 
TÁMADÓK: Ádám Martin (Aszterasz Tripolisz – Görögország), Csoboth Kevin (St. Gallen – Svájc), ifjabb Dárdai Pál (Hertha BSC – Németország), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Horváth Krisztofer (Újpest FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

NEMZETEK LIGÁJA, A-LIGA, 3. CSOPORT
A magyar válogatott programja
Szeptember 7.
20.45: Németország−MAGYARORSZÁG
Szeptember 10.
20.45: MAGYARORSZÁG−Bosznia-Hercegovina
Október 11.
20.45: MAGYARORSZÁG−Hollandia
Október 14.
20.45: Bosznia-Hercegovina−MAGYARORSZÁG
November 16.
20.45: Hollandia−MAGYARORSZÁG
November 19.
20.45: MAGYARORSZÁG−Németország

 

Legfrissebb hírek

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 23:37

Rossi elmondta, Szoboszlaiból nem lesz csatár; Nagy Ádám még visszatérhet

Magyar válogatott
2025.09.30. 13:30

Keretet hirdet Marco Rossi – mi is a csatárkérdésre keressük a választ

Magyar válogatott
2025.09.30. 07:42

Válogatott: a forma alapján Dárdai Bence–Nikitscher Tamás csere jöhet; mi lesz Balogh Botonddal?

Magyar válogatott
2025.09.29. 17:21

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
2025.09.29. 14:01

Lőrincz Emil hatvanéves

Magyar válogatott
2025.09.29. 06:34

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58
Ezek is érdekelhetik