Válogatott: hirtelen rosszul lett, kórházba került Egervári Sándor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.30. 17:30
null
Egervári Sándor 2010 augusztusa és 2013 októbere között irányította a válogatottat (Fotó: Nemzeti Sport)
Hirtelen rosszullét miatt kórházba került Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya. Állapotáról családja nem adott bővebb tájékoztatást.

 

Az edzői pályafutása során a Honvédnál, a Videotonnál, a BVSC-nél, az MTK-nál, a Dunaferrnél, a Vasasnál, a Győri ETO-nál és a DVTK-nál is ténykedő szakembert 2010-ben nevezték ki a válogatott élére.

Egervári Sándor irányításával a csapat a hollandok és a svédek mögött harmadikként zárt a 2012-es Európa-bajnokság selejtezősorozatában, majd szintén a hollandok, valamint Románia mögött ugyancsak harmadikként a vb-selejtezőben.

Az utolsó előtti fordulóban, Hollandiában elszenvedett 8–1-es vereséget követően mondott le, 34 meccsen irányította az együttest.

Legfrissebb hírek

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
11 órája

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41

Puskás-est az Arénában

Képes Sport
2025.03.22. 08:56

Szoboszlai számai önmagukért beszélnek, Varga a gól-, Tóth Alex a gólpasszlistát vezeti

Magyar válogatott
2025.03.19. 13:50
Ezek is érdekelhetik