U17-es Eb-selejtező: döntetlen Izland ellen, szinte biztos a továbbjutás

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.28. 18:55
null
Nem született gól a kemény küzdelemben (Fotó: Török Attila)
Az U17-es magyar labdarúgó-válogatott 0–0-s döntetlent játszott Izlanddal az Eb-selejtező első szakaszának 3. fordulójában. Szélesi Zoltán együttese előkelő helyet foglal el a harmadik helyezettek listáján, így szinte biztosan bejut az elitkörbe.

A Szélesi Zoltán vezette U17-es magyar válogatott az első fordulóban magabiztosan verte meg Észtországot 3–0-ra, ám a folytatás már nem sikerült ilyen fényesen, a második körben ugyanis Grúzia 1–0-ra legyőzte mieinket.

A válogatott a 3. fordulóban Izland ellen készült, amely egy ponttal a csoport utolsó helyét foglalta el.

Szélesi csapata abban a tudatban lépett pályára, hogy egy győzelemmel biztosan továbbjut, de akár egy döntetlen is elég lehet a második hely megszerzésére.

A kiélezett mérkőzésen nagy volt a feszültség, s helyzetek is akadtak mindkét oldalon – a végén azért a mieink álltak közelebb a győzelemhez –, de egyik csapat sem tudta megtörni a jeget, így nem lehetett más a vége, mint gól nélküli döntetlen.

A másik találkozón Észtország 1–0-ra megverte Grúziát, így megnyerte a csoportot, a grúzok végeztek a második helyen.

A 13 csoportból a négy legjobb harmadik is bejut az elitkörbe, a magyar csapat jelenleg a legjobb csoportharmadik, de négy csoportnak még nincs végeredménye (a legjobb csoportharmadik kiszámításánál a csoportok negyedik helyezettje elleni eredmények nem számítanak bele, így a mieink három ponttal rendelkeznek ebben az összevetésben az észtek legyőzése miatt).


A MÉRKŐZÉS UTÁN SZÉLESI ZOLTÁNNAL ÉS SZABÓ TIBORRAL BESZÉLGETETT AZ NSO TV.

U17-ES EB-SELEJTEZŐ
4. CSOPORT, 3. FORDULÓ

Magyarország–Izland 0–0
Telki,
170 néző
Magyarország:
Pécsi – Bodnár G. (Csatári 82.), Kokovai, Szabó T., Kovács P. – Nagy D. M. (Menyhárt, 55.), Mihály B., Boros – Szűcs T., Klausz, Lisztes K. (Pintér M., 88.). Szövetségi edző: Szélesi Zoltán

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Észtország–Grúzia 1–0

Legfrissebb hírek

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:07

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

Heimir Hallgrímsson: A mostani magyar csapat jobb, mint a 2016-os

Foci vb 2026
2025.09.05. 12:21

Szélesi Zoltán szerint a sok NB I-es játékperc nem jelent automatikusan minőséget a fiataloknál

Magyar válogatott
2025.09.04. 19:25

Női Eb: bedarálták a finnek az emberhátrányba kerülő Izlandot a nyitányon

Minden más foci
2025.07.02. 19:57

Szélesi Zoltán: Nagyon nehéz az U21-es Eb-selejtezőcsoport

Magyar válogatott
2025.06.17. 19:06

Szenegáli ünnep Nottinghamben, megvan a Tuchel-éra első angol veresége

Minden más foci
2025.06.10. 22:55

Nem fest jól az U21-es válogatott idei mérlege az őszi korosztályváltás óta

Magyar válogatott
2025.06.10. 12:05
Ezek is érdekelhetik