Moszkvában az első hely a tét; A vírus nem kíméli a sztárokat sem

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2020.10.13. 23:45
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

A moszkvai Nemzetek Ligája-meccs előtt nyilatkozott lapunknak a Ferencváros kilencszeres válogatott kapusa, Dibusz Dénes, aki minden bizonnyal kezdőként kap lehetőséget az Oroszország elleni mérkőzésen. Ha így lesz, akkor 2192 nap telik majd el az első és a tizedik válogatottsága közt. Egy hónap híján egy éve, hogy a Puskás Aréna avatóján ő védett Uruguay ellen. Az oroszok elleni találkozó kapcsán azt mondta, ha a csapat ugyanazt az arcát mutatja, mint amit eddig, azaz szervezetten, töretlen akarással és a taktikai utasításokat maradéktalanul betartva futballozik, lesz esélye arra, hogy pontot vagy akár pontokat szerezzen.

A Nemzetközi Birkózó-szövetség úgy döntött, megrendezi a decemberi belgrádi felnőtt-világbajnokságot. Ez azért is jó hír, mert a világjárvány felerősödése miatt még az is felvetődött, hogy ez az esemény is elmaradhat. Mint ahogy a junior korosztály vb-jét törölte is az UWW. Persze az év végéig még sok minden történhet, a sportág illetékesei addig is folyamatosan tartják a kapcsolatot az Egészségügyi Világszervezettel és a NOB-bal. Hogy mire számít a szakma, arról beszélt lapunknak Bácsi Péter, a magyar szövetség szakmai igazgatója.

Két világversenyt rendez még ebben a hónapban Magyarország. Újraindul az úszók ISL-sorozata, a cselgáncsozók pedig Grand Slam-versenyen gyűjthetnek olimpiai kvalifikációs pontokat. Mindkét eseményre fokozott figyelem összpontosul a koronavírus-járvány tombolása közepette. Ráadásul a dzsúdózók rendezvényét afféle zsinórmértékként kezelik majd, s nemcsak a sportág hagyományos fellegváraiban, hanem Tokióban is, ahol jövőre – remélhetően – olimpiát rendeznek. A rendezők mindkét esetben nagyon alapos, percre pontos forgatókönyvet dolgoztak ki, amelybe olyan neves szakembert is bevontak az úszóknál, mint Merkely Béla professzor.

Legfrissebb hírek

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
14 órája

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
2025.07.31. 23:50

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
2025.07.30. 23:55

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
2025.07.29. 23:21

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
2025.07.28. 23:25

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
2025.07.25. 23:55
Ezek is érdekelhetik