MLSZ: Sándor György nagy segítségemre lesz – Gera

Vágólapra másolva!
2019.07.12. 07:46
null
A korábban az Újpestben is futballozó Sándor György lesz Gera Zoltán segítője az U21-esválogatottnál (Fotó: mlsz.hu)
Szerdán az NB II-es Csákvár labdarúgócsapata jelentette be, hogy Sándor György felhagy a labdarúgással és az U21-es válogatottnál Gera Zoltán szövetségi edző segítője, másodedzője lesz. Az MLSZ csütörtök este közölte honlapján, hogy Gera Zoltán Sándor Györgyöt kérte fel segítőjének, akivel egyszerre végezték el az MLSZ A-B licences edzői tanfolyamát.

 

„Gyuriról korábban is tudtam, hogy nagyon profi szemléletű labdarúgó –nyilatkozta az U21-es válogatottat irányító Gera Zoltán segítőjéről, Sándor Györgyről azmlsz.hu-nak.–Az edzői képzés során az is kiderült számomra, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk a futballról, a hozzáállásunk is hasonló, és emberileg is kitűnően kijövünk egymással. Ő is most fejezte be a pályafutását, így azt gondolom, nagy segítségemre lesz abban, hogy a játékosok keményen vegyék a munkát, de ugyanakkor a hangulat is jó legyen a csapatnál”.

Sándor György 2004-ben az Újpest FC-ben mutatkozott beaz NB I-ben (előtte Kiskőrösön, a BVSC-ben és az Újpest fiókcsapatában, az Újpest FC-Fótban futballozott), majd a Győri ETO, a Videoton FC és a Puskás Akadémia játékosa volt az első osztályban, dejátszott Angliában, Bulgáriában, Szaúd-Arábiában és Ausztráliábanis. A legutóbbi két idényben az NB II-ben szereplő Csákvár alapembere volt. Aválogatottban kilenc alkalommallépett pályára.

Talán mondanom sem kell, hogy Zolit mindig is nagyon nagyra tartottam – nyilatkozta Sándor György. – Kétség sem fér hozzá, hogy az utóbbi évtizedek egyik legmeghatározóbb magyar labdarúgója, így már az is óriási dolog számomra, hogy ő kért fel erre a feladatra.Ezen felül a magyar válogatott sikeréért dolgozni a legnagyobb megtiszteltetés, ami érheti az embert – akár játékosként, akár stábtagként. Éppen ezért nagyon hálás vagyok Gera Zolinak és az MLSZ-nek is a belém vetett bizalomért, amit minden erőmmel és tudásommal bizonyítani szeretnék, hogy megérdemlek. A feladat persze óriási felelősséget is jelent, de bízom benne, hogy a szövetségi edző irányításával és a stábtagok segítségével sikeres lesz a csapat.

Gera Zoltánstábjának kialakítása jelenleg is zajlik, amint véglegessé válik a szakember névsora, elérhető lesz az mlsz.hu-n – tette hozzá a szövetség.

Legfrissebb hírek

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
5 órája

Felavatták a Csepel SC megújult épületszárnyát

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 10:46

Büntetett az MLSZ a múlt heti kupa- és a bajnoki fordulók után

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 20:46

Egy nap alatt elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar–örmény vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.09.23. 13:52

Reagált az MLSZ: nem volt és nincs is vita a kupalebonyolítás kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 08:48

NB I: csökkent a legnagyobb és a legkisebb költségvetésű klubok közötti különbség

Labdarúgó NB I
2025.09.18. 10:44

Mol Magyar Kupa: méltatlankodnak a kis csapatok, oda a biztos pályaelőny

Labdarúgó NB I
2025.09.18. 09:03

Hétfőn kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott örmények elleni vb-selejtezőjére

Magyar válogatott
2025.09.17. 17:50
Ezek is érdekelhetik