Népsport: nem ismertük a győzelem titkát

„Én is tapsoltam, amikor a meggypiros mezben lefelé kullogó, lehorgasztott fejű magyar játékosok a kijáró elé értek. És elismerés illeti azokat a szurkolókat, akik csalódottan, elkeseredetten ugyan, de méltányolva a játékosok hősi erőfeszítését, köszönetüket fejezték ki a lelkes, helyenként fergeteges, elsöprő iramú játékért. Akarásban, lelkesedésben nem volt hiány, a játéktér hangulata összeforrt a nézőtérével.”

Feleki László sorai ezek a Képes Sportban („A legyőzhetetlen csapat”)az 1973. június 13-i, 3–3-ra végződő Magyarország–Svédország labdarúgó világbajnoki selejtezőt követően, amely eldöntötte, hogy válogatottunk nem lehet ott az 1974-es NSZK-beli vb-n. A vereséggel felérő döntetlent követően senki sem szidta a futballistákat, nem kutakodott az okok között, ezt a meccset a balszerencse kategóriájába sorolták. Válogatottunknak úgy kellett lemondania a vb-ről, hogy egyetlen vereséget sem szenvedett – más kérdés, hogy egyetlen vetélytársat (Svédország, Ausztria) sem tudtunk megverni hazai pályán.

Illovszky Rudolf idejében elkezdte a felkészülést a magyar együttes utolsó, sorsdöntő vb-selejtezőjére. Válogatottunknak nyernie kellett, hogy a csoport élén végezzen; ha a svédek nem kapnak ki a Népstadionban és utolsó meccsükön két góllal legyőzik Máltát, ők a vb-résztvevők.

Együttesünk az Újpesti Dózsa tartalékcsapata ellen vívott edzőmérkőzést, s 4–0-ra győzött. A szövetségi kapitány nem volt elégedett a látottakkal, olyannyira, hogy a 2x40 percre tervezett találkozót 70 perc után lefújta: „Ellenfelünk hosszú időn keresztül ügyesebben játszott, mint a válogatott.”Illovszky 16-os keretéből formahanyatlás miatt kimaradt Fazekas László, s egy meglepetés is akadt, nem kapott helyet az Ú. Dózsa balhátvédje, Juhász Péter sem. A mester a következőkkel indokolta a mellőzését: „Juhász Péter sok bizalmat kapott a szakvezetéstől. Erre az utóbbi időben pályán belüli és kívüli magatartásával, valamint fegyelmezetlen játékával nem szolgált rá. Játéktudása képessé tenné, hogy a válogatott tagja legyen, de emberi gyengéi pillanatnyilag nagy negatívumként jelentkeznek. Ha változtatni tud magatartásán, s fegyelmezett lesz, ismét helye lehet a csapatban.”

Az igazság azonban csak évekkel később került nyilvánosságra. Történt, hogy a kártyázó futballistákhoz lépő Illovszky érdeklődött a hogylétükről, mire Juhász a rossz lapjárására értve káromkodva válaszolt… A kapitány Szűcs Lajos játékára voksolt a bal oldalon mondván, valamikor játszott balbekket. A meccsről így vélte: „A hazai környezetben a játékosok küzdeni tudása és akarása meg kell, hogy hozza az annyira várt továbbjutást!”

A kapus Géczi István sérüléssel bajlódott, a pécsi Rapp Imre nem volt tagja a szűkített keretnek, a Bp. Honvéd játékosa, Bicskei Bertalan szintén újoncnak számított. A nagyobb gondot a középhátvéd Páncsics Miklós sérülése jelentette, nem is lépett pályára az Esztergomi Vasas ellen 7–0-ra megnyert edzőmeccsen. Amikor kiderült, nem épül fel, Illovszky behívta a keretbe Kocsis Lajost, aki a Bp. Honvéd-tartalék elleni (8–1) edzőmérkőzés második félidejében szóhoz is jutott. A középpályás egyébként ott volt az 1972-es Európa-bajnokság négyes döntőjében, a szovjetek ellen pályára lépett, a belgák elleni bronzmeccsen nem, azóta valamennyi találkozón játszott.

Az ellenfélnek is voltak gondjai, Ralf Edström és Bo Göran Larsson („Sajnos öregszem, s egyre gyakrabban fordul elő ilyen húzódásom.”) is sérüléssel bajlódott, pedig az osztrákok göteborgi 3–2-es legyőzése után nagyon számított rájuk Georg Ericson szövetségi kapitány. Ericson optimistán várta a selejtezőt: „Az osztrákok ellen aratott győzelem egészséges önbizalmat adott. (...) Nekünk támadnunk kell! Ugyanúgy, mint Ausztria ellen. Mi leszünk ott a világbajnokságon!”

Kiderült, hogy a kiválóan fejelő Edström játszhat, Bo Larssont pedig klubtársa, Staffan Tapper helyettesíti. S persze a Lausanne futballistája, Ove Grahn is helyet kapott, akit Svájcban a legjobb játékosnak tartottak. A svédek játékát egy hasonlattal szemléltették: „Olyanok, mint a hullámzó tengervíz. Szakadatlanul mozgásban vannak, s ezzel a fáradhatatlansággal a kemény sziklákat is kikezdik, egyre jobban tágítva a parányi réseket.”Az MLSZ elnöke, Terpitkó András a Népsportban írt a szurkolóknak: „Érezze minden játékosunk, hogy mellette áll az ország. Elvégre közös a célunk valamennyiünknek, akik szeretjük ezt a szép sportágat, s akik aggódunk is a jövőjéért: győzelem a svédek ellen, vagyis ott lenni a világbajnokság tizenhatos döntőjében.”A találkozó fontosságát érzékelteti, hogy az ország vezetője, a párt első titkára, Kádár János is ott ült a Népstadionban.

Illovszky Bicskei és Tóth András személyében két újoncot avatott, de mire ezt a lelátó népe tudomásul vette, Kozma Mihály révén már vezettünk is: Bene beadása szó szerint bepattant a Honvéd-csatár lábáról. Jól játszott a magyar csapat, mégis egy rossz lesre állítás következtében egyenlítettek a svédek úgy, hogy Bicskei még előszörre hárított, de Ove Kindvall közeli lövését már nem védhette. Sőt, a második félidő elején a Bayern Münchenhez igazoló Conny Torstensson passzából Roland Sandberg megszerezte a vezetést a svédeknek.

Lüktető volt a meccs, Vidáts Csaba nem sokkal később 2–2-re módosította az állást, Zámbó Sándor pedig egy remekbe szabott góllal már a magyar csapatot juttatta (volna) tovább. Mi több, a csereként beálló Szőke István szabadrúgása a lécen csattant, erről a kiváló jobbszélső később azt nyilatkozta, hogy ha van egy kis szerencséje, az 1972-es Eb után a vb-re is kilőhette volna a csapatot… Edström viszont kifejelte, pontosabban nekünk befejelte: Grahn jobb oldali beadását okosan helyezte Bicskei mellett a bal alsó sarokba (3–3).

A Népsport megjegyezte: „A sors iróniája, hogy a magyar válogatott egyik legjobb teljesítményt nyújtó tagjának, Vidátsnak az embere, Edström fejelte be a számunkra mindent eldöntő egyenlítő gólt.”A lap szerint „ismét a védelem megingásai döntöttek”. Bene: „Egy kis szerencse hiányzott ezen a napon.”Juhász István: „Sajnos olyan gólokat kaptunk, amelyeket könnyen elkerülhettünk volna.”

Illovszky Rudolf így látta: „Nagy iramú, érdekes és változatos mérkőzést tombolt végig a lelkesen és megállás nélkül bennünket biztató magyar szurkolótábor. A csapat valamennyi tagja, különösen a második játékrészben, mindent megtett a győzelemért. A 3–2-es vezetésnél úgy éreztem, hogy a kezünkben van a vb-repülőjegy… Ám egy pillanatnyi kihagyás elég volt ahhoz, hogy kiessünk. Sajnos búcsút kell mondanunk a vb-döntőnek, noha a selejtező során egyetlen vereséget sem szenvedtünk…”

Georg Ericson érthetően örült: „A svéd labdarúgás egyik legnagyobb sikerét jelenti számunkra ez a budapesti döntetlen, hiszen most már a világbajnokság döntőjében érezhetjük magunkat. Minden elismerés megilleti játékosainkat, mert a magyarok gyors vezető gólja után is újítani tudtak, sőt a hajrában vesztett állásnál ismét egyenlítettek. Ragyogó mérkőzés volt!”Volt számunkra fájdalmas mondandója is: „Lényegesen jobban játszottak, mint mi. Bevallom: a csoport legjobb csapata Magyarország. (…) A nehéz helyzetekben nem tudnak újítani, képtelenek e lélektani előnyt győzelemre váltani. Az az érzésem, a magyar labdarúgók nem ismerik a győzelem titkát.”

Utólag könnyű okosnak lenni: ha Vidáts jobban figyel Edströmre, vagy ha Bicskei határozottabb... Én mégis Feleki soraival búcsúzom: „Nem Marseille volt ez! Ott megalázó körülmények között estünk el a vb 16-os döntőjétől.”Ugyanakkor ismerve a sportággal kapcsolatos problémákat hangsúlyozta, hogy minél előbb át kell térni a korszerű labdarúgásra. „Minden téren! Minél előbb!”