Címlapsztori: hatvan évvel ezelőtt kudarcot jelentett a harmadik hely

Szentmihályi Antal nemcsak a spanyolországi négyes döntőre, hanem az odavezető útra is jól emlékszik. „Misi” a legendás Grosics Gyulát követte a kapuban. Az Aranycsapat kapusa az 1962-es chilei világbajnokság után vonult vissza a nemzeti csapattól, október 14-én a Népstadionban a 4. percben állt be a 86. válogatottságán pályára lépő Fekete Párduc helyett Szentmihályi, akinek ez, a jugoszlávok elleni volt a harmadik meccse a legjobbak között.

Magyarország a Nemzetek Európa-kupájában – az Európa-bajnokság elődje – Wales ellen kezdte meg a selejtezős párharcokat. Az első Eb-selejtezőn 1962-ben itthon 3:1-re győztünk Wales ellen, az 1963. márciusi visszavágón a cardiffi Ninian Parkban 1:1-es döntetlen született (4:2-es összesítéssel jutottunk tovább). A walesi sajtó felvetette, miért panaszkodnak a magyarok, hogy Grosics visszavonult, amikor olyan kapusaik vannak, mint honvédos Faragó Lajos, az újpesti Lung Ferenc és Szentmihályi Antal, akinek csak tizenegyesből talált a kapujába Cliff Jones. A Győr, a Vasas, majd az Újpesti Dózsa korábbi kapusa több mint hatvan év távlatából is büszkén említi: „Annyira kijött a lépés, hogy a helyiek csak az mondogatták, Wales–Szentmihályi egy-egy.”

Pedig nem lehet azt mondani, hogy korábban szerencséje lett volna: az 1962-es chilei vb előtti dél-amerikai túrán mutatkozott be, éppen a házigazda ellen. Félidőben Chile 2:0-ra vezetett, Grosics egy kisebb sérülés miatt hezitált, cserét kérjen vagy sem, mire eldöntötte, Szentmihályinak nem volt ideje bemelegíteni, Leonel Sánchez rögtön gólt szerzett, Chile végül 5:1-re győzött. Baróti Lajos szövetségi kapitány Grosics mögött a rutinos dorogi Ilku Istvánra számított a vb-n második kapusként.

Az NDK-t 1963 októberében idegenben 2:1-re megverte a válogatott, Szentmihályi Antal „több alkalommal is ragyogóan védett. A szögletrúgásoknál határozott volt, lehúzta a labdát. Biztonsággal hárította azokat a labdákat is, amelyek a magyar hátvédeken irányt változtatva jutottak hozzá”, s ő maga éppen egy ilyen pillanatot idézett fel anno a Népsportban: „Rámozdultam egy lövésre, de közben a labda egy védőn – talán Solymosin – irányt változtatott, s a földről is kellemetlenül felpattant. Idejében tudtam reagálni, s gyors mozdulattal sikerült védenem.” A visszavágó 3:3 lett (5:4-gyel mentünk tovább, s jutottunk be a legjobb nyolc közé), a keletnémetek nem sokkal a meccs vége előtt egyenlítettek. S noha egy-két jó védése volt, Szentmihályi két gólban is benne volt… A kapus így idézi fel a keletnémetek elleni találkozókat: „Sós Károly készítette fel őket, rengeteget futottak.”

REMEKELT A FRANCIÁK ELLEN

Az 1964. áprilisi, a franciák elleni párizsi, 3:1-re megnyert negyeddöntőben viszont szenzációsan védett. Az NS szerint: „Teljes mértékben igazolta a szövetségi kapitány bizalmát. Négy-öt esetben egészen kitűnően oldotta meg feladatát. A mérkőzés nehéz időszakában nagy része volt abban, hogy a magyar csapat nem kapott gólt. Minden labdát biztosan fogott, határozottan avatkozott be a játékba a legnehezebb helyzetekben is.”

