Sorsoltak a BL-ben; győzelemmel kezdett a női kéziválogatott

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2021.03.20. 00:28
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.

• Telkiben tartott sajtóbeszélgetést a világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Marco Rossi szerződését a minap 2025-ig meghosszabbította az MLSZ. Ennek kapcsán a tréner lapunknak azt mondta, az első szó, ami az eszébe jut, az a bizalom. Sőt, úgy érzi, Csányi Sándor elnök, illetve az elnökség extra bizalmat szavazott neki és a stábjának, hiszen manapság a futballban a négy év igen hosszú idő. Március végén egy hét alatt három mérkőzés vár a csapatára, ebből kettőt kötelező megnyerniük. Kérdés, mit remél a lengyelekkel vívandó összecsapástól.

• Legutóbb a 2014–2015-ös idény végén fordult elő, hogy a góllövőlista első három helyén (Nikolics Nemanja, Tischler Patrik, Böde Dániel) magyar labdarúgó végzett, s bár még hét fordulót rendeznek a 2020–2021-es bajnokságban, egyelőre magyar játékosok állnak a mezőny élén. Háromrészes sorozatunkban harmadikként a góllövőlistát vezető Hahn Jánost faggatjuk. A Paksi FC 26 esztendős támadója 17 évesen a Pápa ellen játszotta első NB I-es meccsét, később az első gólját is a Pápának rúgta. Hogy mennyi esélyt ad magának idén a gólkirályi cím megszerzésére, kiderül írásunkból.

• Ifjú, lelkes titánként általában az ellenfél játékszervezőjét bízták a valószínűtlen futómennyiségre képes srácra, aki már 19 évesen ott volt az Európa-bajnok (nyugat)németek keretében az 1980-as tornán. Huszonegy évesen belekóstolt a vb-k légkörébe is – az ezüsttel záruló spanyolországi tornán két mérkőzésen kapott bizalmat –, ekkor még ő sem sejthette, hogy a földkerekség első olyan mezőnyjátékosa lesz, aki öt világbajnokságon is pályára lép. Képes Sport mellékletünk új sorozatának főszereplője a korábbi magyar szövetségi kapitány, Lothar Matthäus.

Legfrissebb hírek

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
18 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
2025.08.18. 23:45

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
2025.08.17. 23:57

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

A magyaros Liverpool meccse nyitja az idényt; A Puskás után az Újpestet is meglepné a Kisvárda

E-újság
2025.08.14. 23:16

Lesz-e a Gyulaiból Gyémánt Liga?; Varga Barnabás: Ilyen meccsről álmodtam

E-újság
2025.08.13. 23:56

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; Az FTC egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
2025.08.12. 23:40
Ezek is érdekelhetik