Rossi: Reméltem, hogy a kritikára jól reagálnak a játékosok

– Melyik volt önnek az év legszebb napja?
– A legszebb az volt, amikor… – vett egy mély levegőt a Nemzeti Sportnak és a Képes Sportnak az egyik belvárosi szállodában interjút adó Marco Rossi. – Bocsánat, egyet képtelen vagyok kiemelni. Hála istennek, több lélekemelő pillanatot is megéltem. Ha időrendben haladok, az első az volt, amikor eldőlt, hogy a DAC-cal kivívtuk a nemzetközi kupaszereplést. Remélem, senki sem haragszik meg rám ezért Dunaszerdahelyen, de később volt, ami ezt is felülmúlta. Méghozzá Csányi Sándor június tizenkettedikei telefonhívása, amikor afelől érdeklődött, vállalnám-e a szövetségi kapitányi tisztséget. Napokkal később találkoztunk, akkor felvázoltam az elképzeléseimet az elnök úrnak, tizenkilencedikén pedig aláírtam a szerződésemet.

– Az ominózus telefonbeszélgetés során kért gondolkodási időt?
– Nem, dehogy! Hiszen arra kértek fel, hogy vezessem a magyar válogatottat, ami olyan nekem, mintha Olaszországot irányítanám. Azt viszont nem tagadom, hogy meglepődtem, mert már a DAC-cal készültem az előttünk álló idényre, mindenekelőtt a Dinamo Tbiliszi elleni Európa-liga-selejtezőre. Végül a sikerrel megvívott párharccal búcsúztam el Dunaszerdahelytől. Úgy vélem, emelt fővel távoztam. Szerettem ott dolgozni, de egy másodpercig sem vetődött fel bennem, hogy nemet mondjak Magyarországnak.

– Napra pontosan fél évvel ezelőtt lett szövetségi kapitány. Azóta honnan hová jutott a válogatott?
– Az első perctől fogva tisztában voltam azzal, hogy kizárólag abban az esetben lehetünk sikeresek, ha taktikailag rendben leszünk. Ezt szem előtt tartva igyekeztem kialakítani a csapat védekezését. Klubedzőként is azt vallottam, amit kapitányként: akkor van esélyed támadni, ha működik a védekezésed. Meccsről meccsre fejlődünk, ha nem is hatalmas lépésekkel, de mendegélünk előre. Hat mérkőzésen ülhettem a kispadon, a hatból egyedül az észtországi lóg ki a sorból. Igaz, az nagyon… Sajnos Tallinnban tettünk egy lépést hátra is.

– A kétségkívül gyatra teljesítmény után nyilvánosan bírálta két futballista hozzáállását, mondván: ez először, egyben utoljára fordult elő, amíg ön felel a nemzeti együttesért. Még ha nem is nevezte meg őket, a magyar futballban szokatlan volt ez az őszinte kifakadás. Utólag nem bánta meg?
– Az egyenesség híve vagyok, ami a szívemen, az a számon. Meglehet, emiatt szerzek magamnak ellenségeket, de nem érdekel. Reméltem, hogy a kritikára jól reagálnak a játékosok, és nem is kellett csalódnom. A legutóbbi két mérkőzésen tökéletes volt a hozzáállás, ezért is hiszek abban, hogy a jövőben már nem szembesülök hasonló problémával.

– Észtország és Finnország ellen már úgy nézett ki a csapat, ahogyan szeretné?
– Amit azon a két meccsen mutattunk, mostantól az számít alapnak. Azt a két meccset nem „csak” meg akartuk nyerni, egyfajta erődemonstrációt szerettünk volna tartani. Meg akartuk mutatni, hogy fejlődtünk, hogy a játék több elemében előreléptünk. Fontos volt, hogy támadó szellemben futballozzunk és ez kellő agresszivitással párosuljon. Ezért feltoltuk a védekezésünket, már a saját kapuja előterében letámadtuk az ellenfelet. A terv működött, az észtek, valamint a finnek ellen is szereztünk gólt ennek köszönhetően. Szeretném, ha ez a stílus jellemezne minket az Európa-bajnoki selejtezőkön is.

– Kár, hogy jövőre már Horvátország, Wales és Szlovákia is az ellenfelek között lesz…
– Ettől még meg kell próbálnunk. A két novemberi győzelem mindenesetre arra is jó volt, hogy a fiúk hitet és önbizalmat merítsenek belőle. Tetszett, hogy mertek játszani, néhány megoldásuk arról árulkodott, hogy élvezték a futballt. Ha pedig elveszítették a labdát, a korábbinál jóval agresszívebben akarták visszaszerezni, s többnyire sikerült is. Szóval, részemről tökéletesen rendben volt a felfogás.

– Az is rendben van, hogy a közvélemény szerint nem csupán Horvátország, hanem Wales és Szlovákia is erősebb a magyar válogatottnál?
– Ennek a megállapításnak csak azt a részét osztom, hogy a horvátok jobbak nálunk. Tőlük valóban messze vagyunk. A walesiektől és a szlovákoktól már nem annyira, megítélésem szerint velük csaknem azonos szintet képviselünk. Amit a sorsolás után mondtam, ma is tartom: a második hely elérhető a csoportban, rajtunk múlik, hogy mire megyünk. Hozzá kell tennem, csak akkor múlik rajtunk, ha a tudásunk legjavát adjuk, máskülönben nem sok esélyünk lesz. Oké, Walesnek van egy Gareth Bale-je, és a többiek is a Premier League-ben vagy a Championshipben edződnek, mint ahogy jó néhány szlovák labdarúgó is a topbajnokságok valamelyikében szerepel. De nekünk is van már hat-hét olyan játékosunk, akiről ugyanez elmondható. A helyzetünk, higgyék el nekem, egyáltalán nem reménytelen – persze nem is könnyű. Ötvennégy elmúltam már, volt időm megtanulni, hogy az életben nincs lehetetlen. Játékosként és edzőként is tapasztaltam ezt. Hogy mást ne mondjak, a régi szép időkben, amikor még futballoztam, nem egyszer, nem kétszer voltam olyan győztes csapat tagja, amelyet előzetesen egy ország kiáltott ki esélytelennek. A ’kilencvenkettő novemberében lejátszott Roma–Brescia mérkőzés ma is élénken él bennem. A Stadio Olimpicóban nem volt éppen leányálom pályára lépni, mi mégis három-nullás előnyre tettünk szert majd' félórányi játék után. A Hässler, Aldair, Carnevale fémjelezte házigazdák ugyan feljöttek egy gólra, egyenlíteni nem tudtak. Apait-anyait beleadva óriási győzelmet arattunk. Jó érzés volt, ez az igazság.

