A kis Taki nagy napjai – 120 éve született Takács II József

Vágólapra másolva!

2024.06.30. 11:23

Címkék

emlékezés Takács II József magyar válogatott

Ritkán esik szó róla, pedig különleges futballista volt Takács II József. Hogy egyszer sem állították ki, sőt nem is figyelmeztették pályafutása során, a személyiségét jellemzi. Az első osztályban több gólt szerzett, mint ahányszor játszott, a válogatottban pedig egyik meccsén hatot.

Családi örökség (is) volt a futball, hiszen bátyja, Géza szintén az FTC oszlopos tagja volt (1919–1933, együtt is játszottak), sőt legendája, ő volt a „Mari néni”. Nevét onnan kapta, hogy amikor egyszer új szerelést kaptak, a hosszú, bő nadrág úgy állt rajta, mint egy szoknya. De ma az öccse a fontos, aki kapusként kezdte, ám Frontz „Döme” isteni sugallatra meglátta benne a nagy góllövőt. Góllal kezdte szereplését az első osztályban 1921. április 10-én (még nem volt 17 éves) a Vasasban, s bár kikaptak az MTK-tól (1:2), ő egyenlített 0:1 után, Vágó Antal hazaadását elcsípve gurított Kropacsek Ferenc kapujába.

Éppen csak hogy (hivatalosan is) profi lett, amikor 1926 szeptemberében súlyosan megsérült, a Sabaria kapusa, Weinhardt Ferenc rádobta magát a lábára, a szombathelyi bekk, Nagy János nagy rúgással tetézte a bajt, az eredmény: szárkapocscsonttörés. Szívós legény volt, már februárban edzésbe állt, ám még nem a Vasasban, az Autótaxi csapatánál gyakorlatozott, nem véletlenül ott, hiszen akkor már a cég alkalmazottja volt (és maradt egészen nyugdíjazásáig). De márciusban már ismét ott volt a pályán a szegedi Bástya ellen elvérző Vasasban (0:3).

Aztán 1927. június 12-én csodával szolgált. Tizenötödször volt válogatott, Franciaország volt az ellenfél, úgy nyertünk 13:1-re, hogy hat gólt szerzett. Köszönhetően a remeklő Orth Györgynek is, de a lényeg a tudósítás szerint: „A kitűnő jobbösszekötőn ma már nyoma sem látszik őszi lábtörésének, gyors, intelligens (Orthot tökéletesen megértette) és lő minden helyzetből. Különösen első gólja volt klasszikus munka. Okosan foglalkoztatta Schmidtet, aki technikailag még nyers ugyan, de rengeteg lendület van benne, s lefutásaiból nagyszerű helyzeteket tudott teremteni.”

A kiemelt első gólnál csak annyi tudható, hogy a jobbszélső Schmidt János beadását „holtbiztosan küldi az ellenkező sarokba. 1:0” , de ennél érdekesebb, hogy a hatodik gólja után, 12:1-nél, a 87. percben lement a pályáról, hogy le ne késse az aradi vonatot, utolérje csapatát, a Vasast, amely aztán az ő három góljával győzte le a helyieket (3:0).

A Ferencvároshoz 1927 nyarán érkezett, ahol 1929 nyarán állt össze a híres T betűs csatársor (Táncos Mihály, Takács II, Turay József, Toldi Géza, Kohut Vilmos). A kis Taki ekkor már büszkén vallhatta, a Nemzeti Sport szavazásán bekerült minden idők legjobb magyar csapatába (a csatársor: Braun „Csibi”, Takács II, Turay, Toldi, Borbás Gáspár), posztján 25 091 szavazatból 13 760 az övé volt. Érdemes figyelni lapunk kommentárjára: „Takács II és Bukovi csupán előfutára a mai és holnapi friss, erős generációnak, amely immár a nagy elődök nyomába lépett, sőt – Takács II-ben és Bukoviban – már kitermelt két kiválóságot, aki túltett az elődökön is. Az ő példájuk remélni engedi, hogy a magyar futball már kiheverte az elmúlt nagy viharok nyomait s pályája újból felfelé ível.”

A Ferencváros 1929 nyarán Dél-Amerikában túrázott, máig szenzáció, hogy legyőzte a világ akkori legjobbját, az olimpiai bajnok Uruguayt Montevideóban (3:2). A kis Taki lőtte a csapat második és harmadik gólját, hogy a tudósító túravezető, az egykori játékos, Bródy Sándor miért Turayt és Toldit emelte ki, míg róla nemigen ejtett szót, máig rejtély.

Hetvenévesen büszke lehetett (és volt is) rá, hogy az új FTC-pályán a nyitó meccsen ő vezethette ki egykori csapatait, a Ferencvárost és Vasast (0–1), nem örült első klubja sikerének, de – mint mondta – a fordított eredmény sem lett volna jó neki. A döntetlen már igen.

Békés ember volt tele hálával: „Sohasem fejlődhettem volna és nem rúgtam volna annyi gólt, ha Frontz Döme, Tóth Pista és Blum Zoli bácsi meg a többiek nem foglalkoznak velem olyan sokat.”