Az esélyesek izgalmával – Szöllősi György jegyzete

Hány és hány vb- és Eb-sorsolást néztünk a kívülálló nyugalmával és irigységével az évtizedek során, nagyokat sóhajtva, hogy bárcsak mi is ott lennénk. Aztán nyolc éve, Párizsban csak egyszerűen élveztük, hogy visszatértünk, hogy a „Hungary” felirat is ott lapult az egyik golyóban, és miután a csoport harmadik helyéről, pótselejtezőn csúsztunk be az Eb-re, tulajdonképpen az esélytelenek nyugalmával vártuk, hogy kikkel kell majd megmérkőznünk (más kérdés, hogy aztán óriási meglepetésre veretlenül csoportelsők lettünk). Négy éve úgy zajlott a sorsolás Bukarestben, hogy mi még nem vívtuk meg a pótselejtezőt, ezért nem nézhettük a résztvevők izgalmával a ceremóniát, sőt, a mindent megbénító világjárvány csak egy év elteltével tette lehetővé, hogy kivívjuk a továbbjutást az ugyancsak elhalasztott Eb-re (az úgynevezett halálcsoportba, amelyben meccset ugyan nem nyertünk végül, mégis a harmadik csoportmérkőzés 84. percéig továbbjutásra álltunk).

Ilyen előzmények után talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a mostani, hamburgi sorsolás hozta vissza először azt a hangulatot, amit olyankor éltek át a magyar szurkolók, amikor még tényezők voltunk a futball nagyszínpadán, amikor úgy utaztunk el egy-egy világbajnokságra, hogy ott érdemi szerepünk lehet, sőt csalódás lenne nem továbbjutni a csoportból. Most nem valamiféle szurkolói túlbuzgóság vagy újságírói nagyotmondás, hanem magától a magyar válogatott csapatkapitányától, Szoboszlai Dominiktól származó idézet, hogy amit a selejtező meccsein láttunk (csoportelsőség veretlenül), az „még csak a kezdet”. Hogy aztán meglesz-e a továbbjutás a cseppet sem könnyű, a házigazda németeket és a svájciakat is felvonultató A-csoportból, azt majd meglátjuk a nyáron, de hogy a szurkolók és maguk a válogatott játékosok is újabb bravúrokat remélnek, az egyértelmű. Csak részben volt udvariasság, amikor a sorsolásra jövet az UEFA kisbuszában az angol televíziós kolléga a negyedik csoportból az olaszokat, a másodikból a magyarokat említette, mint akiket szeretne elkerülni. „A legutóbbi két meccs után ijesztő lenne megint a magyarokkal játszani” – mondta... (Majd teljesült a kívánsága.)

A megérkezésünket amúgy nemcsak a havazás miatt késő és törölt járatok okozta közlekedési káosz veszélyeztette, hanem egy palesztinpárti tüntetés is, amely miatt sofőrünknek vissza kellett fordulnia és másik útvonalat választania már a cél közelében. Hogy a sajtóközpontban nem működött a wifi, néha lefagyott a sorsolás közvetítése és jóval több újságíró volt, mint ahány munkaállomás, azon tulajdonképpen már nem is csodálkoztunk, mióta az UEFA néhány éve magát a BL-sorsolást is elrontotta és elölről kezdte, sőt a tavalyi BL-döntő Párizsban 36 perces késéssel kezdődött, miután a Stade de France megközelíthetőségét hátráltatta, hogy a környéket nem a rendezők és a rendőrök, hanem a helyi bűnbandák tartották ellenőrzésük alatt.

Azért töretlen lelkesedéssel reméljük, hogy az Eb megrendezésének feladatához felnőnek majd a németek és az UEFA illetékesei, s talán a mostani német–magyaron sem az lesz a téma, szabad-e szivárványszínűre kivilágítani a stadiont. Hiszen sokkal fontosabb, hogy a sorsolásnak és a magyar futball eredményeinek köszönhetően most nem kellett 67 évet várni (1954-től 2021-ig), hogy egy nagy tornán újra játszhassunk a németekkel, csupán hármat. És most hátha nem egyenlítenek a házigazdák...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!