Nem egyedülálló kezdeményezés, hogy a sportág egy-egy nevezetes eseményét rendhagyó találkozóval ünnepli a futballvilág. Az angol szövetség 90. évfordulójára 1953. október 21-én a futball londoni szentélyébe érkezett az „Anglián kívüli világ”, vagy ahogyan a ködös Albionban mondták: Rest of the World (nyers értelmezésben: a „maradék”...).
A meccsre Puskás Ferenc, Kocsis Sándor és Bozsik József is meghívást kapott, de a közelgő angol–magyar miatt (november 25.) nem utaztak el a gálára. Válogatottunk szövetségi kapitánya, Sebes Gusztáv viszont ott volt a lelátón, s nemcsak azt tapasztalhatta, hogy a Wembley gyepe más, mint a többi pályáé, s az angol labda sem úgy pattan, mint az itthon használtak, hanem azt is, hogy a 4:4-re végződő mérkőzésen (Alf Ramsey az utolsó percben egyenlített büntetőből) a magyar Kubala László (FC Barcelona), a svéd Gunnar Nordahl (Milan) és a horvát (jugoszláv) Bernard Vukas (Hajduk Split) gyakorlatilag bolondot csinált a nehézkes angol védőkből. A többit már tudjuk: az Évszázad mérkőzésén 6:3-ra győztünk, nem utolsósorban azért, mert Sebes sok mozgásra épülő taktikát dolgozott ki.
Az angol szövetség megalakulásának 1963-as centenáriumára is a világválogatott volt hivatalos az angol fővárosba. A „maradék” összeállítása a chilei szakember, Fernando Riera feladata volt, az 1963-ban a Benficával BEK-döntős, azóta már a chilei Universidad Católica együttesénél dolgozó edző kiemelte, hogy gálamérkőzésről lévén szó, felkészülésre nincsen idő, ahogyan ő fogalmazott: „Tarkán összeválogattuk a legjobbakat. Nyílt támadójátékot folytatunk majd, nem kötünk meg senkit... Garrincha, Pelé, Di Stéfano, Eusébio… Lehet ilyen nagy neveket megkötni, amikor egymás mellett játszanak?”Az összeállítással kapcsolatban el is mondta a saját verzióját (Jasin – D. Santos, C. Maldini, Eyzaguirre – Pluskal, Masopust – Garrincha, Pelé, Eusébio, Di Stéfano, L. Sánchez), hozzátéve, hogy a keretből lehetőség szerint mindenki szóhoz jut. Luis Eyzaguirre és Leon Sánchez nem azért kapott helyet a legjobbak között, mert a kapitány honfitársai, hanem azért, mert Chile az 1962-es vb-n harmadik lett. Az angol szövetség bakafántoskodása érthetetlen volt, előbb ugyanis csak a kapuscseréhez és egy mezőnyjátékos cseréjéhez (ahhoz is csak sérülés esetén) járult hozzá – aztán persze megegyeztek a felek.
Más kérdés, hogy lemondások miatt – Pelé azért nem lehetett ott a Wembley-ben, mert klubja, a Santos mérkőzéshalasztásába a szövetség nem ment bele – Riera nem küldhette pályára kijelölt csapatát, ezzel kapcsolatban a Népszabadság nem hallgatta el, hogy „Puskás, akit utólag hívtak meg a londoni mérkőzésre” is játszik.
Egy nappal később Tabák Endre arról is beszámolt, hogy a világválogatott edzőmeccsen könnyedén győzte le a Chelsea-t 1:0-ra. Garrincha és Pelé távollétét így kommentálta: „A francia Kopa, a skót Law, a spanyol Di Stéfano, a portugál Eusébio és a balszélső Gento nagy csatársort jelent. Arról nem is szólva, hogy legalább egy félidőt játszani fog Puskás Ferenc, akiről az az egyöntetű megállapítás az újságírók és a szakemberek körében, hogy nemcsak nem vesztett tudásából, hanem játéka gazdagodott is.”Az 1963-as amnesztia évében vagyunk, a legendás balösszekötő elhagyta az országot az 1956-os forradalom során, amit a hatvanas évek Kádár-rezsimjében szigorúan az ellenforradalom kifejezéssel illettek, a távozókat disszidenseknek nevezték. A cikkíró ennek ellenére leírta a már 36 éves Puskást dicsérő szavakat. Öcsi ez idő tájt a Real Madriddal már világkupagyőztesnek, kétszeres BEK-győztesnek – túl az 1960-as fináléban az Eintracht ellen szerzett négy gólján! –, háromszoros spanyol bajnoknak, Spanyol Kupa-győztesnek mondhatta magát!
A meccset Anglia nyerte meg 2:1-re, a Népszabadság londoni tudósítója (P. I.) nem tagadta: „Az egyenlítésben Puskás is »benne volt«. Ezen kívül Puskás, aki a szünet után került Eusébio helyére, nem sokat mozgott, nem nyújtott látványos teljesítményt, de tény, hogy a Világválogatott egyetlen góljához ő tálalta a labdát Law-nak.”A találkozóról a Népsportot Tabák tudósította, a hazai győzelmet megérdemeltnek tartotta, „az angolok kitettek magukért”. Öcsi játékát így jellemezte: „Az első pillanattól kezdve »díszkíséretet« kapott. Hiába változtatta a helyét, az angolok külön figyelmet szenteltek az ő lefogására. Ennek ellenére több »forintos labdát« adott a társainak. A gólt is nagyszerűen készítette elő.”
Másnapi elemzésében Tabák arra jutott, hogy a sok jó futballista között elveszett a gól, a tudósító korrekten jegyezte meg: „Puskásra különös gonddal ügyeltek – nagy a tekintélye a balösszekötőnek, aki néhány nappal ezelőtt a Glasgow Rangersnek három gólt rúgott és jelenleg is ő áll a spanyol góllövőlista élén.”(A BEK 1. fordulójában Madridban a Real 6:0-ra győzött a Rangers ellen.) A szerző idézte Barcs Sándor észrevételét is: „Ebbe a csapatba belefért volna még egy magyar játékos is.”
A Képes Sportot Vitár Róbert tudósította. A sporthetilap néhány labdarúgó nyilatkozatát közölte, például Puskásét is: „Nem játszottam jól. De nem tudtam a jobb oldalon indítani, legfeljebb néha Eyzaguirrét. Law ragyogó focista, de egy labdát se kaptam tőle vissza. Nagyon fogtak, (...) talán, ha a Glasgow-nak nem rúgok három gólt, nem ügyelnek rám annyira.”
De hogyan került a képbe a televízió riportere, Vitár Róbert? Önmagában nem meglepetés, hiszen akkoriban nem volt példátlan a „keresztbe” dolgozás (az Anglia–világválogatott mérkőzésről Tabák Endre a Népszabadságba és a Népsportba is írt). E sorok írójának az nso-n 2011. szeptember 22-én megjelent interjújában („Hová lett Vitár Róbert?”) arra a felvetésre, hogy a találkozót éppen október 23-án rendezték, s a futballista éppen a forradalom leverése miatt maradt külföldön, Vitár elmondta: „A dátumra nem emlékszem, de arra igen, hogy Öcsi mutatta be az angol királynőnek a világválogatott játékosait, akik a plakátokon csak úgy szerepeltek, hogy Rest of the World, azaz a maradék. De hát az angolok ilyenek. Engem már régóta érdekelt a brit közeg, a Wembley, persze az is dobott a dolgon, hogy Puskás játszott, vele egyébként a csapat szállásán beszélgettünk.” (Puskás nem a találkozó előtt, hanem a Buckingham Palotában rendezett hivatalos fogadáson mutatta be a királynőnek játékostársait. A puskas.com azt is megemlíti, hogy az FA alapításának és a londoni metró megnyitásának 150. évfordulóján (2013) futballsztárokról – köztük Puskás Ferencről – nevezték el a brit főváros földalatti-hálózatának mind a 366 megállóját.)
De térjünk vissza Vitárhoz: „Az, hogy a saját pénzemből utaztam, nem volt általános, de hőstettnek se mondanám. Most visszagondolva, nem is volt olyan drága, mert Vitray Tamás londoni ismerőseinél húztuk meg magunkat. A repülőjegy árára már nem emlékszem, arra igen, hogy Barcs Sándor, az UEFA végrehajtó bizottsági tagja is velünk utazott.”
A Magyar Televízió közvetítette a mérkőzést, nem Vitár, hanem Vitray Tamás volt a kommentátor. Az MTV vezetősége eredetileg Randé Jenőt, a Magyar Rádió londoni tudósítóját bízta meg a helyszíni közvetítéssel, aztán Vitray kapta a feladatot.
Az MLSZ sem maradt szégyenben: a jubiláló angol szövetségnek Kisfaludy Stróbl Zsigmond herendi porcelánból készült huszárját ajándékozta. Ha már az előző évi vb társgólkirálya, Albert Flórián nem rohamozhatta huszárosan az angol kaput a Wembley-ben…
Anglia–világválogatott 2:1 (0:0) 1963. október 23., London Wembley, 100 000 néző. Vezette: Davidson (skót) Anglia: Banks – Armfield, Norman, Wilson – Milne, Moore – Paine, Greaves, Smith, Eastham, Charlton. Szövetségi kapitány: Alf Ramsey Világválogatott: Jasin (Soskics, 46.) – D. Santos (Eytaguirre, 46.), Popluhar, Schnellinger – Pluskal, Masopust (Baxter, 46.) – Kopa (Seeler, 59.), Law, Di Stéfano, Eusébio (Puskás, 46.), Gento (spanyol). Edző:Fernando Riera Gólok: Paine (67.), Greaves (88.), ill. Law (84.) |