„Mi volt a meccsen, fiam?” – „Apa, hát győztünk!”

Már a stadionhoz közeledve szívderítő látvány volt, ahogy a Népligetbe egymás után érkeztek az ország különböző pontjairól, de még a határon túlról is az autóbuszok – Dunaszerdahelyről, Pannonhalmáról, Vácról –, és lekászálódtak róluk a „csipet csapatok” dobokkal, zászlókkal, felfújható tapsolókkal és dudákkal felszerelkezve. Az első félidőben olyan „tülkölést” rendeztek, amit a dél-afrikai vuvuzelások is megirigyelnének. A 45. percben a hangosbemondó kénytelen volt rájuk szólni, mert az UEFA „zárt kapus mérkőzésre” vonatkozó előírásai szerint ez nem megengedett – érdekes, hogy ez majdnem egy félidő után derült ki…

Az M4 Sport a meccset megelőző napon sugárzott egy riportot az egyik vidéki iskolából, ahol az elvileg zárt kapus, a gyakorlatban több mint tízezer, 14 éves vagy annál fiatalabb gyerkőc előtt megrendezendő Eb-selejtezőre tartottak főpróbát. A tanár elmondta, „nektek kell pótolni a hiányzó felnőtteket, nektek kell támogatni a csapatot, ti lesztek a szurkolótábor.”

Tíz év múlva alighanem közülük (is) kerülnek ki a jövő válogatott labdarúgói, akkor is ők pótolják majd a felnőtteket. Ezért volt különösen fontos ez a találkozó, még a három pontnál is sokkal fontosabb. Hogy a lelátón ülő ifjonc, aki talán még sosem járt a válogatott meccsén, amikor hazamegy az egész napos utazás, a megtett több mint ötszáz kilométer után mondjuk Nyírszőlősre (onnan is érkezett egy busznyi gyerek), milyen élményekkel teszi, megfogalmazódik-e benne, hogy „igen, én is szeretnék futballista lenni”. És hogyan fogadják a szülők, mert ha azt kapja meg otthon egy sikertelen meccs után, hogy „édes fiam, ezért aztán kár volt Pestre menned”, akkor őt könnyen elveszítheti a magyar labdarúgás, legközelebb talán már a tévében sem nézi meg a csapatot.

Az azeriek ellen főleg Szoboszlai Dominiknak voltak olyan megmozdulásai a pályán, amitől talpra ugorhattak a gyerekek a lelátón, például amikor átemeléssel próbálkozott vagy bemutatott egy megkerülős cselt (nem véletlenül kapott nagy tapsot a lecserélésekor is), persze a válogatottban először eredményes Korhut Mihály távoli gólja is megmaradhat szép emlékként.

Sokkal több sajnos nem, de a spliti rémálom után sokkal többre nem is lehetett számítani. Marco Rossi szövetségi kapitány már a meccs előtt tett utalást arra nézve, hogy kudarc esetén akár be is fejeződhet az ő időszaka a válogatottnál, ami azért lenne mélyütés, mert a hullámzó teljesítmény ellenére Rossi irányítása alatt az elmúlt egy évben egyértelműen fejlődött a csapat. Az a hitehagyott társaság, amelyet tavaly nyáron Georges Leekensnél láthattunk, nem lett volna képes arra, hogy ebben a csoportban két fordulóval a selejtezősorozat vége előtt továbbjutásra álljon. A vasárnapi győzelem azért volt létfontosságú, hogy az a fejlődési folyamat, ami az olasz kapitánynál elkezdődött, folytatódhasson. Ezért is igaz, ez a meccs többről szólt, mint a három pont megszerzése.

