Válogatott: emléknapot kaphat az Aranycsapat

Vágólapra másolva!
2018.11.22. 09:53
null
Hidegkuti Nándor három gólt szerzett a legendás 6:3-as mérkőzésen – gyönyörű kapáslövése után száguldott a labda az angolok kapujába
A legendás 6:3 után a másik, világraszóló dicsőséget jelentő eredmény, az 1954. május 23-án lejátszott magyar–angol 7:1 is hivatalos, ünnepi megemlékezésre méltó esemény lehet.

 

A magyar labdarúgás történetében jeles dátum az „Évszázad mérkőzése”, a legendás londoni 6:3 napja. A futballtörténelmet megváltoztató angol–magyar mérkőzést 1953. november 25-én játszották, ezért nyilvánította a Magyar Labdarúgó-szövetség a mindenkori évfordulót 1993-ban, negyven esztendővel a meccs után „a magyar labdarúgás napjának”, amelyet hol hivatalosan, hol csak a futballfolklórban életben tartva negyedszázada ünnepel tehát a sportág. Az idén is számos akció, megemlékezés kapcsolódik az évfordulóhoz.

DALOK MELLÉ RÁDIÓTUDÓSÍTÁS

Sajátos koncerttel állít emléket a hatvanöt évvel ezelőtt lejátszott angol–magyar mérkőzésnek a Vass Lajos Kórus, amely vasárnap hat magyar és három angol dal eléneklésével, Szepesi György korabeli tudósításával és a meccs hátterének ismertetésével idézi fel a Wembleyben történteket. Az esemény az évforduló napján délután 6 óra 3 perckor kezdődik a Vakok Állami Intézetében (XIV. Bp., Ajtósi Dürer sor 39.), a Nádor teremben.

Angol és lengyel szerzők könyve is megjelent a napokban (David Bailey: Az Aranycsapat története; Daniel Karas, Norbert Tkacz, David Zeisky: Elfelejtett bajnokok – Az Aranycsapat legendája) idehaza és Lengyelországban, megemlékezéseket rendeznek a berni és a stuttgarti magyar külképviseleten (előbbi helyszínen vasárnap a Puskás Hungary dokumentumfilmet vetítik a nemzetközi vendégseregnek, a hétfői németországi rendezvény vendége pedig lapunk főszerkesztője, Szöllősi György mellett a népszerű német futballkommentátor, a magyar származású Réthy Béla lesz), november 27-én, kedden pedig Liverpool polgármestere és Tarlós István avat Puskás-emléktáblát az angol városban.

E héten kedden összeült az Aranycsapat Társaság is, amely olyan önkormányzatok és egyéb szervezetek, magánemberek idén alakult szövetsége, amelyek és akik hivatalból ápolják az Aranycsapat vagy valamelyik tagja emlékét. A társaság ülésén részt vett idősebb Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, az Aranycsapat-emlékév Testület elnöke is, aki elmondta, hogy már a százhoz közelít a tavaly meghirdetett emlékév eseményeinek száma, a Kárpát-medence számos pontján emlékeznek futballtornákkal, kiállításokkal, emlékestekkel az ötvenes évek világverő válogatottjának sikereire és tagjaira. A tervek szerint egészen az új Puskás-stadion jövő ősszel esedékes avatásáig tartó emlékév keretében tanulmányi versenyt hirdetnének a magyarul tanuló diákok részére az Aranycsapatról, s ez lenne az első olyan akció az emlékév keretében, amelyhez állami támogatásra számítanának a szervezők.

Azt is kezdeményezik, hogy hivatalos, az Országgyűlés által jóváhagyott emléknapja is legyen az Aranycsapatnak, amely feltehetően nem egyezik meg az MLSZ által 25 éve meghirdetett magyar labdarúgás napjával, tekintve, hogy 2012. május 21-én a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává nyilvánították november 25-ét – merthogy éppen a 6:3 napján érkezett vissza Magyarországra a Gulag-lágerekből szabadon bocsátott rabok első csoportja. Emiatt a 6:3 kevésbé ismert „visszavágója”, az 1954-es budapesti 7:1 emlékére május 23. lehet az Aranycsapat emléknapja, információink szerint csütörtöki sajtótájékoztatóján ezt is bejelentheti Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Az Aranycsapat-társaság legutóbb Kispesten ülésezett – idősebb Lomnici Zoltán (jobbra) elmondta, tanulmányi versenyt tervez a testület (Fotó: Mravik Gusztáv)
Az Aranycsapat-társaság legutóbb Kispesten ülésezett – idősebb Lomnici Zoltán (jobbra) elmondta, tanulmányi versenyt tervez a testület (Fotó: Mravik Gusztáv)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik