Futsal: Szlovákiában játszik felkészülési tornán a magyar válogatott

Vágólapra másolva!
2024.04.08. 13:02
null
Szlovákiában folytatja a felkészülést a magyar csapat (Fotó: MLSZ)
A magyar férfi futsalválogatott szombattól Szlovákiában vesz részt egy nemzetközi felkészülési tornán.

A magyar szövetség közleménye szerint a decemberi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő gárda Somorján szombaton 17 órakor a házigazda szlovákokkal, vasárnap 17 órakor a svédekkel, jövő kedden 14 órakor pedig a csehekkel játszik.

Sergio Mullor szövetségi kapitány Patócs Richárd (MFA) személyében egy újoncot hívott meg a keretbe, az előző összetartáson már részt vevő Szabó Lajos és a magyar állampolgárságot az idén megszerző Rafinha pedig ezen a tornán debütálhat a nemzeti csapatban.

„Azt szeretném látni ezeken az összecsapásokon, hogy válogatottunk minden szempontból megfelel a nemzetközi szint követelményeinek, hiszen decembertől már minden egyes mérkőzésen magas szinten kell játszanunk az Eb-selejtezőkön. Fontosnak tartom, hogy csapatként előrelépjünk, ebben segítségünkre lesz néhány olyan játékos, akire a legutóbbi mérkőzéseinken, Kuvaitban nem számíthattunk. Új futsalosok is bemutatkozhatnak a nemzeti csapatban, ami azért is örömteli, mert tovább növeli a versenyhelyzetet, és még nagyobb erőbedobásra készteti a bő kerethez tartozó játékosokat” – idézte az MLSZ honlapja a szakembert.

 

Legfrissebb hírek

Kikapott a döntőre készülő Veszprém a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 23:03

A Kecskemét óriási csatában bejutott a futsal NB I döntőjébe

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 21:50

Csak ikszelt a Berettyóújfalu, nem tudott fellépni a döntőt érő második helyre a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.12. 20:44

Nagy lépést tett az alsóház megnyerése felé a DEAC a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 23:05

A listavezető Veszprém nyerte meg a rangadót a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 19:34

Futsal MK: a férfiaknál Veszprém–Berettyóújfalu, a nőknél TFSE–DEAC döntő lesz

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:28

Nemcsak a veszprémi meccset, válogatott kapusát is elvesztette a címvédő Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.04.25. 20:35

A Kecskemét legyőzte az Újpestet a futsal NB I felsőházában

Labdarúgó NB I
2025.04.24. 21:30
Ezek is érdekelhetik