Azt, hogy nem játszottunk igazán jól, mindenki látta, sajnos ziccerekig is alig jutottunk el, a kaput eltaláló hat lövés is vérszegénynek mondható Azerbajdzsán ellen hazai pályán (az azeriek otthonában hét lövésből értük el a három gólunkat). Mint ahogy azt is látta mindenki – leszámítva az Eb-selejtező holland játékvezetőjét –, hogy az azeriek a mérkőzés végén szabályos gólt szereztek. Viszont ez az, ami utólag már semmit sem számít, mint ahogy azok az ítéletek sem, amelyeknél a mi kárunkra tévedtek a játékvezetők az előző meccseken. Emlékezhetünk, négy évvel ezelőtt Feröer ellen is úgy nyertünk itthon, hogy a vendégek számon kértek egy elmaradt tizenegyest a játékvezetőn, de amikor az Eb-n örömittasan meneteltek a magyar drukkerek Marseille utcáin, azzal már senki sem foglalkozott.

Az azeriek elleni, kínkeservvel megnyert mérkőzés is csak felértékeli az év első felében elért eredményeket, a horvátok és a walesiek elleni győzelmet, vagy éppen a viszonylag simán, 3–1-re megnyert azerbajdzsáni találkozót. Azt ugyanis egy pillanatra sem szabad elfelejteni, hogy a magyar válogatott a tavaszi teljesítményének köszönhetően utazhat úgy Walesbe, hogy győzelem estén kijut az Európa-bajnokságra. Ezzel a magyar csapat ebben a csoportban, melyben három válogatottban is jóval több topligás játékos futballozik, mint nálunk, eddig minden realitást felülírt, már csak azért is, mert jelenleg az egyetlen csapat Európában, amelyet a 4. kalapból sorsoltak a selejtezők előtt, mégis továbbjutásra áll.

Csak ez számít. Amióta Marco Rossi átvette a csapat irányítását, azért dolgozott, azért készítette fel immár 14 mérkőzésre a csapatot, hogy legyen egy, amely mindenről dönt, egy, aminek a megnyerésével teljesül az álom, a részben hazai rendezésű Eb-n való szereplés. Novemberben eljön az az egy meccs (ami egyébként még lehet több is, mert ha nem sikerül az Eb-selejtezőn keresztül kijutni, akkor jelen állás szerint a Nemzetek Ligájának köszönhetően a rájátszásban szerepelhetünk), négy nappal egy másik régóta várt esemény, az új Puskás Aréna átadása, a Magyarország–Uruguay találkozó után. Persze, Walesben kell még egy csoda, de már csak egy kell…

Ez számít, meg az, hogy az Azerbajdzsán ellen kilátogató gyerekek a siker jóleső érzésével térhettek haza, azzal az érzéssel, hogy a dudák fújásával, a vékony, de annál lelkesebb hangon „zúgó” „Ria, ria, Hungária!” kiáltással ők is hozzá tudtak tenni valamit az eredményhez. Őket kevésbé érdekli a mutatott játék vagy az, hogy a legutóbb négy mérkőzésen csak három gólt szereztünk (ebből egyet sem a csatáraink lőttek) és hetet kaptunk vagy hogy Azerbajdzsán csak a 109. a világranglistán és a holland játékvezető sorsdöntő ítéletével sem foglalkoznak különösebben. Őket az érdekli, ha otthon megkérdezik, „Na mi volt Pesten?” – azt tudják mondani: „Apa, hát győztünk!”

Most tényleg ez a legfontosabb!

EB-SELEJTEZŐK
8. FORDULÓ
E-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–Azerbajdzsán 1–0 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna, 15 000 néző.Vezette: Higler (holland)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lovrencsics G., Orbán, Baráth, Korhut – Vida M. – Dzsudzsák (Nagy Dominik, 71.), Szoboszlai (Holman, 76.), Kovács I. (Sigér, 86.), Sallai R. – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Azerbajdzsán: Balayev – Pashaev, B. Hüseynov, Mustafazada, Rahimov – Israfilov, Qarayev, Richard (A. Abdullayev, 58.) – Ramazanov (Renat Dadasov, 85.), Sheydaev, Khalilzade (J. Hüseynov, 66.). Szövetségi kapitány: Nikola Jurcevic
Gólszerző: Korhut (10.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!