Válogatott: nézettségi rekordot hozott Szerbia legyőzése

Vágólapra másolva!
2023.10.16. 13:42
null
A Magyarország–Szerbia mérkőzést nézték a legtöbben 2023-ban (Fotó: Árvai Károly)
Nézettségi rekordot hozott a szombati Magyarország-Szerbia labdarúgó-mérkőzés, a közvetítésbe több mint 1.3 millióan kapcsolódtak be legalább egy percre – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel.

Felidézték: a magyar válogatott az idegenbeli sikert követően hazai pályán 2–1-re legyőzte a szerbeket az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.

„A szombat esti találkozó az elképesztő izgalmak mellett fantasztikus nézettségi rekordot is hozott. Az első félidőben 703 ezren, a másodikban 840 ezren követték a találkozót az M4 Sport csatornán és 104 ezren az m4sport.hu oldalon. A televíziónézők 20.9 százaléka választotta szombat este a mérkőzést, az arány a férfiak esetében még magasabb volt: 31.4 százalék követte a találkozót. A közvetítésbe több mint 1.3 millióan kapcsolódtak be legalább 1 percre, hogy szurkoljanak a nemzeti válogatottnak. A márciusi Bulgária elleni hazai találkozót felülmúlva ez a mérkőzés lett az év legnézettebb sportközvetítése hazánkban” – írták.

Közölték azt is, a találkozót átlagosan 78 percig nézte egy néző az M4 Sporton és 59 percig az m4sport.hu oldalon, mindkettő a legmagasabb a selejtezősorozat mérkőzéseit tekintve.

Felhívták a figyelmet arra: a találkozó ideje alatt piacvezető volt a közmédia sportcsatornája, megelőzve a TV2 és az RTL csatornát is.

A közleményben emlékeztettek: „Marco Rossi alakulatának szombati sikere azt jelenti, hogy Magyarország csoportelsőként, egyenes ágon kijuthat a 2024-es németországi kontinenstornára, amennyiben kedd este legyőzi Litvániát”. A találkozót 20.45-től közvetíti az M4 Sport, a Kossuth rádió és az m4sport.hu.

Legfrissebb hírek

Népsport: Nyilasi Tibor mesterötössel avatta fel a Rohonci úti tribünt

Népsport
2025.10.19. 09:23

Juhász Roland szerint reális volt a portugálok elleni döntetlen

Magyar válogatott
2025.10.17. 20:00

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

Marco Rossi: Lisszabonban játszottuk az elmúlt két év legjobb meccsét

Magyar válogatott
2025.10.16. 20:50

A magyar válogatott karnyújtásnyira a vb-pótselejtezőtől – íme, az esélyeink

Magyar válogatott
2025.10.15. 17:48

Vb-selejtezők: Spanyolország egy meccsre Brazília világrekordjától; jó sorozatban a magyar válogatott

Minden más
2025.10.15. 12:40

„Minden jól ment, amíg Szoboszlai leckét nem adott Portugáliának” – lapszemle

Magyar válogatott
2025.10.15. 07:47

Megvan, milyen mezben játszik Lisszabonban a magyar válogatott

Foci vb 2026
2025.10.14. 15:59
Ezek is érdekelhetik