Erwin Koeman: A holland futball problémája hasonlít a magyarokéhoz

– Most éppen merre jár?
– Itthon vagyok, Eindhovenben – mondta Erwin Koeman, korábbi magyar szövetségi kapitány, aki legutóbb öccsével, Ronald Koemannal az Everton együttesénél dolgozott, s most abból az apropóból is kerestük, hogy testvére lett a holland válogatott szakvezetője. – Október végén eljöttünk Liverpoolból, és valóban sokat voltam úton: síeltem, előtte Abu-Dzabiban az ott élő barátomat látogattam meg, néhány napot Groningenben is eltöltöttem. Ilyenkor jut idő elintézni azokat a dolgokat, amelyeket munka mellett képtelenség.

– Újra együtt a család az eindhoveni házban?
– Csak részben. A fiam, Len Amszterdamba költözött, a feleségem és a kislányom él továbbra is Eindhovenben. Most, hogy az Evertontól eljöttem, természetesen hazaköltöztem.

– A fia mit csinál Amszterdamban? Korábban profi labdarúgónak készült...
– Sajnos tönkrement a térde. Nem bírta az élsportot, így fel kellett adnia az álmát. Amszterdamban tanul, filmproduceri pályára készül, de a futballtól sem tudott elszakadni. Az egyik legnagyobb ügynökségnek dolgozik, ahol tehetségek felkutatása a cél. Járja a pályákat, az országot, egyik nap Rotterdamban, másik nap Utrechtben tűnik fel, szigorú rend szerint kell a mérkőzéseket és a srácokat néznie. Nagyon élvezi ezt a munkát. Nem unatkozik egy percig sem.

– És ön? Hogyan bírja napi teendők nélkül?
– Ez most nyugodt időszak... Hozzászoktam, hogy az edzősködésben előfordulnak ilyen periódusok, szóval nincs vele gond. A tervek szerint két-három hónapot most biztosan pihenek, aztán remélhetőleg jön az újabb lehetőség.

– Merre menne?
– Ha választhatnék, ismét külföldre. Azt ne kérdezze, hogy merre... Európa, Ázsia, Amerika, igazából mindegy is. Imádom a labdarúgást, az edzősködést, a lényeg, hogy olyan helyre kerüljek, ahol nagy terveket szőnek, ahol nem csak két hónapra látnak előre a vezetők.

– Mit szólt Georges Leekens magyar kapitányi kinevezéséhez? Ismeri személyesen?
– Személyesen nem, de annak idején, amikor Belgiumban játszottam, többször találkoztam vele. Nagy kihívás, szép munka előtt áll. A legutóbbi selejtezősorozat nagy csalódást volt a magyarok számára – kijutás a világbajnokságra túlzott elvárás lett volna, ám ennél alighanem mindenki jobb szereplésben reménykedett. A magam részéről a mai napig büszke vagyok rá, hogy annak idején a roppant erős csoportunkban tizenhat pontot szereztünk. Dánia, Portugália, Svédország kőkemény riválisok voltak, Albániát és Máltát viszont odavissza megvertük, amikor az úgynevezett kis csapatok közül több is magasabb szintre tudott lépni.

– Ha egy tanácsot adhatna Georges Leekensnek, mi lenne az?
– Nehéz kérdés... Amennyire tudom, ő is nehezen befolyásolható edző, aki minden körülmények között kitart az elképzelései mellett – a legjobb ha kitart mellettük.

– Tesztelhetem egy kicsit?
– Természetesen.

– A magyar bajnokságban melyik csapat áll az élen?
– A Ferencváros. Az interneten követem a bajnokság eseményeit, figyelem az eredményeket, így a tabella alakulását is. Amúgy annak idején Magyarországon is naprakész voltam – az újságok cikkeiből nyilván nem értettem túl sokat, de ami érdekelt, lefordíttattam. A Nemzeti Sport internetes felületére manapság is naponta ránézek, kíváncsi vagyok, mik a hírek a magyar futballban.

– Akkor azt is tudja, hogy Huszti Szabolcs Kínából hazatért a Videotonhoz?
– Igen. Mondjuk, ezt speciel Máté Csaba barátomtól, aki a Ferencváros másodedzőjeként dolgozik. Ő mesélte, hogy Szabolcs hosszú évek után hazatért. A Ferencváros és a Videoton alighanem nagy harcot vív a bajnoki aranyért, kíváncsi vagyok, ki kerül ki győztesként belőle.

– Mikor járt legutóbb Magyarországon?
– Sajnos túl régen... Négy-öt éve. A helyzet az, hogy nem könnyű szabadidőt találni egy rövid látogatásra. Angliában télen sem volt szünet, a nyáron pedig a rövid szabadság alatt hazamentem, és a családdal elutaztunk villámnyaralásra. Ám most, hogy nincs munkám, áprilisra már meg is vettük a repülőjegyet Budapestre. A feleségem imádja a várost, hosszú ideje rágja a fülem, hogy menjünk vissza.

– Öccsét, Ronaldot kedden a holland válogatott élére nevezték ki. Nem félti?
– Nincs mitől! Talpraesett edző, tudja, mi a dolga. Hollandiában mindenki tisztában van vele, hogy nincs olyan erős csapatunk, mint évekkel ezelőtt. Ronald kemény fába vágta a fejszéjét. A Nemzetek Ligájában a németek és a franciák várnak a válogatottra, míg márciusban az angolok ellen mutatkozik be a kispadon, aztán következnek a portugálok. Finoman fogalmazva sem könnyű sorozat. Egy biztos, muszáj változtatnia, és nem csupán a csapaton, hanem a rendszeren is.

– Mi a gond a holland futballal?
– A problémánk kicsit hasonlít a magyarokéhoz. Sok tehetség van, de a fiatalok túl korán külföldre igazolnak, és alig-alig jutnak szóhoz. A holland bajnokság nem elég erős, az utóbbi időben esett a színvonal. Nem tett jót, hogy a fiatalok az angol és német másodosztályba igazolnak. Tudom, ott több pénzt lehet keresni, nálunk, Hollandiában csak a két-három topklub tud kiugró fizetést adni, de akkor is... Ez így nincs rendjén. Ezért is néz nehéz időszak elé Ronald, de majd megoldja a feladatot.

– Mióta tudja, hogy ő lehet a befutó?
– Nagyjából egy hónapja.

– Az utóbbi három és fél évben egymás mellett dolgoztak. Ön nem lesz a szakmai stáb tagja?
– Nem. Angliában nagyszerű időt töltöttünk el, a Southampton és az Everton kispadján is jól kijöttünk egymással. Remekül működött a közös munka, talán azért, mert testvérek és mégis teljesen más karakterek vagyunk. Ami a legfontosabb, vakon megbízunk egymásban. Édesapánk nagy vágya vált valóra azzal, hogy a két fia egy klubért dolgozott a kispadon. Elmúltam ötvenhat éves, talán van még jó tíz évem a kispadon, hetvenévesen már aligha idegeskedek a pálya szélén. Eljött az idő, és ismét a magam ura leszek.