A találkozóról a Népsport ezt írta: „Szervezetten játszott és nagyszerűen kihasználta helyzeteit a magyar csapat. (…) ez a játék a jövőre nézve is biztató.” A Paris Soir közelebb járt a valósághoz: „A magyarok a franciák orra előtt adogatták a labdát, és ez úgy festett, mint egy gazdag gyermek kegyetlensége, aki finom lekváros kenyeret eszik éhező társa előtt.” A Nép­stadionban „a vártnál nehezebben, de biztosan győztünk.” (2:1). Szentmihályinak „(…) akadtak megingásai. Ezek közé tartozott az is, amikor a gól előtt túlságosan korán elhagyta a kaput, s az is, amikor szünet után kiejtette Combin távoli lövését. Néhány esetben azonban gyorsan, határozottan hárított, s egy-egy védése megérdemelte a tapsot.”

RÁKOSI HELYETT KOMORA

A négyes döntő – amelyben a magyarok mellett a spanyolok, a szovjetek és a dánok játszottak – előtt Baróti nem véletlenül mondta: „Az első három között szeretnénk végezni. Ez a cél felel meg leginkább a magyar labdarúgás pillanatnyi helyzetének.” Sőt, két nappal a madridi találkozó előtt odáig ment: „Biztos vagyok a győzelemben!” Segítője, Illovszky Rudolf hasonlóan látta: „Ha a mieink legalább úgy játszanak, mint Párizsban, egyáltalán nem lesznek esélytelenek.”

Igazuk volt a mestereknek, ugyanakkor néhány körülmény nehezítette a válogatást: Rákosi Gyula vakbél-operációja miatt nem utazhatott Spanyolországba, Göröcs János pedig a Csepel elleni találkozón vállzúzódást szenvedett. A ferencvárosi balszélsőt, Fenyvesi Mátét csúnyán megrúgták a Tatabánya ellen 6:1-re megnyert meccsen, Sándor Károly pedig nem véletlenül jegyezte meg a tatai edzőtáborban, nem valószínű, hogy sérülése miatt elutazhat Madridba. Csikar végül ott lehetett a négyes döntőn, de egyik mérkőzésen sem lépett pályára. Az NS kiemelte: „Komora Rákosi kiesése folytán került előtérbe. Vasárnap már frissen mozgott.” A szaklap a Bp. Honvéd MTK elleni 5:3-as győzelmére utalt, amelyen centert játszott, gólt is lőtt.

Baróti így indokolta a Honvéd-futballista beválogatását: „Komora Imre – ezért is döntöttem elsősorban mellette – játékfelfogása sokban hasonló Rákosiéhoz, s olyan részfeladatok megoldását gyakran kapja a Honvédban is, amit szerdán majd teljesítenie kell. Játékának értéke persze attól függ majd, hogy képes lesz-e az első válogatott mérkőzésén elég higgadtan játszani.” A szövetségi kapitány taktikai feladatot szánt neki: az 1960-ban aranylabdás Luis Suárez semlegesítését. A csatár az FC Barcelona játékosaként nyerte el a megtisztelő címet, a Kubala László, Kocsis Sándor, Evaristo, Suárez, Czibor Zoltán ötös fogat tagjaként. Az olasz Interbe 1961-ben igazolt át, Milánóban a Jair, Suárez, Mazzola, Peiro, Corso csatársor sem volt akármilyen… Puskás Ferenccel az 1962-es vb-n két alkalommal együtt léptek pályára Spanyolország színeiben, Csehszlovákiától 1:0-ra kikaptak, Mexikó ellen ugyanilyen arányban nyertek – a magyarokkal ellentétben nem jutottak be a nyolc közé…

NEM LETT MAGYAR–SZOVJET

Az esélyeket illetően a szovjetek szövetségi kapitánya, Konsztantyin Beszkov úgy vélte: „A legszívesebben a magyarok ellen játszanánk, egyrészt azért, mert jól ismerjük a magyar labdarúgó játékosokat, s szívesen játszunk ellenük. A spanyol csapat nagyon nehéz ellenfél lenne, hiszen hazai környezetben játszik, mellettük szól a közönség, és az utóbbi időben a megfiatalított válogatott figyelemre méltó eredményeket ért el. Továbbá az sem utolsó szempont, hogy a döntőbe úgy kerülnének, mint a magyarok legyőzői.” José Villalonga spanyol kapitány nem volt optimista: „Bizony, nem örülök annak, hogy az első mérkőzésen a magyarokkal találjuk magunkat szemben, mert ők híresek kombinatív, ötletes támadójátékukról.” A házigazdák nagyobb gyorsaságában bízott, az előzetes összeállításban viszont nem említette Luis Suárezt…

Játékosaink kellő önbizalommal várták az elődöntőt, Mészöly Kálmán úgy vélte: „Ebben a csapatban sokkal több van, mint amennyit ez évi legjobb játékunk alkalmával Párizsban adtunk.” Tichy Lajos még tovább ment a latolgatásban: „Nagyon érdekes és feltétlenül háromesélyes lesz a madridi magyar–szovjet mérkőzés.” Amikor Tabák Endre, a Népsport főszerkesztője közbevágott, hogy a Bernabéuban spanyol–magyart rendeznek, a balösszekötő megnyugtatta, nem téved, „az én fejem már a döntőn jár, mert meggyőződésem, hogy a szerdai mérkőzéseket a magyar és a szovjet válogatott nyeri. Nem elbizakodottságról van itt szó, hanem arról, hogy van ebben az együttesben elegendő képesség, s mi mindannyian szeretnénk, ha itteni szereplésünk új fejezetet nyitna a válogatott csapat további történetében, amelynek múltjában vannak ugyan komoly eredmények, de nem volt elég kiegyensúlyozott a szereplés. Úgy érzem, itt a lehetőség sok mindent jóvátenni, és valami újat elindítani.” Komora szerényen, de bátran nyilatkozott: „Lehet, hogy az első percekben majd szokatlan lesz a szereplés, de nem vagyok ijedős természetű, s ha a többiek is átsegítenek a kezdet nehézségein, mindent megteszek, hogy teljes értékű tagja legyek a csapatnak.” Isacio Calleja, az Atlético Madrid bal oldali védője nem tartott az ellenféltől: „Sohasem láttam még a magyarokat, ennek ellenére biztos vagyok abban, hogy a spanyoloké lesz a kupa.”

Igaza lett, de menjünk sorban. Válogatottunk jól játszott, mégis Bene Ferenc csak öt perccel a vége előtt mentette hosszabbításra a mérkőzést, aztán Amancio a döntőbe juttatta a házigazdát (2:1). A szakma elsősorban Tichy Lajoson verte el a port, „a válogatott csapatban soha ilyen rosszul, enerváltan nem játszott” , Baróti diplomatikusabban fogalmazott: „A spanyol kulcsjátékosok jobban játszottak, a mieink rosszul.” Illovszky: „(…) ha Albert és Tichy csak felét nyújtja tudásának, fölényes győzelemmel kerültünk volna a döntőbe.” A Marca kiemelte: „ Szentmihályi szenzációsan védett.” Misi – akit családja is így hív – ezt így kommentálja: „Nem csináltam marhaságot. Ha a csatárok úgy futballoznak, mint Párizsban, akkor…”

Így maradt a dánok elleni bronzmeccs. A finálét a spanyolok 2:1-re nyerték meg a dánokat az elődöntőben 3:0-ra legyőző szovjetek ellen. Baróti öt helyen változtatott a dánok ellen, Szentmihályi szerint „Novák Dezső, Ihász Kálmán, Farkas Jancsi, Varga Zoli már dörömböltek a nagycsapat öltözőjének ajtaján, Solymosi Pixi pedig rutinos volt.” Novák két góljának is köszönhetően 3:1-re nyertünk, a harmadik hely mindmáig a honi futballtörténet legjobb Eb-eredménye.

Szentmihályinak az év egy aranyat is hozott. „Az Európa-bajnokság előtt a Vasasban kimaradtam a kezdőcsapatból. Lakat Károly, az olimpiai csapat edzője mondta is, a tarcsiból nem válogat be. Aztán Baróti Lajos – talán éppen az Eb-n nyújtott védéseim alapján – javasolt, Karcsi bácsi pedig számított rám. Olyannyira, hogy Gelei József ujjsérülése után az elődöntőben és a fináléban én védtem.”

Szentmihályi hozzáfűzi: „Az olimpiai arany sem volt elég, hogy sokan azt vallják, kudarc volt az Eb-bronzérem.”
 

A 85 éves Rákosi Gyulára – ha nem is tartalmában – illik Joel és Ethan Coen filmjének címe. A Ferencváros balösszekötője vakbélgyulladása miatt nem lehetett ott az Eb négyes döntőjében. Másként alakulhatott volna, ha részt vesz? A spanyoloktól elszenvedett 2:1-es vereség során Komora Imre kapott helyet a jobbösszekötő posztján, Baróti Lajos taktikai feladattal küldte a pályára: az ő reszortja volt Luis Suárez lefogása. Az Inter labdarúgója csapata egyik legjobbja lett… De hogyan kerül szóba a ferencvárosi Rákosi Gyula? A hatalmas munkabírású összekötő kiválóan oldotta meg a taktikai feladatokat is. „Matyi” így emlékszik: „Pályafutásom legelején Tátrai Sándor edző azt mondta egy Dózsa elleni találkozó előtt: »Kicsi, ne hagyd egyedül Szusza Ferit, ha kell, a WC-re is kísérd el, te add oda neki a papírt!«” Más kérdés, hogy az Újpest 1:0-ra győzött Szusza szabadrúgásgóljával… Baróti is tisztában volt Rákosi képességeivel, az 1962-es chilei vb-n Anglia ellen (2:1) őt állította be Göröcs János helyére jobbösszekötőnek, ám nem azt a feladatot kapta, hogy szervezze a játékot, hanem semlegesítenie kellett az ellenfél egyik legjobbját, Johnny Haynest, a Fulham sztárját. A szövetségi kapitány húzása bejött. Rákosi azért hozzáteszi: „Az igazi posztomnak a jobbösszekötőt tartottam, de a Fradiban és a válogatottban is kényszermegoldásként kerültem balkötőbe. Csak így tudtam beférni… A válogatottban Göröcsé, a Ferencvárosban Varga Zoltáné volt a nyolcas mez. Nem akárkik, ugye?” Hát nem… Rákosi fegyelmezett játékából rendre profitáltak a csapatai: 1965-ben a VVK elődöntőjében Mészáros József utasítására a Manchester United ellen Bobby Charltont „vette le” a pályáról, rá egy évre az angliai vb-n nem kisebb ellenfelet kapott, mint Eusébio. „Mind közül Szuszát tartottam a legnehezebbnek – mondta Rákosi korábban az NS-nek. De mi történt a madridi elődöntő előtt? „Nem éreztem jól magam, bementem a kórházba, mondták, haza se menjek, azonnal befektettek: vakbélgyulladás, operálni kell!” Pedig jól ment neki a játék: az NDK ellen a 90. percben ő szerezte a győztes gólt, Baróti rendre pályára küldte – jobbösszekötőként –, volt úgy, Sándor Károly vagy akár Göröcs oldalán, mert a balösszekötő helyén bizonyos Tichy Lajos lépett pályára. Ilyen gazdag volt a magyar labdarúgás, kimondottan szerencse, hogy az all round futballista Rákosi is bekerült… Azt hihetnénk, miután Tichy kimaradt a legjobbak közül, Rákosinak könnyebb lett, de nem: „Szegény Farkas Jancsi mindig mondta Barótinak, ég a hátán a tizenegyes számú mez, ezért rendre én kaptam – nemegyszer taktikai feladattal –, hogy ő a tízesben lőhesse a gólokat.” S hogy hogyan játszott Rákosi helyén Komora? „Nagy lelkesedéssel és becsületesen harcolt, nem tudta még tökéletesen betölteni azt a szerepet, amit az egészséges Rákositól megszoktunk.”

