Népsport: hatvan méterről is kaptunk gólt Frankfurtban

Úgy kezdődött, hogy az MLSZ megtévesztette a sporthatóságot (OTT). Levélben kért engedélyt a válogatott csapat számára, hogy előbb Frankfurtban, majd Párizsban és Rotterdamban pályára lépjen. Aztán kiderült, hogy csak a németországi meccs hivatalos, Franciaországban Párizs, Hollandiában pedig a Fecskék néven pályára lépő utánpótlás ellen játszik a csapat. Ráadásul a két utóbbi meccset már a profi szövetség (PLASz) szervezi, a cél egyértelműen az, hogy a klubok pénzhez jussanak, miközben a pályán ugyanazok futballoztak mindhárom helyszínen.

Nádas Ödön szövetségi kapitány úgy tervezte, hogy már január 4-én tesz egy kirándulást kiválasztottjaival, ám Belgrádból lemondták a felkészülési meccset. Így Pesterzsébet válogatottja lett az ellenfél (4:0). A későbbi utazók közül csak Bíró Sándor, Fenyvesi László (mindkettő III. Ker.), Titkos Pál (Hungária) és Tőrös István (Phőbus) lépett pályára. A meccset 1500 néző látta, a bevételt az olaszországi világbajnokság előkészületeire szánták. Mind a 900 pengőt…

Nádas kapitány közben leste a túrahíreket, hiszen a Ferencváros éppen Németországban, az Újpest és a Bocskai pedig Afrikában kereste a pénzt. Így aztán csak akkor tudta kijelölni az utazókat, amikor az általa „afrikaiaknak” nevezett két csapat már kikötött Marseille-ben. Mindkét gárda Algériában zárta a portyát, az Újpest Kaszentinában (18:0), a Bocskai pedig Oranban (4:0) nyert, ami jó hír volt, az már nem, hogy az újpesti Avar „Ricsi” megsérült.

Ahogy a ferencvárosi Sárosi Györgynek is kiújult a húzódása Stuttgartban (2:0), ez volt a nagyobb érvágás, s az sem hiányzott, hogy a szintén ferencvárosi Takács II József is lemondta a válogatottságot, szintén sérülés miatt. Persze az sem volt örömhír, hogy a játékosok már nagyon vágytak haza, unták az utazgatást, nem akarták Frankfurtban bevárni a többieket. Haza is jöttek néhány napra, hogy aztán ismét útra keljenek.

Fábián Pál, a PLASz kapitánya, Nádas jobbkeze pedig előrement Frankfurtba. Onnan jelentette, hogy minden jegy elkelt, a német csapatból pedig négy düsseldorfi hiányzik majd, mert a válogatott meccs napján derbi (Fortuna–VfL Benrath) lesz a városban. Azt pedig megállapította, hogy azért is jól kellene szerepelnünk, mert Németország nagyszerű (futball)piac, betörhetnének a magyar futballisták. Megnézte a Waldstadiont is: „Közlöm mindenkivel, akit illet, ünnepélyesen ellágyultam a csodás alkotás láttán. 1925-ös építmény, az ajándékba kapott propagandafüzetet szíves tanulmányozás végett el fogom vinni Dinnyés Lajos képviselő úrhoz. A nagyközönségnek pedig csak annyit, hogy Frankfurt városa a stadion telepét a városi erdőben valósította meg, oda kivezette a villamost egészen a kapuig, de úgy, hogy a kivezető remek aszfaltút is jórészt a fák között fut.”Emellett már ácsolták a pótlelátókat, így lehetett végül 40 ezer néző a mérkőzésen.

Itthon az indulás előtt Nádas Ödön csapatgyűlést tartott. Kérte a futballistákat, hogy csomagoljanak be szmokingot is, „mert valami cécó is lesz”. Kétségtelen, a németek megadták a módját, ünnepi operaelőadás („a Jókai Mór–Strausz János-féle Cigánybárót tűzik műsorra”), polgármesteri fogadás, előtte pedig felvonulás a Römer-palota előtt – állt a hivatalos programban.

Fábián mindenre figyelt Frankfurtban. Megvizsgálta a pálya talaját („Csodálatos fűszőnyeg, az egész gyep a föld alatt vízelvezetővel ellátva”), és vett gumistoplikat is („Ha tehát jégen kell játszani, a »bűvös« gumik rendelkezésre állanak”), s meg kellett állapítania, hogy a németek önbizalma határtalan.

A mérkőzés napján a Nemzeti Sport joggal írta, hogy „a világbajnokságra készülő magyar futball első, de igen fontos előkészítő meccsét vívja ma Frankfurtban”,ahogy másnap azt is, hogy: „Váratlanul súlyos, de megérdemelt vereség: 1:3.”

Ahogy később mondogatták, már az 5. percben minden eldőlt. Titkost nem tudták megállítani, nekilódult, „már lövésre lendül a lába, biztosnak látszik a gól, amikor Haringer, a német jobbhátvéd durván beleszalad a a magyar balszélsőbe, aki elterül. Gól helyett a mentőket kapjuk.”És csereként Tőröst, aki ugyan hátvéd a Phőbusban, de csak ő ballábas a tartalékok közül.

Titkos sérülése és Tőrös beállítása miatt kaptunk ki – mondták utána sokan. Mert ha Titkos nem lesz harcképtelen, megnyeri nekünk a meccset – nézték le a közvéleményt a játékosok, hiszen ki tudja, mi lett volna a hátralévő 85 percben Titkossal. Tőrös beállítása már inkább kifogásolható, hiszen – ez volt az itthoni edzők véleménye – volt már példa némi átcsoportosításra, hogy elöl csatárok játsszanak. Az pedig sovány vigasz, hogy Siegmund Haringernek is ki kellett állnia – ütközött Polgár Gyulával...

Azért a gólok sem voltak akármilyenek. A 16. percben addig pattog a labda ide-oda a magyar kapu előtt, amíg Bíró öngólt érően piszkál bele (1:0). A 29. percben Polgár úgy egyenlít büntetőből, hogy lövés előtt elcsúszik, s ez végképp megtéveszti Willibald Kress kapust (1:1). Az 52. percben a balhátvéd Hans Stubb hatvan méterről (!) ível a magyar kapu elé, Bíró és Háda József kapus egymásra vár, a labda pedig egyet pattan, s bevágódik a sarokba (2:1). És végül a 80. percben Háda kiüt egy lövést, Seres Gyulát Karl Politz előzi meg, beemelése után Szalay Antalt pedig Edmund Conen, akinek fejesével a végeredmény 3:1.

A Nemzeti Sport egyértelműen az MLSZ-t tette felelőssé a kudarcért. Alapvetően: miért kellett hivatalos meccset játszanunk már januárban? Mint kiderült, a német szövetség ragaszkodott hozzá, a magyar meg belement, mert így az esetleges visszavágó is hivatalos lesz, s a bevétel az MLSZ-t illeti (végül csak 1936-ban jött Budapestre a német válogatott, s kikapott 3:2-re a Hungária úton 33 ezer néző előtt.)

Az sem volt éppen jó, hogy a túracsapatok játékosai (Ferencváros: Háda, Polgár, Toldi Géza; Újpest: Sternberg László, Seres, Szalay; Bocskai: Vincze Jenő) tulajdonképpen csak beestek a válogatott meccsre. A konklúzió pedig: „A magyar futballban ma az uralkodó csillagzat a pénz. Az itthoni mérkőzések vesztettek vonzó erejükből, a közönség vásárlóképessége is csökkent, kisebb a bevétel, valahonnan tehát elő kell keríteni a hiányt. És ezen a ponton nincs is különbség a szövetség és a klubok között. Mind a kettő a maga hiányát igyekszik előteremteni.”

És még egy megállapítás, ami az eredményen túl is tükrözi a magyar és a német futball közötti különbséget: „Lényegileg mindenütt kialakult az a felfogás, hogy a 3:1-es vereség maga nem volt különösebben súlyos »csapás«, mert ilyesmire nekünk már évek óta készülnük kell. Nevetséges a tájékozatlanok állítása, hogy a német futball klasszisa mélyen a magyar játékszínvonal alatt van. Elvégre Németországban 60.000 futballista játszik a bajnokságokért és ezenfelül a német állam – az olaszhoz hasonlóan – mindenben elősegíti a német futball fejlődését.”Ne feledjük: miközben már mindenki az esztendő fő eseményét, az olaszországi világbajnokságot emlegette, még nem lehetett tudni, lesz-e elegendő pénzünk a részvételre. (Hogy még hátravolt a bolgárok elleni két selejtező is, az senkit sem érdekelt.)

Nádas kapitányt mindenki támadta, Langfelder Ferenc újpesti futballvezér egyenesen dilettánsnak nevezte. Nádas megvonta a vállát („Nem kértem, hogy válasszanak meg, de mert megválasztottak, igenis eleget teszek megbízatásomnak”), a Nemzeti Sport pedig még egyszer leszögezte a lényeget:      „Szóval visszatér mindig a régi mottó: nyomorban élünk. Garasokért piacra kell vinnünk még megmaradt apró értékeinket.”

Csak Fábián Pál számol be magyar sikerről: „Valamelyik fiú felfedezett az egyik áruházban valami gumi cipőtalpat. Rettentően érdekes dolog, egy pasztával bekeni az ember a lyukas, vagy lyukkal fenyegető cipője talpát, minden bevezetés nélkül ráragasztja a gumitalpat, aztán ollóval szépen a rendes régi talp alakjára körülnyírja, vár egy kicsit és kész. Lehet gyalogolni a vizes utcán.Most azután a fél csapat talpalja a cipőjét, mert tegnap Szalay és még két másik már megtalpalta és iszonyúan feszít benne az utcán.”

Miközben várta őket Párizs és Rotterdam – de mindent a maga idejében.