Válogatott: a bolgárok szerint novemberben pótolhatjuk a meccset

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.04.06. 10:37
null
Kosztadinov szerint novemberben pótolhatjuk a mérkőzést (Fotó: AFP)
Emil Kosztadinov, a Bolgár Labdarúgó-szövetség alelnöke szerint még az idén megrendezik a Bulgária–Magyarország Nemzetek Ligája-playoff-mérkőzést, amit a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani.

 

A bolgár nemzeti együttes korábbi játékosa a trud.bg-nek elárulta, egyeztetnek arról, kell-e csökkenteni Georgi Dermendzsiev szövetségi kapitány fizetését a válsághelyzetre való tekintettel.

Mint ismert, az UEFA előbb márciusról júniusra halasztotta a válogatott mérkőzéseket, így a Bulgária–Magyarország összecsapást is, majd nemrég úgy döntött,ismét elhalasztja a találkozókat. Az új, tervezett időpont egyelőre nem ismert.

„Számítottam rá, hogy ismét halasztásra kerül sor – mondta Kosztadinov, aki tagja volt az 1994-es világbajnoki negyedik bolgár válogatottnak, amely a bronzmérkőzésen a svédektől kapott ki 4–0-ra. – Valószínűleg idén lejátsszák a mérkőzést, talán novemberben, de meg kell várni az UEFA hivatalos állásfoglalását.”

A részben budapesti rendezésű 2020-as Európa-bajnokságot már korábban elhalasztották, 2021-ben rendezik meg.

A magyar válogatott március 26-án Bulgária vendége lett volna Szófiában, majd a párharc győztese öt nappal később az izlandi–román összecsapás továbbjutóját fogadta volna, immár az Eb-részvételért.

Legfrissebb hírek

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

Magyar válogatott
2025.02.22. 12:19

„Nem szabad a pontkülönbségekkel foglalkoznunk” – a helyzet jó, de nem reménytelen

Kosárlabda
2025.02.08. 12:11

Pénteken kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott isztambuli NL-mérkőzésére

Magyar válogatott
2025.02.04. 21:12

Marco Rossi: Nikitschernek a Valladolid nem lehet cél, csupán egy kiindulási pont

Magyar válogatott
2025.01.30. 09:54

Ahogyan szoktuk: megvertük az olaszokat

Népsport
2025.01.18. 07:57

Kerkez Milos a világszint közelében

Légiósok
2025.01.10. 09:51

Marco Rossi: Bevallom, van bennem harag

Magyar válogatott
2024.12.31. 14:47
Ezek is érdekelhetik