Válogatott: a görögök kapitánya Willi Orbánt dicsérte

Vágólapra másolva!
2018.10.13. 11:41
null
Michael Skibbe szerint nagyon nehéz volt feltörni a magyarok védekezését
A Nemzetek Ligája C-divíziójának 2. csoportjában a görög labdarúgó válogatott 1–0-ra legyőzte a magyar válogatottat. A mérkőzés után a görögök szövetségi kapitánya, Michael Skibbe, valamint az AEK Athén középpályása, Anasztasziosz Bakaszetasz értékelte a mérkőzést.

Elégedett vagyok, sok munkába telt. Nagy volt a nyomás a csapaton a mérkőzés előtt – kezdte az értékelést Michael Skibbe, a görög válogatott szövetségi kapitánya. – A magyarok nagyon erősek, harcosak voltak. Sokkal jobb fizikai állapotban voltunk a budapesti mérkőzéshez képest, futásban, párharcokban, és főleg játékban is jobban teljesítettünk.”

Az első félidőben nagy nyomást helyeztek ránk a magyarok. Nem alakítottunk ki elég lehetőséget, mivel nagyon nehéz volt feltörni az ellenfelet, ami a kemény védelemnek és Willi Orbán jó játékának volt köszönhető. Mitroglu nem talált sok helyet, de a csapat nagyon sokat dolgozott, aminek a gól lett az eredménye.

Ezután elmondta, hogy csapata a második félidőben jobban teljesített, több lehetőségük volt, aminek meg gól lett az eredménye. A görög sajtó munkatársai arról is kérdezték a német trénert, hogy nem érzett-e magán nyomást a csapat korábban mutatott gyengébb teljesítménye miatt.

„Nem hallottam, hogy veszélyben lenne az állásom. A csapat nagyszerű munkát végzett ma, ami nem volt könnyű, mert erősek voltak a magyarok. Jó formában vagyunk, és ami fontos, hogy jó úton vagyunk a célunk, a csoportelsőség felé.”

A görög válogatott szélsője, Anasztasziosz Bakaszetasz is nyilatkozott a mérkőzés után: „Jól játszottunk, főleg az első 15 percben. Szerezhettünk volna gólokat, de visszaesett a játékunk. A szünetben összeszedtük magunkat, és átbeszéltük, mit rontottunk el. Gólt szereztünk, és a végén újra feljavultunk egy kicsit. Ami a legfontosabb, hogy győztünk.”

A görög válogatott hétfőn a finnek otthonába látogat a 4. fordulóban, ahol egy győzelem esetén átvehetik a csoport vezetését.

NEMZETEK LIGÁJA, C-LIGA
2. CSOPORT, 3. FORDULÓ

GÖRÖGORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–0 (0–0)
Athén,
Olimpiai Stadion, 8000 néző. Vezette: Stieler (német)
Görögország: Barkasz – Bakakisz, Papasztathopulosz, Manolasz, Cimikasz – Zeca, Kurbelisz (Ciolisz, a szünetben) – Bakaszetasz, Fortunisz, Pelkasz (Hrisztodopulosz, 85.) – Mitroglu (Buhalakisz, 94.). Szövetségi kapitány: Michael Skibbe
Magyarország: Gulácsi – Bese (Németh K., 75.), Orbán, Kádár, Fiola – Nagy Á. – Varga R. (Nagy D., 68.), Kleinheisler, Kalmár (Kovács I., 55.), Sallai – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző:
Mitroglu (65.)

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Észtország–Finnország 0–1 (Pukki 91.)

Október 15., hétfő
20.45, Tallinn: Észtország–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
20.45: Finnország–Görögország

AZ ÁLLÁS
1. Finnország 3 3 3–0 +3 9
2. Görögország 3 2 1 3–2 +1 6
3. MAGYARORSZÁG 3 1 2 2–3 –1 3
4. Észtország 3 3 0–3 –3 0

 

Legfrissebb hírek

A horvátok a kijutás küszöbén; a görögök biztosan nem lesznek ott a világbajnokságon

Foci vb 2026
2025.10.12. 22:50

A jelen sziklája – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.10.10. 08:05

Willi Orbán: Az örményeket meg kell verni, különben felesleges a vb-ről álmodni

Magyar válogatott
2025.10.10. 08:04

Willi Orbán: Motivál a vb-részvétel, tudjuk, mit kell tennünk érte; Cséke György: Téglát pakoltam, autókat parkoltattam, de visszataláltam a futballhoz

E-újság
2025.10.10. 00:00

Zalaegerszegen rendeztek gálát a dánok, a hollandok Máltán nyertek könnyedén

Foci vb 2026
2025.10.09. 22:50

Dupla Tízes: megverjük az örményeket Varga és Sallai nélkül? Összejöhet a csodapont Portugáliában?

Magyar válogatott
2025.10.09. 17:43

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

„Nem lesz probléma” – Détári Lajos biztos a válogatottunk vb-szereplésében

Magyar válogatott
2025.09.18. 16:34
Ezek is érdekelhetik