Hajrá, magyarok! – Malonyai Péter jegyzete

Csaknem negyedórán át vezettünk Anglia ellen – a Wembleyben. Erre azért emlékezzünk. Azaz nem muszáj, mert úgyis rengeteget emlékeztetnek majd bennünket a bennfentesek, amikor jó magyar szokás szerint a „biztató jeleket” sorolgatják.

Ne bántsuk őket, egzisztencia is van a világon, a túlélés mindig nagy ösztönző, más kérdés, hogy a legtöbbre azok viszik, akiknél az élés a főszereplő. Akiknek nincs szükségük „biztató jelekre”, még csak jelekre sem, tudják és teszik a dolgukat magától értetődőn.

Mint az angol futballisták. Nem csinálnak semmi különöset, de megtanulták, tudják a szakmát, ritka náluk a csillogó plusz. Amit sokan fel-felvetnek ellenük nálunk a futballjukról szólva, ám a megszerzett tudás azért csak elegendő volt egy Európa-bajnoki ezüsthöz, s ahhoz, hogy a világbajnokságra kijutásnál nincs szükségük szorzótáblára, logarlécre, mert besöprik a pontokat. Miközben a mi magas csillogási mércénk legfeljebb „biztató jelekhez” elég.

Amelyeknél az is többet ér, ha időnként elkiáltjuk, hogy: Hajrá, magyarok!

Ez még akkor is igaz, ha a magyar csapat még a 60. percben is elmondhatta magáról, hogy döntetlenre áll a Wembleyben. Nem kis teljesítmény ez, főként, hogy még támadásokra is maradt erejük futballistáinknak, arra pedig meglehetősen gyakran, hogy a játékosok szépen passzolgatva eljussanak majdnem az angol kapuig. Majdnem – ezt azért rögzítsük. Mondhatják az elfogultak, hogy ezek után igazságtalan vagyok, erre csak annyi lehet a válaszom, hogy meglehetősen gyakran előfordult már velem, hogy elhittem a lehetetlent. Két olyan Európa-bajnokság van mögöttem (is), amelyek után azt hittem, hogy most aztán. Majd...

Majd ott volt a szombati, albánok elleni blama, amelyre mondható, hogy kisiklás, félreértés, a tegnapi a válogatott igazi arca. Jó lenne... Csak hát más az igazi arc, s más az igazság, amit esetünkben pontokban mérnek. És amiből kevesebbünk van, mint amennyi kell(ene) az üdvösséghez. Vagy inkább az álomhoz – ahogy Rossi kapitány is mondta.

Ez a londoni iksz szép eredmény, de azért tudjuk, akkor lenne az igazi, ha az albánok elleni győzelem után jönne. Folyamatosságot sejtetve, tartós(ítható) értékeket, nem „biztató jeleket”. Mondom is a végére, hogy hajrá, magyarok!

Ebben nincs, nem lesz és nem lehet vita.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!