– Willi Orbán „leigazolása” pedig jó döntés, nemde?
– Örülök, hogy végül minket választott, mint ahogy annak is, hogy volt szerepem benne. Úgy tudom, korábban több szövetségi kapitány is kereste már, de akkor még nem volt meggyőződve arról, hogy a magyar válogatottban szeretne játszani. Az első két Nemzetek Ligája-forduló, a Finnország és a Görögország elleni meccs után felhívott, beszélgettünk egy jót, ennek az lett a vége, hogy többek lettünk egy nagyszerű futballistával – és egy nagyszerű emberrel. Vitathatatlan, Willi Orbán óriási segítség, a játéktudása és a hozzáállása is kiemelkedő. Kellő agresszivitás és teljes koncentráció jellemzi, nem véletlen, hogy a legmagasabban szinten, vagyis a Bundesligában is folyamatosan megbízhatóan teljesít.

– A lengyel édesanyától és magyar édesapától származó védőnek lehetnek követői?
– Nem tudom, ezen a téren mit tartogat a jövő. Azt ellenben igen, hogy csak akkor vetődhet fel bárkinek a honosítása, ha a kiemelkedő játékosok közé tartozik. Csupán azért, mert valaki magyar felmenőkkel büszkélkedik, még nem lesz a nemzeti együttes tagja. Jelentse ő a különbséget, és akkor szóba kerülhet a válogatottsága. Ugyanígy vagyok a fiatalok bevetésével. Nyilvánvaló, vannak tehetségek a magyar labdarúgásban, de azért, mert valaki fiatal, még nem jár automatikusan meghívó. Nyomon követjük az összes tehetséget, ám a válogatottban csakis akkor jöhet számításba, ha a klubjában folyamatosan jól futballozik. Az ajtó bárki előtt nyitva áll, ugyanakkor a szabályok egyértelműek – és mindenkire vonatkoznak.

– A dublini Eb-selejtezősorsoláson találkozott a vetélytársak szövetségi kapitányaival is. Érezte rajtuk a magyar futball iránti tiszteletet?
– Leginkább a szlovákok kapitányán, Pavel Hapalon. A Wales élén álló Ryan Giggsen kevésbé, úgy vettem észre, különösebben nem foglalkozik velünk, nem ismeri a csapatunkat. Jóllehet, ez csak az én benyomásom, így nem zárható ki, hogy tévedek, és mindent tud rólunk. A horvátok szakvezetője, Zlatko Dalic igazán kedves volt, de lerítt róla, hogy magukat tartja esélyesnek – ez természetesen érthető. S ha szabad, szólnék a csoport ötödik tagjáról is. Az azerieket ugyanis sokan hajlamosak lebecsülni, holott ők azok, akik kellemetlen meglepetést szerezhetnek bármelyik ellenfelüknek. Különösképp annak, amelyik nem adja meg nekik a kellő tiszteletet. Ha valamit garantálhatok, az az, hogy mi nem esünk ebbe a hibába.

– A selejtezősorozatot a Szlovákia elleni idegenbeli mérkőzéssel nyitja és a Horvátország elleni hazai találkozóval folytatja a magyar válogatott. Két döntetlent elfogadna?
– Azt még nem, ám ha most elém tennének egy papírt, hogy a két találkozón négy pontot szerzünk, csak írjam alá, már nyúlnék is a tollamért. Az egy cseppet nyugtalanít, hogy az első meccs helyszínén, Nagyszombatban eddig háromszor jártam edzőként, s mind a háromszor vereséggel távoztam, de nézzük a dolog jó oldalát: egyszer minden sorozat megszakad, így remélhetőleg az enyém is.

– Ha kivezetné a válogatottat a kontinenstornára, nagyobb bravúrnak tartaná, mint a Honvéddal nyert bajnoki címet?
– Jó kérdés… Nem titok, eddigi edzői pályámon a kispesti aranyérmet tartom a legtöbbre. De ha Magyarország az én irányításommal jutna ki az Eb-re, bizonyára változna a sorrend.

A VÁLOGATOTT EB-SELEJTEZŐS PROGRAMJA
E-CSOPORT
Március 21.
20.45: Szlovákia–MAGYARORSZÁG

Március 24.
18.00: MAGYARORSZÁG–Horvátország

Június 8.
18.00: Azerbajdzsán–MAGYARORSZÁG

Június 11.
20.45: MAGYARORSZÁG–Wales

Szeptember 9.
20.45: MAGYARORSZÁG–Szlovákia

Október 10.
20.45: Horvátország–MAGYARORSZÁG

Október 13.
18.00: MAGYARORSZÁG–Azerbajdzsán

November 19.
20.45: Wales–MAGYARORSZÁG

Válogatottunk szeptember 5-én Podgoricában felkészülési mérkőzést játszik Montenegróval.