A rutinnak és a múltnak súlya van a válogatott kezdőcsapatában

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
• Köln
Vágólapra másolva!
2024.06.15. 06:43
A válogatott kapuját Gulácsi Péter őrzi majd, s nem véletlenül, mert a Leipzig játékosa lábbal is remekel (Fotó: Koncz Márton)
A válogatott Eb-mérkőzései előtt felvázoljuk, milyen kezdőcsapatra számítunk Marco Rossi szövetségi kapitánytól, illetve megindokoljuk, mi dönthet a felsorolt tizenegy játékos mellett. A Svájc elleni mérkőzés előtt most nem arra a kérdésre kell válaszolnunk, kiket küldenénk pályára szombaton, hanem arra, hogy a szövetségi kapitány kiket választ ki.
 


Az, hogy az 54-szeres válogatott Gulácsi Péter áll a kapuban, nem meglepetés, főleg azok után nem, hogy az idei négy felkészülési meccsből háromszor is ő kezdett. Willi Orbán biztos pont a védelemben. Lang Ádám helye is biztosnak tűnik, ugyanis 2021. szeptember 5-től kezdve egyetlen válogatott mérkőzésről sem hiányzott, megszakítás nélkül harminc találkozón szerepelt azóta, 27-szer kezdőként, a Svájc elleni lesz a 70. meccse a nemzeti együttesben. A bal oldali belső védő posztján a 2023–2024-es idény alapján a 2. Bundesligában szereplő Herthában 33 tétmérkőzésen játszó Dárdai Márton lehetne esélyes, ugyanakkor arra számítunk, hogy Marco Rossinál Szalai Attila kezd – függetlenül attól, hogy azóta, amióta Németországba szerződött, csak nyolc tétmeccsen kapott lehetőséget a Hoffenheimben és a Freiburgban. Az olasz szakembernél a múltnak súlya van, azokban a játékosokban, akik korábban sokat tettek a csapatért, maradéktalanul bízik, alapvetően ez szólhat a 44-szeres válogatott mellett, aki a legutóbbi, Izrael elleni találkozót is végigjátszotta.

Ugyanezen okból a jobb oldali középpályás pozíciójában Fiola Attila játékára számítunk, szemben Bolla Bendegúzzal. A Fehérvár FC rutinos játékosa a múlt héten már játszott Izrael ellen, és azt mondta, készen áll arra, hogy szombaton pályára léphessen pályafutása harmadik Eb-jén, s összeszokottabb, stabilabb sort alkothat Lang Ádámékkal, mint az eddigi 17 fellépése többségén csereként szerepeltetett Bolla Bendegúz, aki viszont csereként beállva képes lehet lendületet adni a csapatnak, új színt vinni a támadójátékba.

A többi poszton már nem lehetnek kételyek, Marco Rossi a Nagy Ádám, Schäfer András kettősnek szavaz bizalmat a középpályán (Callum Styles sérült, több edzésen is könnyített munkát végzett), Kerkez Milos lesz a bal oldali középpályás, elöl pedig Sallai Roland, Szoboszlai Dominik és Varga Barnabás támadhatja a svájciak kapuját.

MAGYARORSZÁG
Kapusok: 12 – Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), 1 – Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), 22 – Szappanos Péter (Paksi FC)
Védők: 3 – Balogh Botond (Parma – Olaszország), 21 – Botka Endre (Ferencvárosi TC), 24 – Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), 5 – Fiola Attila (Fehérvár FC), 2 – Lang Ádám (Omonia – Ciprus), 6 – Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), 4 – Szalai Attila (SC Freiburg – Németország)
Középpályások: 14 – Bolla Bendegúz (Servette – Svájc), 26 – Kata Mihály (MTK Budapest), 11 – Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), 15 – Kleinheisler László (Hajduk Split – Horvátország), 8 – Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), 18 – Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), 7 – Loic Nego (Le Havre – Franciaország), 13 – Schäfer András (Union Berlin – Németország), 17 – Callum Styles (Sunderland – Anglia)
Támadók: 9 – Ádám Martin (Ulszan HD – Dél-Korea), 23 – Csoboth Kevin (Újpest FC), 16 – Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), 25 – Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), 20 – Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), 10 – Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), 19 – Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi (olasz-magyar)

A-CSOPORT 
JÚNIUS 14., PÉNTEK
München: Németország–Skócia 5–1
JÚNIUS 15., SZOMBAT
15.00, Köln: MAGYARORSZÁG–Svájc
JÚNIUS 19., SZERDA
18.00, Stuttgart: Németország–MAGYARORSZÁG
21.00, Köln: Skócia–Svájc
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
21.00, Stuttgart: Skócia–MAGYARORSZÁG
21.00, Frankfurt: Svájc–Németország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik