Fiola a fejétől a lábujjáig mindenütt volt már sérült – „szívós gyerek vagyok”

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
• Weiler im Allgäu
Vágólapra másolva!
2024.06.14. 08:56
Fiola Attila hét műtét után készül a harmadik Eb-szereplésére (Fotó: Szabó Miklós)
Ezúttal Fiola Attilával folytatjuk miniportré sorozatunkat, aki annak ellenére készülhet pályafutása harmadik Eb-szereplésére, hogy az elmúlt években szinte folyamatosan különböző sérülésekkel, fájdalmakkal kellett megküzdenie.

 

Fiola Attiláról eddig is tudtuk, hogy nagy harcos, de ahogy a csütörtöki sajtótájékoztatóján elcsukló hangon beszélt a sérüléseiről, mindent elárul arról, milyen útja volt pályafutása harmadik Európa-bajnokságára.

Ha reggelig itt ülnék, sajnos akkor sem biztos, hogy össze tudnám számolni a sérüléseimet – mondta a nemzeti csapatban tíz éve bemutatkozott, az 56-szoros, válogatott védő. – Most volt a hetedik műtétem, május 3-án. Elég nehéz időszakon vagyok túl, az elmúlt egy évben háromszor is műtöttek.

Tavaly márciusban volt egy térdsérülésem, amit sajnos félrekezeltek, nem azt csinálták amit kellett volna. A négy hónapos rehabilitáció után ugyanolyan fájdalmakkal küszködtem. Ősszel fájdalomcsillapítókkal játszottam, aztán Litvániában elszakadt a bokám a 17. percben, úgy játszottam végig a mérkőzést. Aztán decemberben elmentem egy másik orvoshoz, aki elmondta, hogy újra meg kell operálni a térdemet, mert a korábbi beavatkozáskor nem azt csinálták, amit kellett volna. Aztán májusban eltörött a kulcscsontom, betettek egy lemezt, illetve egy csavart a vállamba, úgyhogy boldogság, hogy itt lehetek. Szívós gyerek vagyok.” 

Fiola a korábbi sérüléseit nem részletezte, érződött a hangján, hogy a rossz emlékek felidézésével a fájdalmak is felelevenednek benne. Azért a teljesség igénye nélkül, hogy érzékeltessük mennyi nehézségen ment már keresztül a 34 éves, dunakömlődi származású „harcos”, néhány korábbi sérülését még megemlítenénk. Az egyik legemlékezetesebb a 2016-os Európa-bajnokság első meccsén, az osztrákok ellen elszenvedett részleges bokaszalag-szakadása volt. Az a sérülés akkor alighanem az egész pályafutását visszavetette, mert bár csak két hónapot kellett kihagynia, de az Eb előtt volt iránta külföldi érdeklődés, és ha a következő három mérkőzésen is játszik, 26 évesen minden esélye meglett volna erősebb bajnokságba szerződni. Végül nem jutott messzire, az NB II-be kiesett Felcsútról Fehérvárra igazolt és azóta is a fehérváriak játékosa, bár most éppen lejárt a szerződése. A fent említettek mellett volt még súlyosabb térdsérülése 2019-ben is, előbb februárban, amikor 67 napot kellett kihagynia, majd ősszel újabb 91-et és arra is emlékezhetünk, amikor 2017-ben egy súlyosabb fejsérülés után hosszabb ideig védőmaszkban kellett játszania. (Ezek mellett azt már csak zárójelben tesszük hozzá, hogy 2021-ben az Eb-t lábujjtöréssel játszotta végig.)

Érdekes, hogy pályafutása korai szakaszában, Pakson még elkerülték a sérülések, bár már akkor is a küzdeni tudásával, a bátorságával emelkedett ki – erről már Haraszti Zsolt, a paksiak ügyvezetője beszélt nekünk, aki egészen fiatal kora óta nyomon követheti Fiola pályafutását.

Attila elég fiatalon, már 19 évesen, 2009-ben bekerült a paksi kezdőcsapatba, még Gellei Imre vezetőedzői időszakában – nyilatkozta Haraszti Zsolt. Már akkor látszott rajta, hogy nagy küzdő, mentálisan nagyon erős, ezért is kapott lehetőséget Gellei Imrétől, akinek sokat köszönhet, mert Szabó Jánossal együtt ő építette be őket a csapatba. Ők mindketten annak a saját nevelésű játékosokból álló paksi nagy generációnak a tagjai voltak, akikkel a legnagyobb sikereit elérte a klub, csak Fiola azok után, hogy tőlünk távozott, nem tért vissza Paksra. Kezdetben arra emlékszem, hogy belső védőként szerepelt, de később volt ő minden. A rutintalanságból fakadó kezdeti bizonytalanság után már látszott rajta, hogy kimagasló játékos lesz és már meghatározó tagja is volt a csapatnak, amikor 2015-ben a Puskás Akadémia szerződtette.” 

„Nem volt sérülékeny típus, de minden ütközésbe belement. Nagyon jól csúszott be, sosem félt a párharcoktól, de talán ebből is adódhattak idővel a sérülések.”

A csütörtöki sajtótájékoztatón egyébként az is szóba került, hogy edzésen gyakoroltak-e olyan támadásokat, amikor bal szélen meglódul és egy kényszerítő után kapura tör, majd kilövi a kapu jobb oldalát...  Az a bizonyos gól a franciák ellen alighanem sok mindenért kárpótolta, de azóta újra annyi fájdalom érte, hogy itt lenne az ideje egy újabb Eb-gólnak – gyógyír lehetne a csütörtökön látott könnyekre...


EB 2024
A-CSOPORT 
JÚNIUS 14., PÉNTEK
21.00, München: Németország–Skócia
JÚNIUS 15., SZOMBAT
15.00, Köln: MAGYARORSZÁG–Svájc
JÚNIUS 19., SZERDA
18.00, Stuttgart: Németország–MAGYARORSZÁG
21.00, Köln: Skócia–Svájc
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
21.00, Stuttgart: Skócia–MAGYARORSZÁG
21.00, Frankfurt am Main: Svájc–Németország

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik