„Beszélj nyugodtan magyarul!” Csak az a meccs ne lett volna…

Nagyon sok szempontból meg lehetne közelíteni a szlovákok elleni Eb-selejtezőt, mert tetszik, nem tetszik, itt többről van szó, mint puszta sporteseményről, a magyar labdarúgás régóta jóval többről szól, mint hogy 22 játékos fut a labda után.

Sajnos azonban minden mögöttes tartalmat elhomályosít a játék minősége, az a tény, hogy nem tudtuk felülírni a papírformát, a szlovákok jobbak voltak, megérdemelten győztek. Lehetne itt boncolgatni az okokat napestig, de fölösleges, mert igazából az érvényesült, amire már a mérkőzés előtti elemzésünkben is rámutattunk: ha a labdavesztéseink számát nem tudjuk jelentősen csökkenteni az őszi összecsapásokhoz képest és nem tudjuk gólhelyzetet teremtő passzokkal ellátni a támadókat, akkor nincs miről beszélni.

A labdavesztésekre Marco Rossi is kitért a meccs utáni sajtótájékoztatóján. Reményét fejezte ki, hogy tudunk ezen a területen javulni, ám azt is megemlítette, hogy a két gárda közti képességbeli különbségek döntöttek. Talán ezért sem fordult el a csapattól a vereség után sem a nagy számú magyar tábor és a Himnuszt is együtt énekelték a drukkerek a fiúkkal a lefújás után, mert érezték, hogy együttesünk nagyjából ennyit tud – képes jó periódusokra, de hibák és sok labdavesztés nélküli játékra ilyen szintű ellenféllel szemben nem. Persze ha az ellenfél alulmúlja önmagát, akkor lehet némi esélyünk, azonban ha nem tudunk fontos játékelemekben hirtelen szintet lépni, akkor Horvátország és Wales ellen sem számíthatunk sok jóra.

Milyen érdekes az élet, itt van ez a szlovák válogatott, egy több mint ötmilliós országban, és az elmúlt két és fél évben egyetlenegyszer játszott majdnem telt ház, 18 ezer néző előtt, 2016 szeptemberében, Anglia ellen, amikor gyaníthatóan sok vendégdrukker érkezett, illetve a helyiek nagy része is éppen az angolok miatt váltott belépőt. Csütörtökön 14 ezren látták a meccset, nagyjából annyian, mint a Groupama Arénában az ősszel a fehérorosz BATE Boriszov Vidi elleni vendégjátékát az Európa-ligában...

Ha nekünk ilyen, topligás ászokból álló válogatottunk lenne, mint Szlovákiának, alighanem a Groupama Aréna sokszorosa is gyakran megtelne. Eközben Szlovákiában úton-útfélen azt hallottuk, hogy az emberek nem is a labdarúgást, hanem a jégkorongot szeretik a legjobban. Valamit mégis mesterien csinálnak a futballban, ha ilyen játékosokat tudnak időről időre kinevelni és topligákba értékesíteni, mint Hamsík, Kucka, vagy a fiatalabb generáció tagjai, mint Duda, Skriniar vagy Lobotka.

Továbbá azt is le kell szögezni, már a keddi sajtótájékoztatótól kezdve az volt az érzésünk, hogy ezek a szlovák fiúk – ideértve a végtelenül udvarias, a sajtóeseményen mindenkivel, így a magyar újságírókkal is egyenként kezet rázó, végig mosolygós cseh szövetségi kapitányt, Pavel Hapalt is – tényleg komolyan vesznek minket, egy pillanatig sem becsültek le, valóban tartottak tőlünk. Marek Hamsík is perceken keresztül méltatta a meccs előtt a magyar csapatot, szurkolóinkat, és érződött a szavain, hogy ez nemcsak kötelező udvariasság. Amúgy is példaértékű Hamsík személyisége, az, hogy sztárallűrök nélkül mindig önmagát adja. Jó kedélyűen, kötetlenül beszélgetett hosszú percekig a felvidéki magyar kollégákkal, majd amikor felment a pályára, hidegvérű profiként tette a dolgát.

És nemcsak Hamsíkot, hanem a szlovák vendéglátást is ki kell emelnünk. A szövetség vezetői maximálisan segítették a munkánkat, de bárhova mentünk, mindenhol érdeklődő, segítőkész emberekkel találkoztunk a benzinkutastól a szállodai recepcióson át a bolti pénztárosig, és nemcsak a felvidéki magyarok, hanem a szlovákok is nagyon barátságosak voltak. Ahogyan arról korábbi cikkünkben is írtunk, a hétköznapok szintjén nyoma sincs Szlovákiában a magyarellenességnek. A szlovákok edzésén például az egyik biztonsági ember mondta, amikor angolul fordultam hozzá, hogy bár ő szlovák, beszéljek nyugodtan magyarul, mert azt jobban érti.

A stadionban „persze” volt azért kölcsönös mutogatás és a felvidékiek felé repültek a műanyag poharak, de olyan ellenséges fogadtatásról, mint amilyennel mondjuk a másik szomszédnál, Bukarestben lehet találkozni, szó sem volt.

Végezetül hadd szóljunk a felvidéki magyarságról, mert miattuk fájó igazán a tegnapi vereség. Otthon, amikor bármilyen eseményen felhangzanak a Nélküled sorai, sokan valószínűleg nem is érthetik a lényeget (ahogy a szöveg is mondja), mert sosem élték azt meg („nem éltél nehéz éveket”), hogy korlátozni akarják őket anyanyelvük szabad használatában, kultúrájuk és hagyományaik ápolásában. Éppen ezért annak, aki a határon túl, Erdélyben vagy Felvidéken született, teljesen másképp szól az „Annyi mindent kéne még elmondanom/ S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom.” Erdélyben a csíksomlyói búcsú alkalmával a nyolcvanéves aggastyánok is megmásszák a hegyet, kimennek a nyeregbe és könnyes szemmel mondják a miatyánkot, több százezer másik magyarral együtt. A felvidékiek pedig a meccseken élik meg magyarságtudatukat, és kiabálják bele az éterbe, hogy ők bizony büszke magyarok. Anyaországiként ezt nehéz megérteni, ám aki idejön, az ráébredhet. Ezért is bosszantó az a tegnapi (mi szempontunkból) 0–2, de az élet megy tovább, vasárnap jönnek a horvátok…

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, E-CSOPORT
Szlovákia–Magyarország 2–0 (1–0)
Nagyszombat, City Arena, 14 235 néző. V: Bezborodov (orosz)
Szlovákia: Dúbravka – Pekarík, Skriniar, Vavro, Hancko – Kucka, Lobotka – Hamsík, Duda (Safranko, 87.), Rusnák (Michalík, 93.) – Mak (Stoch, 79.). Szövetségi kapitány: Pavel Hapal
Magyarország: Gulácsi – Lang (Holender, 81.), Orbán, Kádár – Lovrencsics G., Kalmár (Dzsudzsák, 61.), Nagy Á., Korhut – Kleinheisler (Szoboszlai, 55.), Kovács I. – Szalai. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
G: Duda (42.), Rusnák (85.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Horvátország–Azerbajdzsán 2–1