Jobban örülnénk, ha a pályán dőlne el az Eb-részvétel – Nagy Ádám

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2023.11.13. 17:06
null
A magyar válogatott inkább a pályán jutna ki az Eb-re (Fotó: Török Attila)
Lesz-e meccs Bulgária ellen csütörtökön? Mindenkit ez a kérdés foglalkoztat az elmúlt napokban, az erről szóló hírek pedig most már szinte óránként másról és másról szólnak. A magyar válogatott hétfői doorstep sajtótájékoztatóján Nagy Ádámot és Dibusz Dénest is megkérdeztük erről. 

Nagy Ádám a következő véleményt fogalmazta meg azzal kapcsolatban, hogy szinte óránként változik, lesz-e meccs Bulgária ellen.

„A mai modern világban nagyon nehéz ezt az öltözőn kívül hagyni, és ne menjen be a játékosok fejébe. Ez a médiának is köszönhető, hiszen bármilyen rezzenésre hangzatos szalagcímmel íródik két-három cikk. Ezt azonban nekünk el kell fogadni. Lesz most egy csapatmegbeszélésünk, amelyen szóvá fogjuk tenni, hogy amíg az UEFA szerint áll csütörtökön a mérkőzés, addig úgy fogunk nekimenni, ha meg a kerekasztalnál döntik el, hogy 0–3 nekünk, akkor azt fogadjuk el. Sportszakmai szempontból nagyobb az értéke, ha a gyepen tudnánk kiharcolni a továbbjutást. De ha bárki arra kíváncsi, hogy én mit érzek ezzel kapcsolatban, nem lenne keserű a szám íze, ha játék nélkül jutnánk ki. Peches szituáció, de úgy érzem, hogy a selejtezősorozat során szívünket, lelkünket kiraktuk, nem véletlenül állunk hat mérkőzés után az első helyen. Örülnénk, hogy kint vagyunk, és onnantól arra koncentrálnánk, hogy Montenegró ellen telt ház előtt jó mérkőzéssel zárjuk a sorozatot. De sokkal jobban örülnénk, ha csütörtökön a pályán dőlne el a kijutás."

Dibusz Dénes így vélekedett.

„Egyáltalán nem befolyásol ez minket. Mióta lefújták a litvánok elleni mérkőzést, mindenkinek az van a fejében, hogy Bulgáriában pontot, pontokat kell szerezni, hogy pontot tegyünk az ügy végére. Érdekes színezetet adnak a történetnek az elmúlt napok hírei, de nekünk csak az a dolgunk, hogy maximálisan felkészüljünk a mérkőzésre, és kiharcoljuk az Eb-re való kijutást.”


Lesz csütörtökön meccs vagy sem, ettől függetlenül a hangulat remek a válogatottnál, ennek a hétfői edzésen is szemtanúi lehettünk.

Legfrissebb hírek

Nagy Ádám gólpasszt adott; Tóth Balázs bravúrjai is kellettek csapata fordításához – videók

Légiósok
16 órája

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.24. 18:54

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
2025.10.24. 08:49

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55
Ezek is érdekelhetik