Magyar–horvát: Kikaptak a magyarok, de nem játszottak rosszul – Dalic

POLGÁR LÁSZLÓ (Zágráb)POLGÁR LÁSZLÓ (Zágráb)
Vágólapra másolva!
2019.03.22. 18:39
null
Zlatko Dalic óvatosságra int a mieink elleni mérkőzés előtt (Fotó: AFP)
Zlatko Dalic, a horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya péntek délután, már a zágrábi felszállás előtt – Budapest felé tartván – osztotta meg véleményét az Azerbajdzsán elleni 2–1-es győztes Eb-selejtezőről, no és immár a magyar nemzeti együttes elleni találkozójukról.

 

„Nézzék, azt kell mondjam, ma még elégedettebbek vagyok azzal, hogy sikerült legyőznünk Azerbajdzsánt – így az 52 esztendős kapitány. – Kilencven percen át türelmesen építkezve tudtunk győzni úgy, hogy az ellenfél vezető gólja után még nehezebb dolgunk volt. Most már abban reménykedhetünk, hogy Marcelo Brozovic, Ante Rebic és Dejan Lovren is visszatérhet, velük azért még inkább erősebbek lehetünk a magyarok ellen.”

Dalic kitart azon véleménye mellett, hogy továbbra is roppantmód oda kell figyelniük, a budapesti mérkőzés ugyanis egyáltalán nem lefutott.

„Magyarország ugyan kikapott a szlovákoktól az első meccsén, de nem játszott rosszul. Igenis jó csapat a magyar, emellett forró hangulatú stadion vár minket, és pihenésre sincs túlzottan sok időnk. Persze erre fölösleges is hivatkozunk, hiszen jó néhány játékosunk klubjában a bajnokság mellett a nemzetközi kupákban is érdekelt, és háromnaponta meccset játszik, és a magyarok is csütörtökön játszottak Szlovákiával.”

A varasdi lakosú kapitány – aki így autópályán még Zágrábnál is közelebb él a magyar fővároshoz – az esélyekről is nyilatkozott.

„Elfogadom, hogy minket tartanak esélyesnek, de éppen azért azt is érezzük, hogy az ellenfelek saját imázsukat velünk szebben szeretnék még inkább építeni. Természetes, hogy a vébémásodik ellen még inkább bizonyítani akarnak, ugyanakkor mi is tisztában vagyunk a saját képességeinkkel. Jók vagyunk, erre példa lehet, hogy az azeriek ellen négyen debütáltak a válogatottunkban, és nyerni tudtunk. Ma már nincs persze könnyű ellenfél, ennek tudatában készülünk a budapesti találkozóra.”

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
E-CSOPORT
Március 24., vasárnap
15.00:
Wales–Szlovákia (Tv: Sport2)
18.00:
MAGYARORSZÁG–Horvátország (Tv: M4 Sport)

A 25+2 FŐS HORVÁT KERET

KAPUSOK: Lovre Kalinic (Aston Villa – Anglia), Dominik Livakovic (Dinamo Zagreb), Simon Sluga (HNK Rijeka)
VÉDŐK: Domagoj Vida (Besiktas – Törökország), Dejan Lovren (Liverpool FC – Anglia), Tin Jedvaj (Bayer Leverkusen – Németország), Duje Caleta-Car (Olympique Marseille – Franciaország), Antonio Milic (Anderlecht – Belgium), Borna Barisic (Rangers FC – Skócia), Marin Leovac (Dinamo Zagreb), Karlo Bartolec (FC Nordsjaelland – Dánia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Luka Modric (Real Madrid – Spanyolország), Ivan Rakitic (FC Barcelona – Spanyolország), Mateo Kovacic (Chelsea – Anglia), Milan Badelj (Lazio – Olaszország), Marcelo Brozovic (Internazionale – Olaszország), Marko Rog (Sevilla – Spanyolország), Mario Pasalic (Atalanta – Olaszország), Filip Bradaric (Cagliari – Olaszország)
TÁMADÓK: Ivan Perisic (Internazionale – Olaszország), Andrej Kramaric (Hoffenheim – Németország), Ante Rebic (Eintracht Frankfurt – Németország), Nikola Vlasic (CSZKA Moszkva – Oroszország), Josip Brekalo (Wolfsburg – Németország), Bruno Petkovic (Dinamo Zagreb)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szlovákia 1 1 2–0 +2 3
2. Horvátország 1 1 2–1 +1 3
3. Wales 0
0–0 0 0
4. Azerbajdzsán 1 1 1–2 –1 0
5. MAGYARORSZÁG 1 1 0–2 –2 0

 

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
1 órája

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

Újjáépítik a zágrábi Maksimir Stadiont

Minden más foci
2025.02.22. 14:07

Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

Magyar válogatott
2025.02.22. 12:19

„Nem szabad a pontkülönbségekkel foglalkoznunk” – a helyzet jó, de nem reménytelen

Kosárlabda
2025.02.08. 12:11

Marco Rossi: Nikitschernek a Valladolid nem lehet cél, csupán egy kiindulási pont

Magyar válogatott
2025.01.30. 09:54

Megbüntették a horvát és az északmacedón szövetséget a kézi-vb-n történt botrány miatt

Kézilabda
2025.01.18. 21:24

Ahogyan szoktuk: megvertük az olaszokat

Népsport
2025.01.18. 07:57
Ezek is érdekelhetik