Válogatott: A legfontosabb, hogy hétfőn nyerjünk – Sigér

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2019.09.06. 09:09
null
Sigér Dávid örül, hogy bemutatkozhatott, de nem felhőtlenül boldog (Fotó: Szabó Miklós)
A válogatott három újoncot is avatott a Montenegró–Magyarország (2–1) felkészülési mérkőzésen, Gazdag Dániel, Sigér Dávid, valamint Ferenczi János is először lépett pályára címeres mezben.

 

„Amikor pályára léptem, valami olyasmi járt a fejemben, hogy»Úristen, ezt is megéltem!«– mondta a lefújás után Sigér Dávid, a Ferencváros középpályása, akia magyar A-válogatott történetének 1000. játékosa lett. – Nagy élmények értek az utóbbi időben, amelyeket egyfelől nem könnyű feldolgozni, másfelől pont ezért dolgozom keményen napról napra. Bízom benne, hogy kiérdemeltem a válogatott mezt, és nem véletlenül viselhettem, mert óriásimegtiszteltetést jelentett. Hogy én voltam az ezredik válogatott játékos? Tömő Attila csapatmenedzserünk előre gratulált, amikor a szünetben a cseréhez készülődtem. Sok sikert kívánt, mondta, hogy most ne ezzel foglalkozzam, biztatott, hogy jól megy majd a játék. Örülök, hogy lejátszottam az első válogatott meccsemet, de az eredmény miatt nem felhőtlen az örömöm. Ám a legfontosabb, hogy hétfőn nyerjünk Szlovákia ellen.”

A Ferencváros középpályásához hasonlóan Ferenczi János is Podgoricában debütált a magyar válogatottban.

Nagyszerű érzés volt beállni, álmom vált valóra, de nem így terveztem a meccset. A

teljesítményemmel és a végeredménnyel sem lehetek elégedett – fogalmazott a DVSC bal oldali hátvédje. – Nem voltam idegesebb, mint bármelyik másik meccs előtt, de valamiért mégsem sikerültek a passzok és a megoldások, lesz mit kijavítani. A döntetlen ezzel együtt reálisabb lett volna. Jól kezdtünk, és bár a hazaiak egyenlítő gólja után kiegyenlítetté vált a mérkőzés, a második montenegrói gólt megelőzhettük volna.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MONTENEGRÓ–MAGYARORSZÁG 2–1
(1–1)
Podgorica, Városi Stadion, 3370 néző. Vezette: Mecskarovszki (északmacedón)
Montenegró:
M. Mijatovics (D. Petkovics, a szünetben) – Marusics (Mugosa, 55.), M. Szimics (Lagator, 66.), Tomasevics, Radunovics – N. Vukcsevics (B. Jankovics, 77.) – Boljevics, Koszovics (Hocsko, 59.), V. Szavicsevics, Haksabanovics (Jovovics, 72.) – Becsiraj. Szövetségi kapitány: Faruk Hadzibegic
Magyarország: Dibusz – Bese, Lang, Baráth (Orbán, a szünetben), Korhut (Ferenczi J., 61.) – Gazdag (Kovács I., a szünetben), Kleinheisler (Sigér, a szünetben) – Németh K., Holman, Nagy D. (Dzsudzsák, 68.) – Holender (Varga R., 64.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Koszovics (32.), Mugosa (75. – 11-esből), ill. Holender (2.)

A TALÁLKOZÓRÓL IDE KATTINTVA OLVASHAT BŐVEBBEN!

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósította: Babják Bence és Szabó Miklós (fotó)

Legfrissebb hírek

Ferenczi János: Ha kell, a stadionból is kirúgjuk a labdát!

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 09:33

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01

Válogatott: Nagy Ádámmal ilyen még sosem fordult elő; most jöhet el Balogh Botond ideje

Magyar válogatott
2025.05.21. 14:59

Sigér Dávid bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
2025.05.13. 12:34

Gól nélküli döntetlennel tért vissza a Sepsi kispadjára László Csaba

Minden más foci
2025.05.02. 18:29

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
2025.03.28. 13:45

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11
Ezek is érdekelhetik