Guttmann Béla jött, látott, győzött – és távozott

Tudjuk, hogy 1961-ben és 1962-ben – a Barcelonát, illetve a Real Madridot felülmúlva a fináléban – diadalra vezette a Bajnokcsapatok Európa-kupájában a Benficát. Tudjuk, hogy távoztában (nem kapta meg a kért jutalmat) „elátkozta” a lisszaboni klubot, amelynek játékosai azóta sem foghatták kézbe a nemes trófeát. Tudjuk, hogy a futball világvándoraként 12 ország több mint húsz csapatánál edzősködött. Tudjuk, hogy két évnél tovább egyetlen klubnál sem időzött egyhuzamban (a Benfica a kivétel, amelynél három idényt töltött egymás után). Tudjuk, hogy a Sao Paulo FC-nél dolgozva ő tökéletesítette a 4–2–4-es hadrendet, amelyet az 1958-ban vb-t nyerő brazil válogatott is alkalmazott. Tudjuk, hogy nemrégiben a France Football minden idők legjobb ötven futballedzője közé választotta. És igen, tudjuk, hogy nem mindennapi pályafutását itthon még senki sem foglalta könyvbe, ellenben az elmúlt négy esztendőben két külföldi szerző (Detlev Claussen, David Bolchover) Guttmannról szóló kötetét is kiadták Magyarországon. (Hazai forrásnak megmaradt a Régi gólok, edzősorsok című könyv, amelyben Hámori Tibor mintegy negyven oldalt szentelt a neki a 70-es évek végén Bécsben nyilatkozó trénernek.)

De vajon hányan tudják, hogy első sikerét éppen nyolcvan esztendeje az Újpesttel aratta?

Vélhetően nagyon kevesen, mert a nemzetközi vonatkozású kalandok és győzelmek árnyékba vonják edzői útjának első szakaszát, holott már akkor is ugyanaz a később megismert alak sejlett fel: presztízsére érzékeny, hiú, önmagával, a játékosokkal és a vezetőkkel szemben is igényes, szívbaj nélkül bármikor csapatot váltó figura lépdelt az eljövendő sikerek felé. Az újpesti sztori is vérbeli guttmannos történet: 1938 szeptemberében jött, látott, győzött – és távozott. De a jövetelének háttere sem hétköznapi.

A lila-fehéreket Sternberg László irányította, aki három nyertes bajnoki után rossz hírt kapott Amerikából: rokonainál tartózkodó felesége súlyosan megbetegedett, ő pedig rögtön kérte szerződése felbontását. A vezetőség nem gördített akadályt távozása elé, ugyanakkor mielőbb meg kellett találnia az utódot. Hamarosan meg is lelték.

Guttmann kétéves hollandiai kitérő után 1937-ben újra leült az akkor másodosztályú Hakoah Wien kispadjára, és a tavaszi szezon elején a tabella élén álltak a bécsiek. Kezdett körvonalazódni a feljutás, ám a hitleri stratégia közbeszólt. Németország 1938 márciusában bekebelezte Ausztriát, a zsidó klubot feloszlatták, Guttman pedig meg sem állt Budapestig. Vagyis közvetve az Anschluss oldotta meg az újpesti vezetők gondjait: a 39 éves új tréner hóna alatt egy pár futballcipővel szeptember 20-án mutatkozott be az öltözőben, és egyértelműen fogalmazott: „Fiúk! Nem mesélni jöttem magukhoz, hanem dolgozni. Az a kérésem, ne úgy fogadjanak engem, mint egy őrmestert, hanem úgy, mint öreg kollégájukat. (...) Egyvalamit kívánok maguktól: azt, hogy minden mérkőzésen 90 percig játsszanak. Nálam lehet rosszul játszani, azért nem haragszom, mert tudom, hogy a játékos nem gép. De azt nem szeretem, ha a csapat meccs közben pihen, vagy pláne leáll.”

Első alkalommal Szolnokon dirigálta a társaságot, amely 4500 néző előtt 3:0-ra nyert. Ez volt a sikersztori prológusa, merthogy 1935 után ismét felért a csúcsra az Újpest: 26 mérkőzéséből kettőt vesztett el, négyszer döntetlent játszott, 107 gólt szerzett, 26-ot kapott, 44 pontot gyűjtött – eggyel többet, mint a második Ferencváros. Érdekesség, hogy két közvetlen vetélytársát, a Fradit és a Hungáriát (amely 6:1-re verte el!) egyszer sem tudta legyőzni, mégis révbe ért. A 23 éves Zsengellér Gyula 56 gólt rámolt be az ellenfelek kapujába, egyúttal rekordot döntött, azóta is csak Deák Ferenc előzi meg: 1945–46-ban 66 (34 mérkőzés), 1948–49-ben 59 gól (30) szerepelt Bamba neve mellett.

De még nem volt vége!

Ahogy Guttmann később fogalmazott, játékosai igazából a bajnoki cím birtokában nyugodtak meg, és a Közép-európai Kupában még jobb teljesítményt nyújtottak. A negyeddöntőben az olasz AS Ambrosiana-Interen, a fináléba jutásért a jugoszláv Beogradski SK-n hámozta át magát az Újpest. A belgrádi első meccs előtt Guttmann váratlan „ajánlattal” fordult az újságírókhoz: „Ha holnap egy góllal megverjük a BSK-t, vagy akárcsak döntetlent érünk el, felhatalmazom szerkesztő urat, hogy a nevemet kis »g«-betűvel írja. Sőt azért sem fogok haragudni, ha kihagyja belőle az »u«-betűt.” Miután együttese 4:2-re kikapott, megúszta a névváltoztatást, és az olvasóknak sem kellett értetlenkedniük a „gtmann” miatt, ellenben egy hét múltán örömmel böngészték a visszavágóról tudósító újságokat, amelyek 7:1-es győzelemről számoltak be.

A másik ágon a Ferencváros küzdötte el magát a fináléig, azaz magyar házi döntőt rendeztek, és az Újpest pótolta a bajnokságban mulasztottakat: az első meccsen már tíz perc után 2:0-ra vezetett az Üllői úton, végül 4:1-re ütötte ki a zöld-fehéreket. A július 30-i visszavágón viszont a Fradi lépett meg 2:0-ra az első félidőben, de nem sikerült megakadályoznia, hogy a bajnoki cím mellé a KK-győzelmet is odatűzhessék a lilák. (Részletek: Népsport, 2019. július 22.)

A duplázás titkát keresők kíváncsiságát igyekezett kielégíteni Guttmann. Elsőként azt emelte ki, hogy sikerült megnyernie a játékosokat, barátjuk, nem pedig uruk-parancsolójuk lett. Az első két hét után teljes cselekvési szabadságot kért és kapott, a csapat-összeállításnál ő mondta ki a végső szót. Hirtelen nem vezethette be az általa előnyben részesített angol rendszert, ám ettől még angol szellemben futballoztak, „rengeteg keresztlabdával, lehetőleg egyből, fölös mozdulatok, fölös pepecselés, fölös cselezések nélkül”. Megemlítette a játékosok egymáshoz fűződő jó viszonyát, a példamutató csapategységet, korábban, a bajnoki cím megszerzése után pedig így nyilatkozott: „A csorbítatlan testi erő, az ép idegek: csak ez a két tényező együtt eredményezhet oly egyenletes teljesítményt, amilyent csapatom különösen tavasszal nyújtott.”

Nagy megdöbbenést váltott ki, hogy néhány nappal a KK-siker után Guttmann távozásáról cikkeztek az újságok. A Sporthírlap augusztus 5-én már tényként közölte, hogy nem marad, és rendkívül előnyös külföldi szerződést emlegetett. „Az edző maga is kijelentette többször, hogy nagyon szívesen maradna, a rajta kívül álló körülmények azonban arra kényszerítették, hogy külföldön tájékozódjék” – volt olvasható a lapban, amely augusztus 23-i számában arról számolt be, hogy Aschner Lipót, az Egyesült Izzók vezérigazgatója, az Újpest elnöke igyekezett elérni, hogy Guttmann mégis maradjon, de nem járt sikerrel: „Guttmann közölte, hogy olyan kényszerítő körülmények forognak fenn, amelyek teljesen kizárttá teszik maradását.”

Nem tudni, hogy a második zsidótörvénynek lehetett-e szerepe a váratlan fordulatban, mindenesetre augusztus 29-én búcsúztatták el a sikerkovácsot, újra megemlítve, hogy külföldre távozik – ám erre azóta sincs bizonyíték. Egy 1939. decemberi cikkben még felbukkant a neve, miután feltűnt a Hungária kávéházi törzsasztalánál – aztán nagy csend. Egészen 1945 márciusáig nem írtak róla, ekkor egy Népszavában feladott hirdetésben Dicker Mihály, az Újpest intézője kereste Guttmannt, hogy sürgősen jelentkezzen.

Világháborúnyi idő telt el addig.