A Bp. Honvéd csatára, Tichy Lajos a spanyolok ellen a 71. alkalommal játszott a címeres mezben, ezt követően csupán egyszer lépett pályára a legjobbak között, a búcsúmeccsén Jugoszlávia ellen (2–1) 1971. szeptember elsején. A 29 éves balösszekötő nem feltétlenül az elődöntőben mutatott teljesítménye és a kora miatt került ki Baróti csapatából. Még a chilei vb előtt, egy vesztes olaszországi edzőmérkőzést követően már-már tettlegességig fajulóan összekülönböztek, amit az úriember Baróti nem tudott megemészteni. A szövetségi kapitány szóvá tette, két ilyen nagy „ló”, mint Albert és Tichy egy szögletrúgásnál miért a zászlónál szöszmötöl – ahelyett, hogy a kapu előtt várná a beívelt labdát. Tichy kikérte magának, hogy lónak nevezzék, szó szót követett, a labdarúgó állítólag trágár hangot ütött meg, s meg is lökte a kapitányt. Tény, Baróti nem felejtette el az inzultust, s ugyan az 1966-os vb-keretbe beválogatta, de nem játszatta. Más kérdés, Bene Ferenc és Farkas János beérésével pótolni tudta Tichyt, s az is igaz, válogatottunk változó taktikai rendszerébe jobban illeszkedtek a fiatalok. Így múlt el Tichy Lajos dicsősége.

Született: 1939. június 13., Győr Sportága: labdarúgás Posztja: kapus Csapatai játékosként: Győri ETO (1958–1959), Vasas (1959–1964), Ú. Dózsa (1965–1974)  Válogatottság: 31 (1961–1969) Eredményei: olimpiai bajnok (1964), Eb-3. (1964), magyar bajnok (1961, 1962, 1969, 1970. tavasz, 1971, 1972, 1973, 1974), Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1969, 1970), KK-győztes (1962), VVK-döntős (1969), BEK-elődöntős (1974) Klubjai edzőként: Székesfehérvári MÁV Előre (1977–1979), Tatabánya (1979–1980), MTK (1980), Vide­oton (1981–1982), BVSC (1982–1983), Al-Sabab (kuvaiti, 1983–1984), Al-Dzsahra (kuvaiti, 1984–1986), Kecskemét (1987–1988), Tatabánya (1988–1990), Al-Tavun (szaúdi, 1991–1992), Club Valencia (Maldív-szigeteki, 1993), DVTK (1994)

ELŐDÖNTŐ Spanyolország–Magyarország 2:1 (1:0, 1:1, 1:1) Június 17., Madrid, Bernabéu-stadion, 75 000 néző. Vezette: Blavier (belga) Spanyolország: Iribar – Rivilla, Olivella, Calleja – Zoco, Fusté – Amancio, Pereda, Marcelino, Suárez, Lapetra. Szövetségi kapitány: José Villalonga Magyarország: Szentmihályi – Mátrai, Mészöly, Sárosi – Nagy I., Sipos – Bene, Komora, Albert, Tichy, Fenyvesi dr. Szövetségi kapitány: Baróti Lajos Gólszerző: Pereda (36.), Amancio (113.), ill. Bene (85.)   BRONZMECCS Magyarország–Dánia 3:1 (1:0, 1:1, 1:1) Június 20., Barcelona, Nou Camp, 3000 néző. Vezette: Mellet (svájci) Magyarország: Szentmihályi – Novák, Mészöly, Ihász – Solymosi, Sipos – Farkas, Varga Z., Albert, Bene, Fenyvesi dr. Szövetségi kapitány: Baróti Lajos Dánia: Nielsen – Wolmar, B. Larsen, Kai Hansen – B. Hansen, E. Nielsen – Bertelsen, O. Sörensen, O. Madsen, Thorst, Danielsen. Szövetségi kapitány: Poul Petersen Gólszerző: Bene (12.), Novák (107. – 11-esből, 110.), ill. Bertelsen (82.)