Válogatott: Hallottam, hogy a szurkolók nekem is üzentek a mérkőzés vége felé… – Leekens

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.11. 18:39
null
Georges Leekens hallotta a lelátóról érkező hangokat (Fotó: Tumbász Hédi)
Georges Leekens hétfőn interjút adott a Nemzeti Sportnak, labdarúgó-válogatottunk szövetségi kapitánya a telki edzőközpont első emeleti irodájában fogadott bennünket. A beszélgetés alkalmával kiderült, az ausztráloktól elszenvedett 2–1-es vereség után sem pesszimista, sőt elárulta, annak tart-e bennünket, magyarokat.

 

„Nem. Bárhol dolgoztam eddig a világon, mindenhol a siker volt a hangulat alapja. Fél éve élek Magyarországon, tudom, mi jellemzi az itteni embereket. Hallottam én is a stadionban, hogy a szurkolók elégedetlenek voltak, és nekem is üzentek a kilencven perc vége felé… Ez érthető is, mert eljöttek a meccsre, támogatták a csapatot, az eredmény viszont nem az volt, amit szerettünk volna. Higgyék el nekem, mi magunk is csalódottak voltunk, ugyanúgy, ahogy ők is. Győzelmeket szeretnénk mi is! Azért dolgozunk, hogy sikeresek legyünk.”

A keddi Nemzeti Sportból kiderül, mit mondott Georges Leekens az öltözőben az ausztrálok ellen öngólt szerző Kádár Tamásnak, mi a véleménye a kézsérülése miatt a felkészülési mérkőzéseket kihagyó Hangya Szilveszterről, valamint azt is elmeséli, miért evett annak idején Eden Hazard hatalmas hamburgert a válogatott mérkőzés alatt.

Legfrissebb hírek

A telt házas Puskás Arénában fogadjuk a portugálokat a vb-selejtező második fordulójában – élő felvezetés

Magyar válogatott
2 órája

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
4 órája

Rossi szűkített a kereten, egy csatár és egy védő nem lesz ott a portugálok elleni meccsen

Magyar válogatott
10 órája

Nuno Campos: Ha rossz napot fognak ki a portugálok…

Magyar válogatott
13 órája

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
20 órája

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
Tegnap, 18:42

Joao Janeiro: Budapesten a két továbbjutó csap össze

Foci vb 2026
Tegnap, 8:40

Cristiano Ronaldo gólkirállyá válhat a magyarok ellen

Magyar válogatott
2025.09.07. 11:36
Ezek is érdekelhetik