U17-es vb: Kudarc? Tisztes helytállás? Realitás? – elemzés

Kudarc? Tisztes helytállás? Realitás?

Az U17-es brazíliai világbajnokságon szereplő korosztályos magyar válogatott teljesítményét több szemszögből vizsgálhatjuk, de kezdjük a tényekkel: a csapat egyetlen ponttal, hat gólt szerezve és kilencet kapva, győzelem nélkül, csoportja utolsó helyezettjeként búcsúzott a tornától. Tény, hogy a csapat mindhárom meccsén vezetett, ám az előnyt egyszer sem tudta megtartani, és a kapott gól után valamennyi találkozón annyira megrogyott, hogy két-három perc elteltével az ellenfél ismét kapuba talált.

A kudarc jelző ezzel együtt is erős kritika lenne, nem szabad elfelejteni, hogy a középiskolás fiúk világbajnokságon szerepeltek, méghozzá nem harminckettes, hanem huszonnégy csapatos mezőnyben. A magyar futball jelenlegi helyzetében és az utánpótláscsapataink közelmúltbeli eredményeit elnézve már az Európa-bajnoki részvételt is meg kell becsülni, a világbajnoki kijutást pedig hatványozottan, elvégre a magyarnál jóval magasabbra tartott európai futballkultúrák korosztályos válogatottjainak – Németország, Anglia, Portugália, Belgium – csak álom maradt Brazília. Ezzel együtt bőven lehet hiányérzet a játékosokban, a szakmai stábban, valamint a szurkolókban egyaránt.

A továbbjutást a gyenge pontjai és hiányosságai ellenére is kivívhatta volna a válogatott, ám az ismétlődően visszatérő hibáival saját sírját ásta meg. A gólokat tekintve kilencből nyolcat a második félidőben kapott a csapat, amely mentális és fizikai fáradtságról árulkodik. A fáradt testek rossz döntéseket hoztak, az egyéni hibákat pedig góllal büntette az ellenfél. Nigéria az egyéni képességeket, a dinamikát és a fizikumot kihasználva fárasztotta ki és helyezte nyomás alá a magyar együttest, Ausztrália a csapatjátékával, Ecuador viszont „csak” annyit tett, hogy berugdosta az ajándékba kapott gólpasszokat. Az első két csoportmeccsen a magyar válogatott a fordulás után rendkívül nehezen jött ki a szorításból, a letámadást alkalmazó ellenfelek ellen nem tudott építkezni, kevés helyzetet alakított ki, a nehezen megszerzett labdát pedig hamar eladta. Így újabb és újabb támadásokat vezetett az ellenfél, a csapat hosszú percekig üldözte a labdát, s ez felemésztette az energiát. Míg az első félidőben mindig volt egy láb vagy fej, amely tisztázott, a második játékrészben a nyomás előbb-utóbb egyéni hibát hozott. Kapott gól nélkül meccset nyerni már ezen a szinten is csak akkor lehet, ha a játékosok százból százszor hoznak jó döntést, ám ez a képesség most nem volt meg Preisinger Sándor szövetségi edző együttesében.

Ami a taktikát illeti: a csapat játékát az ellenfelekhez kellett igazítani, és mivel a gyorsabb, dinamikusabb és erősebb játékosok többnyire a másik oldalon szerepeltek, labdabirtoklásra építeni, valamint támadófutballt játszani rendkívül kockázatos lett volna. Maradt a stabil védekezésből indított kontrajáték, amely eredményre is vezetett – amíg a játékosok bírták erővel (az már az utánpótlásképzés kritikája, hogy miért kell a legtöbb korosztályban fizikai és gyorsaságbeli lemaradásról beszélni, és az elitkörtől felfelé miért kell nagyítóval keresni azokat az ellenfeleket, amelyek ellen legalább az egyéni paramétereket tekintve azonos szintről indulnak a magyar fiatalok). A fáradtság miatt idővel csökkent a figyelem, kiderült, hogy az utánpótlásbajnokik nem készítik fel a játékosokat a világeseményre. A magyar tehetségek nincsenek hozzászokva a kilencven percen keresztül tartó összpontosításhoz, így viszont esélyük sincs kapott gól nélkül lehozni a meccset az erősebb ellenféllel szemben. A helyzeteit többnyire jól használta ki az együttes, ám hiába szerzett meccsenként két gólt, ha két-három perc elegendő volt arra, hogy ugyanennyit kapjon. Ilyen kihagyás már ezen a szinten sem fér bele.

Ezzel együtt bármekkora csalódást is jelent a kiesés, a magyar futballnak jelentős előrelépést jelentene, ha a korosztályos csapatok hiányosságai rendre világbajnokságokon, esetleg Európa-bajnokságokon ütköznének ki – a legerősebb utánpótlás-válogatottak ellen. Ám amíg sokszor az elitkör vagy annak az előszobája jelenti a végállomást, az utánpótlás-bajnokságokban pedig az egyéni képzés helyett a célfutballra helyezik a hangsúlyt, addig hiába várunk a fejlődésére.

U17-ES VILÁGBAJNOKSÁG
A MAGYAR VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEI

NIGÉRIA–MAGYARORSZÁG 4–2 (1–2)
Goiania, Estádio Olímpico, 944 néző
MAGYARORSZÁG: Hegyi – Orosz, Balogh B., Horváth M., László D. – Kata – Komáromi, Ominger (Posztobányi), Kosznovszky (Zuigeber), Major (Baráth) – Németh A.
Gólszerző: Tijani (20., 85.), Ibrahim (79.), Adeniyi (81.), ill. Komáromi (3.), Major (28.)

Preisinger Sándor: – Több volt ebben a meccsben annál, mint amit a végeredmény mutat. Rengeteg pozitívum maradt meg bennem, de sajnos egyénileg és csapatszinten is hibáztunk. A csapat az első világbajnoki meccsét játszotta, ez kicsit meglátszott a fiúkon, főleg a támadójátékunkon, ott hiányzott a bátorság. A szervezett védekezésre továbbra is építhetünk, de a labdaszerzések utáni támadásokból többet kell kihoznunk, pontosabban kell futballoznunk, és akkor a következő meccseken is meglesz az esélyünk a győzelemre.

MAGYARORSZÁG–AUSZTRÁLIA 2–2 (2–0)
Goiania, Estádio Olímpico, 233 néző
MAGYARORSZÁG: Hegyi – Buna, Balogh B., Horváth M., László D. – Posztobányi (Kosznovszky) – Zuigeber (Major), Baráth P., Kata, Németh A. – Mester (Ominger)
Gólszerző: Baráth (14.), Zuigeber (20. – 11-esből), ill. Botic (69. – 11-esből), Watts (74.)

Preisinger Sándor: – A srácok kihajtották magukat, mindent beleadtak, és a kezünkben volt a meccs. Ez a különbség a világbajnokság s a többi utánpótlás-találkozó között: itt az ellenfél folyamatosan nyomás alá helyez minket, és végig koncentrálni kell, mert nagy iramban zajlanak a meccsek. Erre a hétköznapokban, a bajnokikon lehet felkészülni, máshol nem. A játékosok mindent elkövetnek, a szakmai stáb szintén, de ilyen irammal és ellenfelekkel ezek a srácok ezen a világbajnokságon találkoznak először.

ECUADOR–MAGYARORSZÁG 3–2 (0–0)
Goiania, Estádio Olímpico, 890 néző
MAGYARORSZÁG: Hegyi – Posztobányi, Balogh B., Horváth M. – Kata – Major (Kosznovszky), Baráth, Ominger (László D.), Komáromi – Molnár R. (Mester), Németh A.
Gólszerző: Vite (66.), Mercado (68.), Mina (86.), ill. Németh A. (50., 73.)

Preisinger Sándor: – Brutális képet kaptunk a világ futballjának fejlődéséről. Ilyenkor elhelyezhetjük magunkat a térképen, és fel kell ismernünk a hiányosságokat, amelyekkel küzdünk. Ha ezek felszínre kerülnek, nem megsértődni kell, hanem azon dolgozni, hogy csökkentsük a lemaradást. Szisztematikus munkával el kell kezdeni felzárkózni, és ez csak a mindennapi munka során lehetséges. Nem én akarom megmondani, milyen módszer lenne a célravezető, de a lemaradás tényét mindenkinek el kell fogadnia.